Skip to main content

TD 70

Alighanem bárki, aki hajlandó rászánni az életéből néhány órát, kevés munkával összeállíthatja a saját, külön bejáratú Tandori-közhelygyűjteményét. A dallam ismerős: Tandori mindig ugyanazt írja (lovak, játékmedvék, verebek), az írói figura rátelepszik a szövegekre, a „magánmitológia” monologikus szólama mindent maga alá gyűr.

Érdekes lenne egyszer megvizsgálni, hogy ki mire emlékszik legkedvesebb verseiből, mármint persze azokból, amiket nem tud kívülről. Tandori számos versét, egyebek mellett nyilvánvalóan Az amatőrség elvesztését sem lehet fejből megtanulni, ez elvileg kizárható, még ha gyakorlatilag persze megoldható, de az csak amolyan bohókás trükk lenne.

Tandori Dezső és a képzőművészet

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon