Skip to main content

Szamizdatért Baracska?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1987. október 14-én a fővárosi, V. kerületi Rendőrkapitányság mint szabálysértési hatóság felszólította Kőszeg Ferencet, lapunk szerkesztőjét, hogy október 30-án jelenjen meg a baracskai fogházban, 20 napi elzárásra. Indok: ez év júniusában Kőszeget „sokszorosítógéppel visszaélés” szabálysértése címén 6000 Ft pénzbírságra ítélték, s ő a bírságot nem fizette be.

Kőszeg két okból tagadta meg a fizetést. Egy: az eljárás jogszerűtlen volt, a szabálysértési ügy kiindulópontjául szolgáló „helyiség-ellenőrzés” során a hatóság semmit nem talált, amit írásba is adott. Kettő: az utolsó egy-másfél év során tűrhetetlenül felduzzadt a független sajtóra kivetett rendőri sarc összege; sűrűbbé váltak a házkutatások, emelkedtek a bírságtételek, s ez nyilvánvalóan a szamizdat anyagi megfojtását célozza.

A baracskai behívó kézhezvétele után Kőszeg, betegségére hivatkozva, öt hét halasztást kért (ennyi ideig áll orvosi kezelés alatt), amit meg is kapott. A haladék lapzártakor még nem járt le.

November 12-én Nagy András szociológus kapott felszólítást a II. kerületi Rendőrkapitányságtól, hogy vonuljon be Baracskára, 30 napi elzárásra. Az indok az ő esetében is az, hogy nem fizette meg a (10 000 forintra rúgó) szabálysértési bírságot. Ezt az összeget azt követően rótták ki rá, hogy 1987. március 11-én házkutatást tartottak, és nagy mennyiségű sajtóterméket foglaltak le nála. A fizetés megtagadásának célja: tiltakozni a szamizdat anyagi tönkretételének kísérlete ellen.

Nagy András ügye másnap váratlan fordulatot vett: újabb kézbesítő érkezett a kerületi Rendőrkapitányságról, egy újabb határozattal, mely arra kéri a szabálysértőt, tekintse az előző napi határozatot tárgytalannak – a következő rendelkezésig…

Az ügy tehát nem zárult le, és nem is zárulhat le véglegesen, amíg a hatóság nem változtat a független sajtóval szemben alkalmazott taktikáján. Az önkényben mindig benne működő felhajtóerő kétségkívül kritikus helyzetet teremtett. A Beszélő úgy határozott, hogy a jövőben nem fizet: nem működünk közre a független sajtó pénzügyi felszámolásában. S nem vagyunk magunk, akik megtagadjuk a bírságok befizetését. A hatóságnak tehát választania kell: ha nem akarja, hogy rendelkezései sorra végrehajtatlanul maradjanak

– vagy abbahagyja a szamizdat bírságolását,

– vagy vállalja, hogy a sajtószabadság gyakorlásáért börtönbe csuk embereket.

Meggyőződésünk, hogy eljött az idő a szamizdat helyzetének jogi rendezésére. Az egész sajtó állapota alapos reformot kíván, és ennek keretében szabályozni kell az engedély nélküli kiadványok státusát is. A megoldás jogtechnikailag akkor is lehetséges, ha első lépésben nem hirdetik is ki az általános sajtószabadságot. (Egy elgondolást a Beszélő is előadott, a Társadalmi Szerződés címét viselő különszámában.)

Addig is fel kellene hagyni a szamizdat rendőri üldözésével.

Ha nem teszik, a helyzet el fog mérgesedni, s jobban, mint a független sajtó létrejötte (1981) óta bármikor.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon