[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Kereszténység és liberális gondolkodásmód


Miközben az emberek egy részének fejében szabadelvűség és ateizmus szinonimának tűnik, az eszmetörténet ismerői pontosan tudják, hogy a vallásszabadság elveinek kidolgozása, állam és egyház radikális szétválasztása korántsem csupán hitetlen bajkeverők agyszüleménye. A liberális hagyomány jeles képviselői éppen hitükből vezették le szabadelvű nézeteiket. Immánuel Kant pedig a szeretet központi vallási értékét egyenesen a kereszténység „liberális gondolkodásmódjával” kapcsolta össze.

Ezért a liberális eszmék hívei is örömmel és kíváncsisággal várhatják a Pax Romana e héten tartandó 34. kongresszusát, különösen azért, mert a találkozó témáját a keresztények és szabadság viszonya képezi. Pénteken pedig éppen azt vitatják meg, hogy miként alakul a modern jogállamban az állam és egyház kapcsolata.

Rejtvényünk e viszony egyik legfontosabb, 1779-ben született dokumentumának szövegéből közöl részletet. Megfogalmazója (1743–1826) hazája történelmének egyik legfontosabb alakja. Kezdetben békebíró volt, majd a törvényhozás képviselője. A francia forradalom alatt országát képviselte Párizsban, hazatérte után pedig 8 éven keresztül miniszeterelnökként tevékenykedett. Elméleti munkássága máig az emberi jogok legjelentősebb hagyományát alkotja.

Az emberek meggyőződése nem tartozik az állam fennhatósága alá

„Tudjuk, hogy az ember meggyőződése és hite nem saját akaratától függ, hanem önkéntelenül formálódik szellemi tapasztalatai alapján; hogy mivel a Mindenható Isten szabadnak teremtette a szellemet, és azzal, hogy minden korlátozással szemben ellenállóvá tette, abbéli legfelső akaratát nyilvánította ki, hogy szabad is maradjon; hogy minden olyan próbálkozás, amely akár jogi büntetésekkel és terhekkel, akár állampolgári létében akadályozva befolyásolni akarja a szellemet, csak képmutatást és becstelenséget fog szülni, és ellentétes vallásunk szent megalapítójának tervével, aki noha egyaránt ura a testnek és a szellemnek, mégsem akarja sem az egyiken, sem a másikon tett erőszakkal terjeszteni a vallást, bár mindenható hatalma képessé tenné rá (hanem az értelemre tett hatásával kíván újabb és újabb híveket szerezni neki); hogy a világ legnagyobb részén a történelem során téves vallásokat hozott létre és tartott fönn az a szentségtörő önteltség, amellyel mind a politikai, mind az egyházi törvényhozó és uralkodói hatalmak, melyek – noha maguk is csak gyarló és köznapi emberekből állnak – saját meggyőzödésüket és gondolkodásmódjukat kiáltva ki egyedül igaznak és csalhatatlannak, elnyomták mások hitét, így próbálva meg saját meggyőződésüket másokra rákényszeríteni; hogy a zsarnokság bűnébe esik mindenki, aki arra kényszerít egy embert, hogy pénzzel járuljon hozzá egy olyan meggyőződés terjesztéséhez, melyet nem vall, és amelytől borzad; ha csak arra kényszeríthetünk is valakit, hogy saját vallási meggyőződésének ezt vagy azt a tanítóját támogassa, akkor is megfosztjuk attól a szabadságától, hogy annak a lelkésznek fizethesse adóját, akinek erkölcsei számára példamutatóak, és akinek érzése szerint a legnagyobb ereje van ahhoz, hogy az embereket a becsület útjára vezesse; a papoktól pedig így megvonjuk a személyes magatartásuk elismerését kifejező időnkénti jutalmakat, melyek további buzdítást adnának nekik az emberiség tanításának komoly és lankadatlan munkájában; hogy állampolgári jogaink nem függenek szorosabban össze vallási meggyőződésünkkel, mint a fizikáról vagy a geometriáról vallott felfogásunkkal, és éppen ezért, ha bármelyik állampolgárt méltatlannak ítéljük a köz bizalmára oly módon, hogy csak akkor találtatik alkalmasnak valamely bizalmi vagy jövedelmező hivatal betöltésére, ha ezt vagy azt a vallási meggyőződést vallja vagy megtagadja, azoktól a privilégiumoktól és előnyöktől fosztjuk meg őt ítélőképesség nélkül, melyekre neki ugyanúgy, mint a többi állampolgárnak, természetes joga van; hogy ha azokat, akik kifelé valamely vallás hívének, világi rangok és javak adományozásával megvesztegetjük, az éppen annak a vallásnak fog alapjaiban ártani, melyet pártolni szándékozunk; hogy noha bűnösök azok, akik nem állnak ellent az ilyen kísértésnek, azok sem ártatlanok, akik ilyen csábításnak teszik ki őket; hogy az emberek meggyőződése nem tartozik a polgári állam fennhatósága vagy bírói illetékessége alá; hogy veszélyes tévedés megengedni köztisztviselőknek, hogy hatalmi szóval bírálhassák el az emberek meggyőződését, és károsnak tartva korlátozhassák ezen hitelvek valóit és terjesztőit, mivel ez egy csapásra romba dönti a vallásszabadságot, hiszen aki hivatalból ítélkezik, saját meggyőződése alapján fog ítélni, és aszerint fogja mások felfogását jóváhagyni vagy kifogásolni, hogy megegyeznek-e az övével vagy eltérnek tőle; hogy eljött az idő, hogy a polgári állam megvalósíthassa azt az igazságos célját, hogy tisztségviselői felemeljék szavukat, amikor az elvekből a béke és a közrend elleni nyílt támadás lesz; és végül azt is tudjuk, hogy az igazság erős és magára hagyva is létezni fog; hogy az igazság az eltévelyedés igazi és elegendő ellenfele, és csak akkor van félnivalója az összecsapástól, ha az emberek közbeavatkozása megfosztja természetes fegyverétől, a szabad eszmecserétől és vitától; az eltévelyedés veszélye pedig azonnal megszűnik, amikor szabadon ellent lehet neki mondani.

…senkit sem szabad kényszeríteni semmilyen vallási szertartás vagy kegyhely látogatására, vagy semmilyen papi testület támogatására; sem nem szabad testi mivoltában vagy javai tekintetében vallási meggyőződése vagy hite miatt kényszert alkalmazni, akadályozni, zaklatni, terhelni vagy bármely más módon neki szenvedést okozni. Legyen minden embernek joga vallási tekintetben szabadon vallani és érveivel megvédeni meggyőződését, és ez semmilyen módon ne csökkenthesse, növelhesse és más módon se befolyásolhassa részvételét a közügyekben.”

???

• Ki beszél?