Fodor Gábor Péter

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt egybegyűltek!

Nagyon röviden szeretnék néhány szót szólni arról, hogy nekem – és a huszonéves generációból sokunknak – mit jelentett a szamizdatkultúra és a Beszélő. Remélem, nem veszik nagyképűségnek, ha alapos, tárgyilagos elemzés helyett csak néhány személyes élményt, benyomást mondok el.

Bizonyára Önök is tudják, hogy az ember beállítódását élete egyes szakaszainak meghatározó élményei, sok esetben generációs alapélmények is jelentősen befolyásolják. Ha ezeket most a politikához, a társadalomhoz való viszony szempontjából vizsgálom, néhány különös tapasztalattal kell kezdenem életem első 18 évéből, amit egy kisvárosban töltöttem.

Kisgyerekkoromból – a hatvanas évek második fele – erősen él bennem, hogy amint a politika, ’56, az „oroszok” vagy akár a városi vezetők szóba kerültek, valaki idegesen megszólalt: „legalább a gyerekek előtt ne!”, s a beszélgetés suttogva folytatódott.

Az általános iskolában az ünnepélyek nagyon unalmasan folytak le, és hamar kiderült, nagyapám egészen másképpen mesélte el a háborút és a háború előtti időt, mint ahogy tanultuk. Az is kínos volt, hogy aki hittanra járt, azt a templom előtt megleste a tornatanár és kétszer annyit kellett futnia tornaórán. Ő volt az úttörő-csapatvezető.

Különösnek tetszett az is, hogy bátyám gyakran hallgatta a Szabad Európát, s ott egészen mást hallottunk, mint amit a Kossuth Rádió mondott vagy az újságok írtak. (Nagyjából azt, amit a szüleim vagy a nagyszüleim meséltek el.) Aztán jött a gimnázium, ahol annál könnyebb volt a helyzet, minél konformabbá vált valaki, s persze szinte mindenki KISZ-tag lett, mert mi lesz, ha nem lép be. Van, aki a rosszabb jegyet kapta világnézet nevű tantárgyból, mivel világnézete nem „kialakult marxista”.

Otthonról elkerülve ’81–82-ben egy év katonaság, s december elején riadókészültségben állomásozunk a hegyek között, és a hozzánk hasonlóan nagyon ideges katonatisztek elárulják: megyünk Lengyelországba! Persze végül maradunk, Jaruzelski tábornok megment minket. Budapesten az egyetemen az elképzelthez képest jóval sivárabb egyetemi életbe csöppentem, ahol később igazi felfedezést jelent a Bibó-életművel való találkozás. A ’45 utáni koalíciós időszak és ’56 megismerése mellett ez gondolkodásmódot, szemléletet és magatartásmintát adott.

Ugyanennek a folyamatnak – ahogy szoktuk mondani: az ember, a polgár felegyenesedésének utolsó, döntő állomása az ellenzék és azon belül is a Beszélő. (Az ellenzéket mi évekig csak a lapjaiból, s ezek közül is elsősorban a Beszélőből ismertük.) ’83–84-ben, amikor az első Beszélők a kezünkbe kerültek (kollégiumi szekrények mélyén rejtegettük) napjaink eseményei álltak össze egésszé az elmúlt évtizedekkel. A szabad gondolatközlés s az ezt demonstráló magatartás példát jelentő hatással volt ránk. Az a kettősség, ami a gyerekkortól végigkísért, az a homály és ellentmondás, ami a tapasztalataink s a belénk sulykolt világkép között tornyosult lassan érthetővé, átláthatóvá vált.

Sokat beszéltünk fideszesekkel erről, s gyakran hallottam azt, hogy akiktől sokat tanultunk azok az írók (főként az ún. népi írók), az MSZMP-n belüli reformerek és a demokratikus ellenzék volt. Ami viszont az ellenzéket és a Beszélőt különleges többlettel ruházta fel, az a benne megjelenő szabadságra épülő sajátos kultúra, és az elveknek a konfliktusoktól sem visszariadó nyílt felvállalása volt. A mai időkben, amikor minden érték és fogalom szinte hetek alatt devalválódik, a Beszélőnek ez a morális bázis biztosíthat a jövőre nézve is súlyt, hitelességet. Számunkra szellemi kisugárzást, viszonyítási pontot adott a korát hűen dokumentáló 25 eddig megjelent lapszám.

Rólunk, a Fideszben politizáló fiatal generációról mondta valaki – találóan utalva a magyar értelmiség két, sajnos erősen elkülönülő, de egyformán értékteremtő táborára –, hogy elvált szülők gyermekei vagyunk. Ha valóban így van, akkor most – mondjuk „apa” születésnapján – hadd adjuk át a virágot, s hadd köszönjünk meg mindent, amit felnőtté válásunkhoz kaptunk.

Ha felnőtté váltunk már.

• Beszélő-est a Jurta Színházban