lto [Solt Ottilia]

Vissza a főcikkhez →

A szociális törvényről már a Csehák-féle szociális és egészségügyi minisztériumban élők kezdtek beszélni, hiszen az a minisztérium hozzákezdett a szociális ellátási rendszer felvilágosult reformjához, melynek elengedhetetlen kelléke az európai kultúrországokban nélkülözhetetlen szociális törvény. A kereszténydemokrata irányítású Népjóléti Minisztérium aztán szinte haladéktalanul hozzákezdett e törvény kidolgozásához, hisz a KDNP programjában a szociálpolitika (és a családvédelem) igazán előkelő helyet foglalt el. Állampolgári nyugdíj minden idősnek, a gyermeknevelés terheinek össztársadalmi megosztása, fizetett, majd nyugdíjra jogosító anyaság – szép, szeretetteljes és nagylelkű ígéretek, csak hát a miniszter bevonása a szűkebb gazdasági kabinetbe már sejtette, hogy meg kell ezt beszélni a pénzügyminiszterrel is. Mindazonáltal felvilágosult (és jól felkészült) reformszakemberek jó másfél évvel ezelőtt kidolgozták a szociális törvény koncepcióját. Felvilágosult koncepció volt, körültekintő, nagyvonalú. Ellátási rendszereket vázolt fel a szociális védelemre igényt tartható különféle népességcsoportok (idősek, gyerekek, csökkent munkaképességűek vagy munkaképtelenek) számára, s a végrehajtáshoz kormány-alárendeltségű szociális szakigazgatási szervezetet kívánt felállítani. Azután következett némi átszervezés a minisztériumban, új – ám még mindig iskolázott – kezekbe került a szociális törvény, és készült a normaszöveg. Tavaly decemberben a miniszter azzal hárított el bizonyos költségvetési módosítási javaslatokat, hogy heteken belül elkészül a szociális törvényjavaslat, ne vágjunk ennek elébe. (A módosítások egyébként a tervezet ismeretében készültek, ám világos lett, hogy az 1992-es évben a szociális ellátás rendszeréhez a kormány nem akar hozzányúlni. Ha heteken belül nem is, de a nyár végére a kormány az ÉT elé állt egy törvénytervezettel, amit azonban szóban a helyszínen módosított, s így a szakszervezetek nem voltak hajlandóak tárgyalni róla. A kormány újra meg újra egyeztetett, ti. egymás között. Vagyis az 1993-ra tervezett költségvetési hiány csökkentésén fáradozó Pénzügyminisztérium faricskálta a szociális törvényt. Jól ismert alkukoreográfia ez, amit – úgy tűnik – a szabadon választott kormány döbbenetes gyorsasággal tanult meg nem választott elődeitől. Most előttünk a maradék, az alkufolyamat kissé rosszul illeszkedő elemeiből. A szociális törvényjavaslat legfeltűnőbb sajátossága az, ami nincs benne. Ehhez figyelembe kell venni, hogy az eddig csak toldott-foldott szociális biztonsági rendszer legfontosabb intézménye a társadalombiztosítás, amely csak nevében biztosítás, hisz a kádárizmus évtizedei – legkivált az utolsó kettő – során számos befizetéssel (járulékkal) még elvben sem fedezett ellátást finanszíroz. Ilyen a gyes, a gyed, ami csak morális, de nem fedezeti okból teszi feltétellé az anya előzetes kevéske munkaviszonyát, de ilyenek a méltányossági nyugdíjak is. A beterjesztett szociális törvény nem szól ezekről a jövedelmekről, nem célozza meg tehát a társadalombiztosítás önálló alappá válása óta hajtogatott ún. „profiltisztítást”. De nem szól a családi pótlékról, az egyetlen születés jogán élvezett szociális jövedelemről sem, melyet a költségvetés fedez. A családi pótlék tehát nem lesz része az állami szociális biztonsági garanciáknak. Úgy lehet adni-elvenni-elsorvasztani, hogy a törvényben ennek nincs nyoma. Sarkig nyitja viszont a cikkünkben jellemzett szegénységi csapda ajtaját, mert minden ellátást alacsony (méghozzá igen alacsony!) családi jövedelem igazolásához köt, és kevés kivétellel egy nem szakszerű grémium – a helyi önkormányzati testületek – elbírálására bíz. A nyomorszintet tartósítja tehát, biztonságot csak annak nyújt, aki megfelelő stratégiával el tudja érni, hogy e nyomorszinten (kimutatható módon) ne lépjen túl, s ráadásul el tudja magát fogadtatni a laikus döntnökökkel. Az elbírált rászorultság elvét egy juttatásnál tagadja meg a törvény: gyermeknevelési támogatást az a három- vagy többgyerekes család kap, amelyben az anya – csakúgy, mint a gyesnél – 270 napig (másfél éven belül) munkavállaló volt. (És a legkisebb gyerek nincs 10 éves.) Vagyis munkavállalásával érdemessé vált a támogatásra. Feltehetőleg ez az az „ár”, amiben a kereszténydemokrata miniszter megalkudott a pénzügyesekkel – kerül, amibe kerül. A gyes tehát nincs a szociális törvényben, csak a gyes kiterjesztése. Ez leit tehát az elegáns, szisztematikus koncepcióból. Arról már ne is beszéljünk, hogy a fogyatékosok, rokkantak összevissza, szétszórt, más-más kasszából fizetett járandóságai maradtak ahogy voltak. Valamelyest is pénzügyi fedezetről elmélkedő szociálpolitikus nagy reményeket nem fűzhetett a magyar lakosságnak garantált szociális biztonság színvonalához. Ám ez a törvényjavaslat még azt a várakozást is romba dönti, hogy olyan keret születik, amely áttekinthető, logikus, méltányos rendszer felépítését segíti. A szociális ellátás rendszere kuszább, esetlegesebb, lukacsosabb lesz, mint valaha.

• Belföld