Sz. M. [Szalai Miklós]

Vissza a főcikkhez →

Horváth Sándor Somogy megyében, Nagyatádon született, földműves szülők gyermekeként, 1884. augusztus 6-án. A keresztségben az Imre nevet kapta. Fiatalon belépett a cisztercita rendbe, onnan azonban gyenge egészsége miatt el kellett jönnie (a századfordulón a renden belül megindult reformmozgalom rendkívül megszigorította a szerzetesi aszkézis követelményeit). 1903-ban Szabó Szádok tartományi főnök felveszi őt a domonkos rendbe. Itt kapja rendi névként a Sándort. Az osztrák-magyar rendtartomány novíciusi és tanulmányi háza ekkor Grazban van. Ide kerül Horváth Sándor is. Közben tüdőbetegsége kiújul, ezért a rend a dél-tiroli Meránba küldi gyógykezelésre. Onnan visszatérve folytatja tanulmányait Grazban. 1909-ben szentelik pappá. Ezután a svájci Freiburgba kerül, ahol a kanton egyetemén domonkosok tanítják a filozófiát és a teológiát. Itt doktorál. Élete végéig a neotomisták Manser vezette „freiburgi iskolájához” tartozik, sűrűn publikál a freiburgi kör tudományos folyóiratában, a Divus Thomasban. Tanulmányainak befejezése után lektorként (így hívják a domonkos rendben a tanárokat) kerül vissza Grazba, és a szokásnak megfelelően a filozófia tanításával kezdi meg tanári pályáját.

Az első világháború után, 1918-tól 1922-ig az osztrák-magyar rendtartomány provinciálisa. 4 éves megbízatásának lejártával az olaszországi Chieriben, az ottani domonkos tanulmányi házban tanít. 1928-ban Rómába kerül, ahol a domonkos rend egyetemén, az Angelicumon oktat. Itt adja ki Eigentumsrecht c. nagy viharokat kavaró könyvét. 1930-ban hívják meg a freiburgi egyetemre, ahol 1938-ig dogmatikát ad elő. 1938-ban, az újonnan megalakuló önálló magyar domonkos rendtartomány életre hívja a budapesti domonkos hittudományi főiskolát, amelynek 1939-től igazgatója. Közben megüresedett a Pázmány Péter Egyetem teológia karán a fundamentális teológia tanszék, amelyet Horváth elnyer, és 1942-től itt tanít egészen a teológiai kar megszűntéig, 1949-ig. A háború végén a domonkos kispapok Sopronba mennek, Horváth Sándor a fővárosban marad, Budán lakik egy idős özvegyasszonynál, szállásadójának halála után pedig Székesfehérváron a Papi Otthonban fogadják be: itt él 1956. március 4-én bekövetkezett haláláig. Kollégái és tanítványai emlékezetében olyan szerzetes- és tanáregyéniségként maradt meg, aki nem csak szóban és írásban hirdette, hanem teljes egyéniségével élte is a katolicizmust és a skolasztikát. A szerzetesi kötelmeken túlmenően is megvetette az anyagi javakat, életvezetése a végletekig egyszerű volt. A gyakorlati életben esetlenül mozgott, legendák keringtek szórakozottságáról. Előadásmódja, stílusa nehéz – tanítványai tréfásan mondogatták róla, hogy aki Horváth Sándort érteni akarja, annak előbb el kell olvasnia Szent Tamást.

• Magyar arcképek