A legifjabb Beszélő-olvasónemzedékből: Petri Lukács Ádám

Ne, itt ne cigizz, minden oly büdös-lucskos, én is csak régebben K.-nál, de ott Camelt. Nem voltak otthon, a fogorvosi rendelőn mentem be, írtam valami levelet; magamhoz vettem egy 18-ast, eladtam Sch.-nak, abból lett a pénz.

Tisztelt egybegyűltek!

Nagyon röviden szeretnék néhány szót szólni arról, hogy nekem – és a huszonéves generációból sokunknak – mit jelentett a szamizdatkultúra és a Beszélő. Remélem, nem veszik nagyképűségnek, ha alapos, tárgyilagos elemzés helyett csak néhány személyes élményt, benyomást mondok el.

Bizonyára Önök is tudják, hogy az ember beállítódását élete egyes szakaszainak meghatározó élményei, sok esetben generációs alapélmények is jelentősen befolyásolják.

Álmos vagyok és izgatott.

Nehéz pillanat ez nekem. Mazochista vállalkozás. Idejön most egy a hivatalos sajtóban kenyerét kereső tudósító, hogy tiszteletét fejezze ki annak a lapnak, amely hét év óta tudósít arról, amiről a pártállam lapjai és annak munkatársai hallgatnak.

Kedves Barátaim!

Köszönöm a tőletek érkezett szíves felkérést, hogy mondjak néhány üdvözlő szót a Beszélő jubileumán, úgyis, mint a Magyar Demokrata Fórum körébe tartozó költő; és úgyis, mint a Beszélőnek első számától fogva rokonszenvező olvasója, aki a lap szerzői között sok barátot tart számon.

Ezek a barátságok természetesen mind személyesek és ezért mind mások; de közös vonásuk, hogy szinte mindegyikük abban az időben született, amikor idestova tíz éve létrehoztuk az 1956 utáni magyar szellemi élet legfontosabb vállalkozását, a Bibó-emlékkönyvet.

A törzsgárda egy része: Szilágyi Sándor, Eörsi István, Iványi Gábor, Kőszeg Ferenc

Majdnem pontosan hét éve annak, hogy napvilágot látott a Beszélő első száma. Bevezetőjében azt írtuk: Magyarországon látszólag nem történik semmi.