Skip to main content

Beszélgetés Z. Szalai Sándorral,

Vissza a főcikkhez →


Beszélő: Mi az Ön válasza az elbocsátott szerkesztők állításaira?

Z. Szalai Sándor: Ezek vádaskodások, amiket visszautasítok. Mi jogon kérdőjelezik meg a vezetői kollektíva kompetenciáját vagy az enyémet?!

Beszelő: Az ügy túlnőtt a kiadó határain…

Z. Sz. S.: Az egész kiadói belügy. A létszámleépítés már hónapok, évek óta kívánatos és esedékes volt. Tudomásom szerint a Corvinánál, a Magvetőnél és a Móránál minden különösebb felhajtás nélkül lezajlott. Emberségi megfontolásokból én vártam vele a legtovább.

Beszélő: De hogy miért éppen ez a négy ember…

Z Sz. S.: Nyugodtan leírhatja, már tavaly javasolta a kiadó egyik szerkesztője, Réz Pál, hogy csökkenteni kell a szerkesztők létszámát. Kollektív döntés volt, bár a három főszerkesztő közül az egyik írásban nyilatkozott, miszerint a tizennégyből nem képes megnevezni azt a hét szerkesztőt, akiket érdemes megtartani. Dönteni kellett, mert egyszerűen nem tudunk munkát adni ennyi embernek.

Beszélő: Ez a négy ember a kiadói belső ellenzék élcsapata…

Z. Sz. S.: Nem pontosan. A „kisebbségi hozzászólás” hat aláírója közül három. Belső ellenzék mindig is volt, és én mindig meg is hallgattam a véleményüket. De csak kritizálnak. Hol voltak, milyen javaslattal éltek, amikor a hogyan továbbról kellett dönteni?

Beszélő: Apropó, döntés! Az Adventi Kalendárium, illetve a Révai-lexikon ügye…

Z. Sz. S.: Nevetséges vádaskodások. Minden kiadónak vannak behajthatatlan követelései. A Cleopátra csődbe ment, bírósági eljárást időben, több ízben szorgalmaztak. Ettől még nem kellene alkalmatlansággal vádolni olyasvalakit, aki 1954 óta dolgozik ebben a szakmában, 1960 óta pedig ennél a kiadónál.

Beszélő: Lesznek további elbocsátások?

Z. Sz. S.: Nem tudom. 30 körüli létszám lenne a reális. Meglátjuk, miként dönt a minisztérium. Mi a klasszikus magyar irodalom kiadásának monopóliumáról lemondtunk, de kell hogy legyen gazdája. Június 18-án tizenkét kiadó találkozott, s deklarálta ennek fontosságát.

Beszélő: Egy esetleges privatizáció esetén szükség lenne teljes pénzügyi átvilágításra.

Z. Sz. S.: Állunk elébe. De ez nem a mi dolgunk.

Beszélő: Nem gondolja, hogy a kulturális tárca rendelkezésére álló 100 millióból túl nagyot akart kikanyarítani?

Z. Sz. S.: Harminchétmilliót kértem, annyi szükséges a fennmaradásunkhoz. Viszont mindössze 11 milliót kaptunk, ami csak a vegetáláshoz elég. A példányszámok – az előző évhez mérten – az egyötödére csökkentek, az ÁKV első negyedévi megrendelése nem érte le az egymillió forintot.

Beszélő: Az ügy nyomán nem ingott meg a hite? Megmarad a pozíciójában?

Z. Sz. S.: Miért kellene ezen gondolkodnom?




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon