Skip to main content

Így látja az igazgató

Vissza a főcikkhez →


A városi önkormányzatot igen erős támadás érte a környékbeli egri lakosság részéről, hogy miért épül ott az a garzonház az állami gondozottaknak, és nem lehet megmagyarázni, hogy nem csavargóknak akarunk bűntanyát építeni, hanem a szociálisan rászoruló, otthontalan, hajléktalan, szülőket nélkülöző gyerekeknek úgy lakhatási lehetőséget biztosítani, hogy onnan bizonyos idő múlva önálló lakáshoz jussanak. Átmeneti megoldás ez, emberi körülmények között és főleg bizonyos védettséget élvezve lakhatnak a gyerekek, mert 18 éves korban szociálisan éretlenek, szükség van arra, hogy segítsék őket, hogy olcsóbban kapjanak étkezési lehetőséget, hogy megtanítsuk takarékoskodni, megszokja az önállóságot, és eligazodjon az élet rejtelmeiben.

A városi önkormányzat meghátrált a lakók tiltakozása miatt. Emiatt lesz ez a vegyes összeköltöztetés. Én ezt szakmailag nem tartom jónak. Természetesen a semminél sokkal jobb. Szerintem nem lenne nehéz a lakosságot meggyőzni arról, hogy akik odakerülnek lakni, tisztességes emberek. De az önkormányzat egy lépést sem tett ennek érdekében. Én azt is vállaltam, hogy a városi televízióban elbeszélgetek ezekkel az emberekkel, de nem vállalták a tiltakozásukat a kamerák előtt. Nem mondom, előfordulhat, hogy az átmeneti garzonházba olyan gyerek is kerül, akit majd el kell onnan távolítani, de a gyerekeket alaposan megválogatjuk. Erre a célra létrehoztam a volt állami gondozottak baráti körét, ők döntenék el pályázat útján, hogy kik lesznek azok, akik megkapják ezt a lehetőséget. Nem nyomortanyát akarunk, nem munkásszállást, azt akarjuk, hogy a gyerek fokozatosan szokjon hozzá az önállósághoz úgy, hogy legyen perspektívája, hogy előtakarékossággal, életkezdési segéllyel, munkahelyi kölcsönnel továbbléphet saját öröklakásba. Ha mégis miénk lesz a garzonház, a jelenlegi költségvetésünkben nem tudjuk fenntartani. Ha az állami költségvetési támogatás újrafelosztásra kerül, és minden intézmény a funkciója szerint kapja a pénzt, és nem mechanikusan osztogatjuk a 210 ezer forintot létszám alapján, akkor, ha nem is luxuskörülmények között, de fenntartható.

De az egész GYIVI olyan, hogy nincsenek célok, nem tudjuk, holnap mi lesz, az érzékelhető, hogy a gyermekvédelemre szánt milliárdokból lefaragni igyekeznek. A gyermekvédelmet föl kell vállalni, mert nincs mögötte egy olyan bázis, mint egy iskolaigazgatónak, ha neki van valami pozitív kezdeményezése, ő fel tudja maga mögött sorakoztatni a szülőket. Mi magunk vagyunk, mert azok a szülők, akik alkalmatlanok a nevelésre, nem partnereink. Visszatérve, a városi tévé vállalta volna, azok az emberek, akik ezt a hangulatot keltették, azok nem vállalták! Itt volt a tévé, a lakók küldöttsége, és ők nem járultak hozzá, hogy ezt a tévé fölvegye. Hogy a többi ember is lássa, azt szégyellték.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon