Skip to main content

Amikor már nem kellett tőle félni, a nép vágyódni kezdett utána

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Jön Vuk?

A nép mostanában megint divatba jött. Hol hülyézik, hol bölcsességét dicsérik, attól függően, miként értékelik a választás eredményét. Miközben pl. a kormánypárti kommentátorok lesújtó ítéletet mondanak, Fekete (Firehand) György megsimogatja választói buksiját, hogy okosan, értelmesen szavaztak. Igaz, ez az a nép volt, amelyik az osztályharcban a Rózsadombra költözött. (Jó lett volna persze, ha ezt megmondja Schamschulának is, aki röplapjain még a választás reggelén is „rózsadombi villasorban lakó személyekkel” ijesztgette a honpolgárokat.)

Tény, hogy nehéz ezzel a néppel. Rejtvényszövegünk szerzője (1469–1527), reneszánsz színpadi szerző és államférfi, látszólag ugyan a nép „titkos képességeiről” beszél, valójában azonban azt sugallja, hogy a popolo csak annyira okos vagy buta, mint az egyes emberek.

A mostani választás erre ragyogó példát nyújt. Újabb vizsgálatok szerint az MSZP szavazóinak többsége az állami gondoskodást ki akarja terjeszteni a jobban élő rétegekre is, és szinte mindegyikük elveti a piacgazdaság intézményét. Nos, ha ez így igaz, akkor a „nép” tényleg ostoba, hiszen a párt, amelyet szavazataival megajándékozott, ezzel ellentétes nézeteket hirdet. Az MSZP szónokai ugyanis Adam Smith-t megszégyenítő lelkesedéssel propagálják a piacgazdaságot. Könnyen lehet azonban, hogy a „nép” mégsem hülye, hanem egyszerűen csak ravasz: feltételezi, hogy e kapitalista szólamok csak trükkök. Úgy gondolják, hogy az MSZP is csak ravaszkodik, most még ilyesmiket mond, de a győzelem után majd azt teszi, amit a „nép” vár, les, tud, s jön Vuk!

És lehet, hogy a „népnek” lesz igaza. A diadal után ugyanis pillanatokon belül elkezdett változni a szocialista vezetők viselkedése. A koalíciós ajánlat immár nem is nagyon leplezett csapda: vagy elfogadja az SZDSZ az MSZP feltételeit, vagy lejáratják őket. Kedd reggel Horn már azt nyilatkozta, hogy nemleges válasz esetén a lehetséges partner „nem meri vállalni a kormányzás felelősségét”.

Az országossá vedlett szocialista napilapban pedig így ír az az újságíró, aki évekig tetszelgett a „liberális” sajtó vezéralakjának mezében: „Ha tetszik, ha nem, a szabad demokratáknak és az MSZP liberálisainak – ma Magyarországon Horn Gyula a legjelentősebb támogatottságot élvező politikai tényező. Aki bármit el akar érni itt, annak együtt kell működni vele.” Hát igen, itt már nincs hímezés-hámozás. Csak egy baj van (bár kétséges, hogy Gádor Iván ezt el tudja-e képzelni): vannak olyanok is, akik nem akarnak „bármit elérni”, akiknek ugyan szintén jól jönne pénzparipa, fegyver, de nem akármilyen áron.

És még az sem elképzelhetetlen, hogy – „élvező politikai tényező” ide vagy oda – e liberálisok végül éppen az „ellenérték” kérdésében találkoznak majd a ravaszdi néppel, s újra megjelenik pesti házfalakon a felirat: „Bolsik, ne merjétek emelni a sajtos pogi árát!”

Amikor már nem kellett tőle félni, a nép vágyódni kezdett utána


„Titus Livius, a többi történetíróval egyetemben, azt állítja, hogy a sokaság a legüresebb, legállhatatlanabb valami a világon. Az emberi cselekedetekről számot adva, sokszor látnunk kell ugyanis, hogy a tömeg halálra ítél valakit, utána pedig megsiratja, és forrón vágyódik utána. A római nép is halálra ítélte Manlius Capitolinust, utána pedig teljes szívből visszakívánta. Titus Livius így beszél erről: Populum brevi, posteaquam ab eo periculum nullum erat, desiderium eius tenuit. [Amikor már nem kellett tőle félni, a nép vágyódni kezdett utána.]

Később pedig, amikor arról számol be, mi történt Szürakuszaiban Hieronümosz halála után, ezeket mondja: Haec natura multitudinis est: aut humiliter servit, aut superbe dominatur. [Ilyen a sokaság természete: vagy meghunyászkodó szolga, vagy könyörtelen zsarnok.] (…)

[Én azonban] kijelentem: mindazok a hibák, amelyekkel a történetírók a tömeget vádolják, érvényesek minden emberre külön-külön is, legfőképpen pedig a fejedelmekre, mert az az egyén, akit nem köt a törvény, ugyanazokat a tévedéseket követheti el, mint a széthullott sokaság. Könnyű felismerni állításom igazságát, hiszen annyi fejedelem volt a múltban, és uralkodik korunkban is, de kevés közöttük a bölcs és jóságos. (…) Nem sorolandók ide azok az uralkodók, akik valamilyen alkotmány érvényessége idején kerülnek hatalomra, az ő esetükben ugyanis egyénileg kell megvizsgálni kinek-kinek a természetét és azt, hogy mennyiben hasonlatos a tömeghez. Tudniillik szembe kell állítani velük azt a tömeget, amely, akár e fejedelmek, ugyancsak a törvények hatalma alatt áll. Azt találjuk, hogy a tömegben ugyanaz a jóság él, mint amilyet az uralkodók jellemében tapasztaltunk, és azt is láthatjuk, hogy a tömeg nem uralkodik gőgösen, sem nem szolgál alázatosan. Ezt példázza a római nép is: amíg a köztársaság romlatlan volt, a nép soha nem alacsonyodott szolgává, és soha nem uralkodott dölyfösen, sőt a törvények és a tisztségviselők segítségével becsülettel viselte rangját. (…)

Ugyanakkor ismerünk fejedelmeket is, bölcsnek mondott uralkodókat, akik a halálba küldtek valakit, azután meg visszasírták. Történetírónk azonban nem a törvények szerint élő tömeg természetét elemezve jutott e következtetésekre, az ő példája a felbomlott szürakuszai sokaság, amely éppen olyan hibákat követett el, mint Nagy Sándor… Következésképp nem mondhatjuk bűnösebb természetűnek a tömeget, mint a fejedelmet, mert amikor alkalom kínálkozik rá, mindkettő egyformán hibázhat. (…)

Ami pedig a bölcsességet és állhatatosságot illeti, kereken kijelentem, hogy a nép bölcsebb, biztosabb ítéletű, mint bármely uralkodó. Nem minden ok nélkül mondják, hogy a nép szava Isten szava, hiszen tanúi lehetünk annak, hogy a közvélemény csodálatra méltóan megjósolja a bekövetkező eseményeket: az ember azt hinné, valami titkos képesség él benne, amellyel előre meglátja sorsa rossz és jó fordulatait.”

???



























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon