[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Nemcsak a ló, az ateista is ember!

Egy múlt heti közlemény szerint a Fidesznek „végig kell gondolnia, hogy az egészséges vallási megújhodáshoz milyen lépéseket szükséges tennie az államnak, illetve milyen feltételeket kell teremteni az egyházak számára. Németh Zsolt a fő akadályt nem az egyházellenességben, hanem a vallástalanságban látja. Épp ezért azt kellene megtalálni, hogy a magyarországi egyházak – adott esetben együttműködve az állam megfelelő intézményeivel – miként tudják kezelni az elvilágiasodás, a vallástalanság kérdéseit.” E nyilatkozat csak akkor érdekes, ha nem egy síita pap, hanem egy magát liberálisnak valló politikus szájából hangzik el. Persze más a helyzet, ha a státusifjú „pragmatikus”, azaz stikában munkálkodik elhallgatott elvei megvalósításán. Ugyancsak a múlt héten tudhattuk meg, hogy fideszes közreműködéssel vezették be a „vallási tanulmányokat” a tisztképzésben. Kíváncsi vagyok, hogy a tűzimádók hittételeit vajon tanítani fogják-e a tűzoltóiskolákban. Vagy ez nem része az „egészséges” megújhodásnak? Ki dönt erről?

Igazán nagyvonalú a „vallástalan” adófizetők pénzének ajánlgatása a „vallástalanság kérdéseinek” megoldására. Az egyházak közcélú tevékenységének állami támogatása része a liberális politikának. Közcélú-e azonban a „vallási megújhodás”, ha a köz nem csekély része szuverén módon úgy döntött, hogy életkérdései megoldásában nem tart igényt az egyházak közreműködésére? Hogyne, ha azt gondoljuk, az ateisták ellenségei az erkölcsnek és a társadalomnak.

Vitatható, hogy a kereszténység vagy az ateizmus nevében követtek-e el több gaztettet. De ahogy értelmetlen minden katolikus arcán Torquemada vonásait keresni, ugyanúgy ostobaság azt gondolni, hogy az összes „vallástalan” Miklós Imrére hajaz. Az európai kultúra kitüntetett vonása, hogy elfogadja: az ateista is ember, aki képes morális cselekvésre.

Szövegünk szerzője (1647–1706) elsőként képviselte nagy hatással e nézetet. Franciaországban született. Az ő apja is protestáns lelkész, de ez nem akadályozza meg abban, hogy kiálljon a „destruktív” zsidók és mohamedánok szabad vallásgyakorlata mellett. A sedani akadémia tanára, amíg ki nem üldözik hazájából. Rotterdamba települ, itt adja ki Az üstökösre vonatkozó különböző nézetekről írott művét, majd sok-sok teológiai írás mellett a Dictionnaire historique et critique köteteit. Hugenotta hitsorsosai ateizmussal vádolják, ami elég ahhoz, hogy elveszítse állását.

Vallása mellett mindvégig kitart, de megvédi az ateistákat, mert úgy gondolta: van vallástól független, autonóm erkölcs, melynek forrása az ember szabadsága. Latinul: libertas. S e szónak mintha köze lenne a liberalizmushoz. Amint latinul a fides sem csupán hitet, hanem hűséget is jelent. Csak azt kellene már tudni, hogy mihez.

Lehet-e lelkiismerete egy ateistának?

„Nem könnyű megérteni, hogy egy olyan embernek is, aki semmilyen Istenben sem hisz, lehet valamilyen fogalma a becsületességről; úgy képzeljük őt magunk elé, mint aki készen áll minden olyan bűn elkövetésére, amelyért az emberi igazságszolgáltatás nem tudja megbüntetni. Nyilvánvaló a tévedésünk, hisz az epikureisták tudvalevően nem egy dicséretre méltó és tisztes cselekedetet hajtottak végre, amelynek során a hasznosságot és a gyönyört feláldozták az erénynek, s amely alól kivonhatták volna magukat anélkül, hogy félniük kellett volna akármilyen büntetéstől. Az értelem azt diktálta a régi bölcseknek, hogy a jót magáért a jóért kell cselekedni, az erénynek pedig önmagában kell megtalálnia jutalmát, és csak a gonosz ember tartja vissza magát azért a rossztól, mert fél a büntetéstől.

Éppen ezért azt hiszem, az értelem Isten megismerése nélkül is képes néha meggyőzni az embert arról, hogy vannak tisztességes dolgok, amelyeket megtenni szép és dicséretes; nem azért, mert valamilyen hasznot hajtanak, hanem azért, mert ésszerűek. Ha a lelkiismeret a szellemnek azt az ítélőképességét jelenti, amely arra ösztönöz bennünket, hogy megtegyünk bizonyos dolgokat azért, mert Isten rendelte el, jutalmat helyezve kilátásba, illetve amely elfordít bennünket egynémely más cselekedettől azért, mert Isten megtiltotta és büntetéssel sújtotta őket, akkor kétségtelen, hogy egy lelkiismerettel rendelkező ateista csodalényszámba menne, vagy legalábbis egyike lenne azoknak az elmeszüleményeknek, amelyeknek a létezése éppúgy lehetetlen, mint a négyszögesített köré, a végtelen hosszú boté. De ha a lelkiismereten a szellemnek csak azt az ítélőképességét értjük, amely arra ösztönöz bennünket, hogy megtegyünk bizonyos dolgokat, mivel azok ésszerűek, illetve amely eltérít bennünket egynémely más dolgoktól, mivel azok ellenkeznek a józan ésszel, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy ateistának is lehet lelkiismerete.”

???

• Ki beszél?