Tóth Gábor Attila

Vissza a főcikkhez →

Az Egyesült Államokban a „tájékozott beleegyezés elve” szerint az orvos csak a megfelelően informált beteg önkéntes felhatalmazása alapján végezheti el a szükséges vizsgálatokat és beavatkozásokat. A 70-es évektől egyre több bírósági döntés ismerte el, hogy a tiszta tudattal rendelkező felnőttek önrendelkezési joga kiterjed az életfenntartó kezelés visszautasítására is. A lélegeztetőgépen lévő beteg kérésére a készüléket ki kell kapcsolni, a lebénult személy elutasíthatja a mesterséges táplálást, Jehova Tanúi vallási okokból megtagadhatják a vérátömlesztést. Emellett valamennyi állam törvényhozása lehetővé tett olyan jognyilatkozatot, amelyben a polgár arról rendelkezik, hogy ha gyógyíthatatlan betegsége vagy sérülése esetén végleg tudatát vesztené, akkor az orvosok életfenntartó kezelést ne alkalmazzanak, hanem engedjék, hogy természetes halált haljon („living will”). A polgár rendelkezhet úgy is, hogy mást ruház föl a nevében való nyilatkozattételre. Ehhez kapcsolódóan a kongresszus törvényt hozott a betegek önrendelkezési jogáról, amely minden egészségügyi intézményt arra kötelez, hogy tájékoztassa a betegeket jogaikról, köztük ilyen jognyilatkozatok megtételének lehetőségéről. A Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintett döntése szerint csak a beteg egyértelmű és meggyőző rendelkezései alapján szabad megszüntetni a kezelést. A pszichiátriai betegek és a kiskorúak általában nem dönthetnek az életfenntartó kezelés leállításáról. Az eszméletlen állapotúak akarata sem állapítható meg, ha nem tettek jognyilatkozatot. Ezen esetekben meglehetősen bizonytalan a joggyakorlat, előfordul, hogy a beteg vélelmezett „legjobb érdekei” alapozzák meg a döntést. Az amerikai törvények sokáig határozottan tiltották, hogy az orvos halált okozó szert adjon be a betegének, vagy ilyen szert a rendelkezésére bocsásson. Sőt, korábban két államban a polgárok többsége népszavazáson utasította el az aktív eutanázia legalizálását. A határok azonban nem bizonyultak tartósnak, s az úttörő lépéseket a bíróságok tették meg. Dr. Quill betegének halálos pirulákat adott, és elmagyarázta, mennyit kell bevenni belőlük. Az esküdtszék mégis úgy találta, nem vádolható öngyilkosságban való közreműködéssel. A Doktor Halálnak nevezett Dr. Kevorkian által készített szerkezet gombnyomásra halálos dózisú mérget juttatott páciensei szervezetébe. A gépet mindig a beteg hozta működésbe, s ily módon az orvos tucatnyi embert segített a halálba. A nagy nyilvánosságot kapott perekben máig nem akadt bíróság, amelyik bűnösnek ítélte volna Kevorkiant. Az 1994 novemberében Oregon államban tartott népszavazáson pedig a polgárok megerősítették azt a törvényt, amely bizonyos esetekben legalizálta az öngyilkosságban közreműködő orvos tevékenységét. A törvény mégsem lépett hatályba, mert tavaly a helyi bíróság alkotmányellenesség miatt felfüggesztette. Az amerikai alkotmánynak más értelmezése is van, hiszen néhány hónappal ezelőtt immár másodfokon is alkotmánysértőnek ítélték azt a washingtoni törvényt, amely tiltotta az orvosoknak, hogy a terminális állapotú betegek öngyilkosságában közreműködjenek. A döntés szerint a haldoklónak alkotmányos joga van arra, hogy az orvosa által adott készítmény segítségével megrövidítse szenvedéseit. (Persze az orvos nem köteles a közreműködésre.) Más érveléssel, de hasonló következtetésre jutott az a bíróság, amelyik alkotmányellenesnek minősítette New York XIX. századból származó büntető törvényének az eutanáziát tiltó rendelkezéseit. Nagy a valószínűsége, hogy valamelyik ügyről a Legfelsőbb Bíróság is dönteni fog, ami jelentős állomása lehet az eutanáziavitának.

Mára Európában is általánosan elfogadottá vált, hogy a haldoklókat sem lehet kezelni beleegyezésük nélkül, viszont a legtöbb országban az az orvos, aki betege kérésére, a szenvedések csökkentése érdekében halálos injekciót ad be, emberölést vagy néhány államban kívánságra ölest követ el, aki pedig átadja betegének a halálos szert, öngyilkosságban közreműködésért felel. Hollandia 1984-ben addig ismeretlen útra lépett, amikor legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az orvos szükséghelyzetben cselekszik, ha a „ne ölj” és a „csökkentsd a fájdalmat” konfliktusában végül halálba segíti betegét. Később az alsóbb bíróságok alakították ki a részletes követelményeket, s végül a parlament 1993-ban törvényben szabályozta az orvos kötelezettségeit. Hollandiában az orvost akkor nem vonják felelősségre, ha a csillapíthatatlan testi vagy lelki szenvedésektől gyötört betege többszöri, önkéntes kérése alapján, megfelelő tájékoztatás és más orvossal való konzultáció nyomán segíti halálba betegét. Az eutanázia továbbra is bűncselekmény, de a szabályokat betartó és eljárásáról jelentést készítő orvos ellen az ügyész nem emel vádat. A holland gyakorlat azonban az eutanázia ellenzőinek is szolgál példákkal. Sokan vitatják azt az 1994-ben született legfelsőbb bírósági döntést, amely elfogadta az orvosi közreműködést szomatikus betegségben nem szenvedő, de zátonyra futott házassága és két fiának halála miatt az életet elvető nő öngyilkosságában. Néhány évvel ezelőtt pedig két vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy az eutanázia nem minden esetben önkéntes, olykor elmarad az előzetes orvosi konzultáció, s nem mindig készül jelentés a beavatkozásról.

Németországban, Svájcban és Svédországban sem húzódik éles határ a kezelés megszüntetése és a halálos szer átadása között. Ezen országokban az orvos nem adhat be halálos injekciót, de ha felír vagy odaad halált okozó szert, nem követ el bűncselekményt. A brit

Lordok Háza egy bizottsága azt fogalmazta meg ajánlásában, hogy ne változtassák meg az öngyilkosságban közreműködést és az eutanáziát tiltó jogszabályokat, mert visszaélések forrása lehetne, másrészt az idős, beteg emberek úgy erezhetnék, elvárják tőlük, hogy éljenek új jogukkal. Ugyanakkor a Lordok Háza legfelsőbb bírósági funkciójában úgy döntött, hogy Anthony Bland, a visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett fiatalember életfenntartó kezelése abbahagyható, mert „legjobb érdekei” ezt kívánják.

A világ első önkéntes eutanázia törvénye 1995 májusában született, amikor Ausztrália Északi Területe törvényhozó gyűlése elfogadta a terminális betegek jogairól szóló törvényt. A terület konzervatív miniszterelnöke terjesztette elő a tervezetet, majd a törvényhozók különbizottságot hoztak létre, amely számos szakértőt hallgatott meg, és megismerte a társadalmi szervezetek álláspontját. A közvélemény-kutatások szerint Ausztrália lakosainak óriási többsége pártolta az eutanáziát. Az elfogadott törvény alapján az orvos felírhat, elkészíthet és átadhat, valamint maga is beadhat betegének halált okozó szert. Ennek főbb feltételei a következők: a beteg betöltötte 18. életévét, és olyan betegségben szenved, amely rendkívüli beavatkozások nélkül a halálát okozná, és nincsen olyan kezelés, amely a gyógyulás reményét biztosítaná. Emellett nincs olyan fájdalomcsillapító kezelés sem, amely a beteg szenvedését elviselhető mértékűre csökkentené. Az orvos kötelessége, hogy teljes körűen tájékoztassa betegét, és meg kell győződnie arról, hogy a beteg döntését önként és megfelelő mérlegelés nyomán hozta, valamint konzultálnia kell pszichiátriai képesítéssel rendelkező orvossal. A betegnek hét nap elteltével írásbeli nyilatkozatban kell megerősítenie döntését, és csak ezután legalább 48 órával segítheti halálba az orvos. Ha a beteg az állapota miatt nem tudja aláírni nyilatkozatát, akkor meghatalmazottja járhat el helyette. A területen élő őslakosságra tekintettel kötelező a tolmács jelenléte, ha az orvos nem beszéli a beteg anyanyelvét. A törvény azt viszont nem írja elő, hogy a páciens az Északi Terület lakosa legyen. Ez nem véletlen, hiszen a kezdeményező miniszterelnök szerint Ausztrália minden polgárának joga van méltósággal meghalni. A jogszabály ez év július 1-jén lépett hatályba, de az ellenzők alkotmányossági indítványa nyomán valószínűleg a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani felette a döntő szót. Ha minden akadály elhárul a jogszabály alkalmazása elől, akkor orvosi közreműködés mellett, laptop számítógép által vezérelt műszer segítségével juttathatják érvényre végső döntésüket a kegyes halált választók. („If you press ’yes’, you will cause a lethal injection to be given within 30 seconds, and will die. Do you wish to proceed?” – olvasható a képernyőn.)

A fejlett országok joggyakorlatáról elmondható, hogy bizonyos kérdések megítélése vitán felül áll, más esetek viszont jelentős megosztottságot eredményeznek. Kizárólag Hollandiában és Ausztrália egy részén nyílik lehetőség önkéntes aktív eutanáziára, s néhány állam tett kísérletet az öngyilkosságban való orvosi közreműködés kivételes dekriminalizálására. Ugyanakkor minden nyugati államban törvényi, illetve bírói védelmet nyertek a betegek jogai, így az önrendelkezési jog alapján mindenfajta kezelés visszautasítható. A végleg eszméletlen állapotba jutott betegek esetében pedig – előzetes rendelkezés hiányában – a páciens legjobb érdekei alapozhatják meg a döntést.

• Befejezetlen jelen