Skip to main content

Szürkület bádog

Vissza a főcikkhez →



Végül a kesztyűt a gyomromba varrják.
Külcsín és belbecs nem számít már,
És nem veti ki testem az idegen anyagot,
Idegen az idegent.
Mi van még?, gondolom, ezzel a mostani,
ezzel a gondoló agyammal, és nincs semmi,
a semmi van. Az lesz.
Ennyi volt? Ez volt? Ennyi és ez.
És mintha mégsem. Olyan idegen,
nem az enyém.

Abban a percben
nem szakad le az ég, és nem indul meg a föld,
éppúgy megfagy a víz majd, és párolog a benzin,
kondenzcsíkot hagynak a repülők az égen.
Beszárad a tinta és korrektúra után is
virítanak a sunyi sajtóhibák.

Kihűlő fehérjék,
se érzéki pokol, se unalmas mennyország,
se léleksütés nyárson, semmi ilyesmi…
Hívó, sugárzó lénynek semmi nyoma,
kaput, folyosót hasztalan keresnél.
Innen már hova is?
Nem sodródom még a felhőkkel sem.
S addig a mindennek vélt semmi,
égés és salak,
savak és sejtek szapora káosza.
Éhség, nyirok, csillózó talány.

Köd, szürkeség telepszik a hegyre. Fázom.
Menni kéne, de nem tudom, hova.
A szemhatáron túlon újabb horizontok,
újabb ugyanazok, újabb ugyanaz.
Mögötte a mögéláthatatlan,
a légüres tér és a térüres űr,
a majdnem az, ami majd nem az.
Bádog. Hold. Kesztyű. Bádog. Ugatás.
És loholnak csak előlem az évek,
fehér hóban hófehér kutyák.








































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon