Petri Lukács Ádám

Nyomtatóbarát változat

A legifjabb Beszélő-olvasónemzedékből: Petri Lukács Ádám

Ne, itt ne cigizz, minden oly büdös-lucskos, én is csak régebben K.-nál, de ott Camelt. Nem voltak otthon, a fogorvosi rendelőn mentem be, írtam valami levelet; magamhoz vettem egy 18-ast, eladtam Sch.-nak, abból lett a pénz. Ez volt az első élményem a Szamizdattal.

Akkoriban volt egy kis esély arra, hogy az anyám öngyilkos lesz, viszont az még korántsem volt nyilvánvaló, hogy ebben az esetben én kommunista húgához vagy apám első feleségéhez, féltestvérem anyjához költözöm-e.

Én is magamon kívül lehettem, viszont még csak az árnyékom járta át ezt a ma már oly édes kört, a felőlem nézvést BELSŐ KÖRT.

Azóta kiderült, hogy gyenge a szélsőségekhez. Mondhatni hálaisten.

Azóta sokszor lapozgatom a sárga-érdes lapokat.

A szabad, a forradalmi, a mi újságunkat.

Minden egyre forradalmibb, de hol egy forradalom?

Reméljük, lassan ráeszmélünk, ki hogy, hogy egyelőre csupán a HELYZET vasalatlan-lobogó szoknyájának a szegélye adatik meg, a helyzet még nem.

Kitermeltük a magunk rétegeit, a zajos-öntudatos életdilettánsokat a kör perifériáján, akik persze mégis ízig-vérig hozzánk tartoznak, egészen a szent kegyes-bölcsekig.

Az, hogy ma már ennyien vagyunk MI, a TI érdemetek, a kör, az újság kezdeményezőié, a tudatos szellemi rezisztencia megteremtőié.

No persze, ŐK mégiscsak kibasztak velünk, morzsányi elégtételkéket adva, hogy ne legyünk annyira meggyalázva eléggé ahhoz, hogy...

Lassan sokatoknak a kül- és másvilág terminológiájával élve „mozgalmi múltatok” lesz.

Úttörőfélék fontoskodnak majd teadélutánonként nálatok az ő eszméikkel, és forradalmi magnójukon veszik fel a letűnő kor forradalmi szavait.

Ezek, azt hiszem, MI leszünk.

De addig is egy spontán „köszönöm”.

• Beszélő-est a Jurta Színházban