Skip to main content

Kovács Péter

Vissza a főcikkhez →


1. Áprilisban egy „emlékeztetőt” írtam alá, ami azt rögzítette, hogy miről tárgyaltunk. Ez nem volt „megállapodás”, csupán a rend fogalmazta meg igényeit, mi pedig elfogadtuk ezek jogosságát.

2. Mint korábban, most is kölcsönösen, minden fél számára enyhén szólva kellemetlennek és rossznak tartom, ha a végleges megállapodást megelőzve bármiféle megosztásra kerülne sor a múzeum épületének használatában.

3. A múzeum funkcionális igényeinek jövőbeni megoldására sürgősen egy átfogó koncepció kidolgozására lenne szükség, amihez az eddig négyzetméterben összegyűjtött adatok csak a szükséges kiegészítést szolgálhatják, de azt semmiképpen sem helyettesíthetik.






Megjelent: Beszélő hetilap, 40. szám, Évfolyam 4, Szám 39


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon