(solt)

Vissza a főcikkhez →

Lemondása bizonyára nem volt derült égből villámcsapás. Az a benyomásom, hogy a miniszterelnök ebbe az irányba sakkozott.

Ez teljesen természetes.

Ön szabadságon volt, amikor a miniszterelnök menesztette a privatizációügyi kormánybiztost, majd bejelentette igényét a privatizációs miniszteri poszt létrehozására. Nem gondolt arra, hogy ilyen helyzet alakul ki, vagy azt gondolta: áll elébe?

Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy feltételeztem-e, hogy távollétem alatt néhány, a területemet érintő alapvető kérdésben döntés születik, a válaszom az: természetesen nem. Én mindig abból indulok ki, hogy vannak játékszabályok. Ez az én kudarcom, naivitásom, mondhatja, aminek akarja.

Most, hogy Surányi György van külföldön (Davosban), a miniszterelnök őt bírálja amiatt, mert csak feltételekkel vállalja el a Magyar Nemzeti Bank elnökségét…

Surányinak nem feltételei vannak, hanem ajánlásai. Ezek egy kivétellel a követendő gazdaságpolitkára vonatkoznak. A kivétel: hogy ne csak a kormánypártok, hanem egy-két ellenzéki párt is támogassa a jelölését. Az eladósodás megfékezése, a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése, az államháztartási reform, a túlköltekezéssel szemben beépítendő garanciák, az MNB függetlensége, a bankelnök beleszólása abba, kik legyenek az alelnökei: ezek megalapozott, végiggondolt ajánlások. Nem igazán értem – pontosabban nagyon is értem –, miért berzenkedik mindettől a miniszterelnök.

A múlt héten arról volt szó, hogy Surányit a bizottságok ezen a héten hallgatják meg.

Ez egy megalapozatlan kiszivárogtatás volt. A miniszterelnök még nem döntött arról, hogy őt jelöli.

Lemondásának egyik oka a „modernizációs program”, amelyet, mint A Hétben említette, összhangba kellene hozni a kormányprogrammal. Mi van abban „modernizációs programban”?

Fogalmam sincs, szerintem senki nem tudja. A modernizációs program kidolgozását maga a miniszterelnök irányítja egy programiroda segítségével. Közben nálunk, a PM-ben készül a hároméves gazdaságstratégiai program. Többször javasoltam – hiába –, hogy hangoljuk össze a munkát.

Kísérteties a hasonlóság 1990-hez: akkor is egyszerre készült egy Matolcsy- és egy Rabár-féle program.

Ezt a párhuzamot magam is elmondtam Siófokon, a frakcióban. Többek között e miatt a párhuzamosság miatt látom úgy, hogy megjelent a gazdaságpolitikában egy olyan változtatási szándék, amely meg akarja spórolni a stabilizációval, az átalakítással járó kényelmetlenségeket, keserveket.

Lát-e olyan veszélyt, hogy leállítják az öt nagy szolgáltatóvállalat tervezett privatizációját?

Látok. E szektorban a privatizáció feltétele a szolgáltatások szabályozása (árszabályozás, hatósági ügyek), ami a szaktárcák dolga, és nagyon lassan készül. Közben lobbyk fúrják a jóváhagyott privatizációs stratégiát, és kérdés, hogy a kormány tud-e, akar-e ennek ellenállni.

Lát esélyt a megállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)?

Ha nem lesz konzisztens hároméves gazdasági stratégiánk, akkor nem tudunk miről tárgyalni. Márciusra várjuk az IMF-küldöttséget, a Pénzügyminisztériumban készülő hároméves stratégiát januárban a kormány elé kellett volna vinni, de a miniszterelnök nem engedte oda. Az Érdekegyeztető Tanács gazdasági bizottságában a szakszervezetek úgy nyilatkoztak a tervezetünkről, hogy az még tárgyalási alapnak sem elfogadható. Az IMF-fel három évre szóló szerkezetátalakítási hitelmegállapodást kellene kötni, azt azonban tudomásul kell venni, hogy Magyarország eddig még egyszer sem teljesítette a vállalt kötelezettségeket, így valószínűleg csak egyéves készenléti hitellel indulhatunk, és ha teljesítjük a megállapodást, akkor alakítható át hároméves egyezséggé. Ehhez viszont már most kellene egy hiteles hároméves terv.

Milyen lehetséges változatokat tud elképzelni az elkövetkezendő három évre?

Úgy gondolom – a döntésem kicsit demonstratív ereje is erre irányul –, hogy két pozitív változat is elképzelhető. Az egyik: a kormányfő és az MSZP fölismeri, hogy olyan irányba kell lépni, amit én képviselek, ez felel meg az ország távlati érdekeinek, és a kormányfő presztízsveszteség nélkül emögé áll, mert nem arról lesz szó, hogy a Békesinek van-e igaza. A másik: amennyiben tényleg nincs igazam, és valóban létezik egy alternatív gazdaságpolitika, akkor én nem gátolom kormánytagságommal egy ilyen váltás végrehajtását. Ehhez azonban kell egy másik program, ami egyelőre nincs. Van azonban e pozitív esélyekkel szemben egy harmadik változat is: ha egyik elvi megfontolás sem érvényesül, jön a napi taktikázás, egy kicsit lépünk jobbra, egy kicsit balra – ez esetben gazdaságilag és politikailag a legrosszabb kifejlet következhet.

A világos vonalvezetés szempontjából mi célszerű: ha az SZDSZ kiszáll a koalícióból, vagy ha bent marad?

Nagyon tragikusnak érezném, ha kiszállna. Az SZDSZ még mindig nagyon sokat tehet azért, hogy megfékezze a torz kormányzati átalakulást. Az SZDSZ számára még nem elkerülhetetlen a kilépés. A koalíciót szerintem nem személyi, hatásköri kérdések miatt kellene kétségessé tenni, hanem a stratégiai, politikai kérdések miatt.

• Belföld