Vissza a főcikkhez →

Berlin, 1968. augusztus 24.

Tisztelt Elvtársak!

A Központi Bizottság sok tagja nem ismer, ezért mindenekelőtt legfontosabb életrajzi adataimmal igyekszem alátámasztani, miért érzem feljogosítva magam arra, hogy közvetlenül a párt vezető szervéhez forduljak. 17 éves korom óta, 38 éve dolgozom szakadatlanul a kommunista mozgalomban. 27 évet illegális munkában, fronton, partizánként, börtönben és koncentrációs táborban töltöttem. Négy ország kommunista pártjának voltam tagja. 32 éves koromban neveztek ki tábornoknak, 15 kitüntetésem van, közöttük 3 szovjet. Jelenleg a Magyar Népköztársaság berlini nagykövete vagyok.

Írásomnak az a célja, hogy a Központi Bizottság tagjainak figyelmét felhívjam arra a történelmi felelősségre, amelyet a csehszlovák kérdésben való döntésük jelent, és hogy a magam álláspontját leszögezzem.

A Központi Bizottság tagjai számára az alant következő megállapítások nem újak, számos pártdokumentumban előfordultak már. De a varsói levél óta ezeket, a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok egymáshoz való viszonyát szabályozó normákat folyamatosan megsértették anélkül, hogy a Központi Bizottság ez ellen fellépett volna.

Nyilvánvaló, hogy a szocializmus nem csak az államhatalomnak a kommunista párt által való meghódításából és a termelőeszközök államosításából áll. Szocializmusról csak akkor beszélhetünk, ha mindemellett a széles dolgozó tömegeknek tényleges beleszólásuk van a párt, az állam és a gazdasági ügyek vitelébe. A szocializmus felépítése csak nagy, modern iparral és az ehhez tartozó erős és művelt munkásosztállyal és értelmiséggel lehetséges.

A demokrácia állandó fejlesztése nélkül nem érhető el a társadalomnak az a mozgósítása, amely a gazdasági fejlődést, a fejlett kapitalista országok túlszárnyalását lehetővé teszi. Demokrácia nélkül a társadalom érdektelenné válik, ennek következtében viszont a gazdasági fejlődés üteme nem biztosítja a megfelelő előrehaladást.

A szocialista fejlődésnek egyik elengedhetetlen feltétele a széles körű tájékoztatás és tájékozódási lehetőségek biztosítása. Az elzárkózás ideig-óráig szolgálhatja a politikai hatalom védelmét, de mivel a tömegek közömbösségéhez vezet, végül is csökkenti a társadalomnak az imperialista behatással szembeni ellenálló képességét. Tehát nemcsak a szocializmus gazdasági fejlődésének, hanem az imperializmussal való eredményes szembenállásnak is feltétele a tömegek aktivitása, ami viszont csak a demokrácia állandó növelésével biztosítható.

A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága ezt ismerte fel, amikor megszabadította magát a dogmatikus vezetés béklyóitól. Múlhatatlan érdeme a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának, hogy ezt a folyamatot maga kezdeményezte és következetesen előre is vitte. Természetes, hogy ellenforradalmi elemek és imperialista ügynökségek bekapcsolódtak e folyamatba és – nem utolsósorban az előző korszak bűnös politikájának reakciójaként – helyenként tért is nyertek. Mindazonáltal az ellenforradalom veszélye Csehszlovákiában nem vált akuttá, noha a reakciós elemeket, a nyugati támogatáson túl, objektíve segítette a szocialista államok vezetői egy részének ellenséges magatartása. Ezen a téren az NDK vezetői elejétől fogva a legszélsőségesebb szerepet töltötték be.

Az NDK léte az európai és a világbéke szempontjából nagy jelentőségű. A fasiszta Németország leverése és az NDK megalakítása természetesen nem jelenti azt, hogy a német tömegekben a reakciónak nagy tartalékai ne maradtak volna. Ennek megfelelően érthető, ha az NDK vezetői, különös tekintettel a nyugatnémet imperialisták behatására, a demokráciát korlátlanul nem érvényesíthetik. Mégis az NDK számára is csak a demokratizálás állandó fejlesztése biztosíthatja a szocializmus erősödését. (És nem igaz, hogy ebben a folyamatban nem lehet a nyugatnémet munkásosztályra és haladó erőkre is támaszkodni, ha nem szektás módon közelítjük meg őket.)

Az NDK megítélésénél figyelembe kell venni, hogy az ország lakosságának egyötöde Nyugat-Németországba távozott, és ezzel a népesség legnyugtalanabb része a határon túlra került. Az NDK gazdasági fejlődésének a németek tradicionális fegyelme, munkaszeretete és civilizációja mellett a Szovjetunióval való különleges áruforgalmi megállapodás az alapja, amely a nyersanyagok és a készáruk cseréjét az NDK számára igen kedvező formában biztosítja. Az NDK jelenlegi gazdaságpolitikája a Szovjetunió segítségével egy ideig még hatásos lehet. De képtelen biztosítani a fejlődés olyan ütemét, amellyel Nyugat-Németországot elérhetné. Ezt az NDK funkcionáriusok propagandával és fegyelmezéssel akarják ellensúlyozni, ugyanakkor a tájékoztatást egyre inkább csökkentik és torzítják. A tömegek és a vezetők közötti szakadék növekvőben van.

A fentiekből következik, hogy miért volt az NDK vezetők reakciója a csehszlovák eseményekre a januári plénumtól kezdve szélsőségesen ellenséges. Nem igaz az az állítás, amit a legutóbbi felhívásban az NDK vezetők is aláírtak, miszerint a csehszlovák párt januári plénumának határozatait helyeselték. A valóság az, hogy e határozatokat azonnal revizionistáknak minősítették, és már február óta azt állítják, hogy Csehszlovákiában ellenforradalom van, amit katonai beavatkozással kell leverni.

Az NDK ügyeibe beavatkozni, éppen úgy, mint bármilyen ország ügyeibe, senkinek kívülről nincs joga. De az NDK vezetők a maguk koncepcióját ráerőszakolták a többiekre, és ezzel a szocialista országok együttműködése és a nemzetközi munkásmozgalom felmérhetetlen kárt szenvedett.

Csehszlovákia azon az úton volt, hogy a szocialista országok között elsőnek valósítsa meg a demokrácia olyan fokát, amely a fejlett nyugati országokban élő dolgozók számára is vonzóvá tette volna a szocialista rendszert. A Csehszlovák Kommunista Párt nemhogy gyengítette a szocializmus pozícióit, hanem soha nem látott mértékben erősítette. Az ellenforradalmi erőkkel, éppen megnövekedett tekintélyére támaszkodva, le tudott volna számolni.

Megszállása után Csehszlovákia a Varsói Szövetségnek tényleg igen gyenge láncszemévé vált, amin a varsói hadseregek jelenléte nem segít.

A megszállás célja a csehszlovák párt kongresszusának, az új központi bizottság megalakításának, a parlamenti választások megtartásának megakadályozása volt. Ez azonban nem a szocializmus ügyét szolgálta, ellenkezőleg, az ellenforradalmi erők számára olyan morális igazolást jelent, mely potenciálisan hosszú ideig éreztetni fogja negatív hatását.

Feltételezem, vannak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában is olyanok, akik azt állítják, hogy nem lehetett mást tenni, és ami történt, még mindig a kisebbik rossz. Ez az érvelés nem helytálló. Nyilvánvaló, nagy megpróbáltatásokat vállaltunk volna, ha a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormánya nem vesz részt a Csehszlovákia elleni akcióban. A nagyobbik rossz azonban a részvállalás, melynek hosszú távra sokkal súlyosabb következményei lesznek, különlegesen Magyarország számára. Magyarországnak most volt meg az a történelmi lehetősége, hogy a magyar–csehszlovák viszony áldatlan múltját végleg likvidálja és a nehézségek közös vállalásával a szocialista jövő szilárd alapjait lefektesse.

Nem lehet arra sem hivatkozni, hogy a Szovjetunió iránti hűségből kellett együtt masírozni. A Szovjetunió iránti hűség nem azt jelenti, hogy döntéseket, melyek a szocialista országoknak – ez esetben mindenekelőtt magának a Szovjetuniónak – és a nemzetközi munkásmozgalomnak kárt okoznak, magunkévá tegyünk. A XX. kongresszust ilyen gyorsan senki sem felejthette el.

Mindezért a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar kormány vezetőinek Csehszlovákiával kapcsolatos legutóbbi döntéseivel nem értek egyet, és azok képviseletét nem vállalom.

Elvtársi üdvözlettel
Tömpe András

• Befejezetlen jelen