Szabó Lívia

Nyomtatóbarát változat

Szombaton találkozom a GYIVI nagyobbacska, dolgozó lányaival. Köztük olyanokkal is, akik pályáznak a GYIVI garzonházába. A hír hallatán, hogy ők ott állítólag vegyesen fognak lakni nem GYIVI-s múltú ifjú házaspárokkal, szinte dühösen ugranak föl az asztaltól. „Mi az, hogy ifjú házaspárokkal? Ha az a ház a GYIVI-é, akkor adják a GYIVI-seknek!” Autóval el akarnak menni az állami gondozottak baráti körének elnökéért, aki volt állami gondozott. Az ő közreműködésével már fölállították azt a héttagú bizottságot, amely dönt majd a pályázatokról és arról, hogy kit hívjunk be a garzonházba. A leendő pályázók máris indulnának, de nincs benzin. Így visszaülnek. Elkeseredés lesz úrrá a társaságon.

M. Jolán 20 éves. 16 éves kora óta dolgozik, a szakmunkásképzőt félbehagyta, most a Csepel Autógyárban esztergályos a normálián. Mióta dolgozik, albérletről albérletre vándorol, s ha nincs más megoldás – amikor pl. „olyan hideg tél volt, és nem tudtuk a barátnőmmel megvenni a fűrészport, amivel fűtöttünk…” –, akkor visszaköltözik a GYIVI-be. Nagyon számít arra, hogy öt évig (ennyi időre szól a garzon, ha takarékoskodással nem tud tovább lépni saját lakásába) biztos lakása lesz, férjhez megy vagy valami történik, és nem kell tovább hányódnia. Gondjait tetézi a Csepel Autó jelenlegi helyzete: a három hét szünet egy hét munka, nincs megrendelés, s mivel betanított munkás, könnyen munkanélkülivé válhat. Csecsemőkora óta állami gondozott, szüleit 18 évesen ismerte meg. Apja lovakkal foglalkozik, új házasságban él. Anyja Pestre költözködött öt gyerekkel, épp most teszik ki a lakásból. Öccse börtönbe került pénzlopásért. Testvéreit sajnálja, de nem tart kapcsolatot anyjával: „arra lennék jó, hogy most eltartsam őket”. A gondolattól is viszolyog, hogy visszamenjen a putriba közéjük, a maga ura akar lenni. Határozott, nagyon komoly, okos. „Ha munkanélküli leszek, munkanélküli-segélyre megyek, és keresek közben valami jobb állást, ami mellett valami jobb szakmát, valamit kitanulhatnék. Hát nem megyek semmire mint betanított munkás.” Most havi 6 ezret keres, a fizetése 80 százalékát kapja kézhez a leállások miatt, 1300-at fizet a GYIVI-ben szállásra, kajára.

A házirendet a nagyoknak is be kell tartani, de a nevelővel egyeztetve bármeddig kimaradhatnak. Ketten laknak egy barátságos szobában. A lehetőség, hogy a garzonszobájában nem egyedül lakik majd, feldühíti, a másik bizottsági tag, ugyancsak tizenhét éves, végzett szakmunkás, ősztől kezd a tejiparban, ő inkább nem pályázik a garzonházra, mert becsületes bizottsági tag, másrészt szintúgy földühödött azon, hogy nem a megszokott közösségükben laknak majd, hanem idegenekkel.

Mi van, ha kitúrják őket? Ő inkább visszamegy a gyermekvárosba, ott is lehet lakni 24 éves korig, és majd közben férjhez megy.

Vannak szerencsésebbek is pl. J. Ági, aki nem cigány; 17 éves, csinos, szőke, és a pártfogójával hosszas keresgélés után talált magának egy idillikus, fölújított egyszobás házikót Noszvajon. Az árvasági (250) meg az életkezdési segély (300) árából kitelt a félmilliós vételár. A szakmunkásképzőt ő is félbehagyta, de talált magának állást egy kisszövetkezetben.

Majd bejár busszal Egerbe. Ő nemrég jött vissza, a GYIVI-be, ugyanis szökésben volt a nevelőszülőktől, de a szökés alatt dolgozott egy vendégfogadóban fölszolgálóként hat hónapig, szállást is kapott, merthogy vége az idénynek, visszajött, a házassági terveivel együtt. Nevelőszülőjének fia feleségül kívánta venni. Erről lebeszélte az igazgató, fiatal a házasságra, és tilos a nevelőszülő gyerekével összeházasodni.

A nevelőszülővel továbbra is jó a kapcsolat, édesanyját is látogatja, de ők „rengetegen laknak” és rémes körülmények között.

Közben jövés-menés, ajtónyitogatás; először valamelyik nevelőnő kukkant be: „Anna, tiszta a lelkiismereted…” „Igen, hogyne.” „Akkor én többet nem mondom.” Állrándítás, a néni el.

Aztán egy karcsú, magas lány sétál be egyenesen Élesdről, Erdélyből szökött át. „Nagyon jó itt lenni, egészen más, mint Romániában, nagyon rossz az intézet ott”. Egy hónapja van itt.

Sz. Anikó, 17 éves, és ő is a szerencsésebbek közül való. Pártfogója az árvasági járadékból (280) vett számára Recsken egy kétszobás házat, az életkezdési segélyből majd a berendezkedésre is futja. Két testvére, 16 éves öccse, 14 éves húga a gyermekváros lakója, mindkét szülője gyermekkorában meghalt. A testvéreivel együtt családban szeretne ott lakni. Az Egerital Kft.-ben dolgozik, üdítőket palackoz havi 7400+2000 forintért egy műszakban 7-től 3,20-ig. Most „büntetésből” vissza kell költözködnie a gyermekvárosba. A GYIVI sokkal jobb, szabadabb! Panaszkodik: „De hát éjfél körül kezdődik az élet a diszkóban”, ahová elengedték ugyan a nevelők, de nem hajnalig. De még ez sem lenne baj, ha szerencsésen válogatná a fiúit. Ugyanis neki csak a katonák teszik a szépet. A legutóbbi bakával az volt a baj, hogy kisbabát várt volna tőle, de ezt meghiúsították a GYIVI-ben: „Haragszom az igazgató bácsira, mert azt mondta, holnapra hozzam ide a fiút, és vagy elvesz feleségül, vagy ha nem, akkor szüljem meg és hagyjam itt, ő elintézi az örökbefogadást, de legjobban tenném, ha elvetetném. Erre beszélt rá a nevelőnőm is: „Éretlen vagy az anyaságra, mi felelünk érted.” A mostani baka a legjobb, nem olyan, mint a többi.

Bár az ő élete már beindulóban, teljes szolidaritással dühöng a GYIVI-garzonház ügyében. „Tiltakoznak, ne költözzünk oda? Mit tettek eddig ezek miértünk?”

A nevelőnő szerint a dolgozó nagyobbacskák nem tudnak már beilleszkedni az intézet rendjébe, a gyerekek szerint jól elvannak itt. Jelenleg az ötvenfős GYIVI-ben 38-an vannak. Akad öt 18 éven felüli volt GYIVI-s is. 2-en, 3-an közülük is tovább költöznének a garzonházba. Az átmenetileg bajba került gyereket a GYIVI-ben kell tartani. 24 év a korhatár. Ez a Népjóléti Minisztérium tavalyi körleveléből derül ki. Aki munkanélkülivé vált, azt sem szabad kidobni, jelenleg is van egy ilyen, s ezek után a gyerekek után nem kapják a 210 ezres fejkvótát.

Az intézet szeptemberre fizetésképtelen lesz. A nevelőszülői hálózat felmondását tervezi, mert nem tudnak fizetni, így a kint lévő gyerekek is visszakerülnek. Az őszre esedékes életkezdési segélyek is veszélyben vannak. A GYIVI garzonház-működtetési költségeit is ugyanebből az éves keretből kéne finanszírozni. Ha egyáltalán lesz, mert lehet, hogy ráteszi a kézét egy kft.

• Társadalom