Bevallom, óriási kövek gördültek le a lelkemről, amikor – vasárnap estére – nyilvánvalóvá vált: megkezdődhetnek az MSZP és az SZDSZ között a koalíciós tárgyalások. Tekintsünk el most attól a szubjektív érzéstől, hogy már hosszabb ideje úgy vélem: pártügyekben a leghatékonyabb megoldást a szociális-liberális „szendvics” elfogyasztása adhatná a magyar társadalomnak.
Már vártam, hogy a növekvő munkanélküliség „társadalomszennyező” hatását milyen régi-új ideológiákkal kívánják majd a koalíció vidékéről bagatellizálni. Sejtettem, hogy előbb-utóbb elhangzik majd: csak az nem jut munkához, aki lusta, és nem is akar dolgozni. No meg a sok lapátra tett haszonleső kijátssza „állam bácsi” jóindulatát. Nem átall a segély mellett még „feketén” dolgozni, s így jutni adómentes többletjövedelemhez.
Fúj, micsoda csaló banda!
Soha többet pártot, soha többet politikát! – ettől a szent esküvéstől zengett anno ’89-ben a vállalatvezetők és vállalkozók kara.
Talán kevesebb benne az ideológia és az ígéret, s több az árnyaltabban megfogalmazott s részleteiben kidolgozott programtöredék. Ám a sok kicsi félprogram nem áll, nem is állhat össze egésszé. Részint, mert hiányzik az alapozása, az indulóhelyzet ismerete és elemzése. De bizonytalanságban marad az olvasó azért is, mert a „fehér könyv” csupán pártpolitikai frázisok szintjén fogalmazza meg a „honnan hová” s főként a „hogyan” alapkérdéseit. Nem tudni, hogy igazi piacot akar ez, avagy nemzeti mázzal leöntött államkapitalizmust.
Persze lehet azon meditálni, hogy egyáltalában kell-e szakmai érveket felsorakoztatni egy érzékelhetően nagy nemzeti elhivatottság-tudattal felruházott jókívánság-gyűjtemény és össznépi megnyugtatási program mellé? Hiszen a T. Ház-beli vita nem befelé, hanem kifelé szólt. S lehet, hogy a címzettek éppen erre a hangvételre rezonálnak. Merthogy a sokéves „nadrágszíj-megszorítást” kérő, ugyanakkor a renitens költekező állampolgárokat az IMF-fel rémisztgető kurzust követően nem sokkal jobb azt hallgatni: ezentúl minden más lesz, mint eddig!
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét