Skip to main content

Középosztály és magyarság

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Élközép

A mesében csodaszép Csipkerózsika ébred fel hosszú álmából; a valóságban – úgy tűnik – inkább a rondábakknak s csúfabbaknak van esélyük az újjáéledésre. A szörnyek feltámadását persze olyan kicsiny újjászületések is kísérik, amelyek tökéletesen ártalmatlannak látszanak.

Így az utóbbi hetekben eltérő hangsúlyokkal ugyan, de elég sűrűn halljuk a „középosztályt” emlegetni. E fogalomnak természeten számottevő hagyománya van a szociológia történetében, ma már azonban csak históriai érdekességgel bír: alig találni komoly kísérletet, amely tényleges folyamatok leírására alkalmazná. Nálunk természetesen a középosztály is elsősorban nemzeti. De nemcsak a középosztály nemzeti, hanem a középosztály fogalma is. Büszkén mondhatjuk, hogy csak a mi idiómánkban keverhető össze az, aki középen van, s az, aki az élen áll. A nemzet vezetésére hivatottak nem holmi Dankó módjára állnak népük élére lángoló szívvel; nem, itt a vezetők középre állnak, abból nem lehet baj. Páratlan dialektika jön így létre. Nemcsak a vezetés és – természetesen: elvszerű – alkalmazkodás alkotnak szerves egységet, de a „középosztály” és az „élcsapat” is könnyen átjátszható egymásba, leegyszerűsítve ezzel a személyes „rendszerváltás” amúgy sem boszorkányos feladatát. Az emlékezet persze még működik. „Fiatalok gyertek közénk, tiétek az ország” – ordítja egy tüntető a rádió előtt, de szégyenlősebb társai belefojtják a folytatást. Nem baj, majd legközelebb: pirosló arccal, barnálló zászlókkal! Tőle nem messze, a tömeg közepén a mezőgazdasági minisztérium politikai államtitkára olvad bele a nemzet közepibe: most vezet vagy sunnyog? A történelem majd eldönti.

A történelem egyszer persze már eldöntötte. Szövegünk 1912-ben született szerzője a népi írók Válasz című folyóiratában foglalta össze idevágó gondolatait még a harmincas években.

Középosztály és magyarság

„A közelmúltban a magyar szellemi élet több fórumán jelentek meg írások, melyek a magyar társadalom egy-egy részletét próbálták megvilágítani az értelem tolvajlámpájával. Ez írások jelentékeny része foglalkozott az úgynevezett »középosztály« fogalmával és problémájával. Azzal a középosztályéval, mely már nevében is lényegében probléma, a jelenségek és kapcsolatok gordiusi bonyolódottsággal összegubancolódott hálózata. A Cobden című… folyóirat alapos és szinte túlságosan részletes ankétot folytatott hasábjain a középosztályról. Azzal az igyekezettel, hogy a kérdést lehetőén minden oldalról megvilágítsa. Az ankét túlságosan sok hozzászólót és kevés boncolót beszéltet. Végeredményképpen nyomában nem látni a fától az erdőt. Ami természetes, ha figyelembe vesszük: a »középosztály« nem osztály, és alig-alig közösség. A magyar társadalom szerkezeti hibája, hogy e téren mindeddig nem adódott számára alkalom kristályos egészeket, sajátos jegyekkel bíró közösségeket kifejleszteni. A két biztos alapon túl, túl az egységes életforma nyomán még úgy-ahogy egységes szemléletet mutató parasztságon és túl a marxi gondolkodásrendszer módszerében és látásában egységes munkásságon, a társadalom rétegei összebonyolódnak. Zavaros kapcsolódások, homályos egymásba szövődések teszik lehetetlenné, hogy e rétegeket mint osztályokat vagy akár mint csoportokat vegyük szemügyre. A parasztságnak lehetnek és vannak árulói: akik kikerülnek a földközelség paraszti vagy földmívelői levegőjéből. A munkásságnak lehetnek árulóik: akik elárulják a történet- és gazdaságszemléletet, mely nekik adja a legfontosabb szerepet. A középosztálynak nem lehetnek árulói, mert nincs életforma; nincs elv, nincs gondolkodási rendszer – a liberalizmus a középosztály néven egybefoglalt csoportok kis részének elve csupán –, amit eláruljanak. Az úgynevezett »középosztály« tagjának nálunk szinte hivatása, szükségszerű végső célja, hogy elárulja ingatag környezetét. A középosztálynak nálunk nagyrészt árulói vannak, hívei, harcosai vagy éppen »osztályharcosai« nagyon kevéssé. A »középosztály« feltételes megállóhely Budapesten vagy másutt a »polgár« és az »úr« vagy a »paraszt« és az »úr« között. Osztály, amelynek nincs öntudata és érdekközössége, de van fölfele vonzódása, lefelé irtózása.

E gyűjtőtábor jellegű közösség élete és jellemzői ennek következtében nem szemlélhetők úgy, hogy a társadalmat vízszintesen tagoljuk. Osztályokra vagy rétegekre: kinek-kinek a szája íze szerint. (…) Célszerűbb a magyar társadalom e részének szerkezetét függőleges tagolás szerint szemlélni. A társadalmi előretörés, a folytonos árulások perspektívájában vizsgálni azt a „középosztályt”, amely szereti magát „nemzetfenntartó elemnek” hinni. E módszer szerint nem a nem létező jegyek hiábavaló keresésébe fullad bele a kérdés vizsgálója, hanem a szándékos társadalmi capillaritás és „felfele” kapaszkodás okait és tüneteit látja meg. És azokat a módszereket, melyek a hiányzó közösségi jegyek helyett jellemzők a kapaszkodókra. A kapaszkodás végső célja és vágyálma az a kívánatos »úri Magyarország«, melynek kedélyes fraternitása, tegező légköre átszármazott képviselőinek pusztultával azokra, akik túlságba vitték a magyarosodást. A kapaszkodás kezdő állomása a parasztság vagy az a polgárság, melyet nagyrészt idegennek jelentettek és jelentenek ma is, s amely alig-alig nevezhető minden ízében magyarnak. Hogy ezért mit vagy kit terhel a felelősség… arról itt nem lehet célunk szólani. Az eredmény kétségtelen: az, hogy a magyar társadalom nem egymással szemben álló vagy békén megférő rétegekből, hanem stréber egyénekből, aszociális törtetőkből, mindenáron kapaszkodókból áll, és ez nem csupán egyének jellemvonása, hanem közszellem. Ennek a közszellemnek ápoló melegágya a »középosztály«, bölcsője az alsóbb rétegek, vágya az »úr«.”

???
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon