Skip to main content

Egy régi udvarház utolsó gazdája Horváth István

Vissza a főcikkhez →


1935. szeptember 1-jén született Pakson.

1956-ban joghallgatóként belép az MSZMP-be.

1958-ban jogi doktor. Néhány hónapig bíróságon dolgozik.

1959-től az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottságának munkatársa, majd osztályvezetője. 1968-tól a megyei pártbizottság titkára (Pozsgay Imre 1965-től 1970-ig volt ugyanitt a pártbizottság osztályvezetője).

1970-től a KISZ KB első titkára, az MSZMP KB tagja.

1973-tól a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára.

1980-tól belügyminiszter.

1985-től az MSZMP KB adminisztratív titkára, ebben a minőségében a Belügyminisztérium párt-felügyelője. Tisztségében elődje Korom Mihály, utóda Fejti György.

1987-től miniszterelnök-helyettes.

1987. december 16-tól 1990…-ig ismét belügyminiszter.




















Megjelent: Beszélő hetilap, 1. szám, Évfolyam 2, Szám 1


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon