Skip to main content

Kornis Mihály

Kornis Mihály: Sirály és turista

Arató András fotóiról


„Egy turista mit tehet?
Örül neki, hogy itt lehet…”
   –

énekelte a ’80-as évek eleje Magyarországának undorgrund rockzenei idolja, az Európa Kiadó pösze frontembere körülbelül húsz évvel ezelőtt, amikor Arató András még csak egy szorgalmas és bár cseppet sem tehetségtelen, de, gondolom, meglehetősen alulfizetett mélyépítő mérnök volt.


Kornis Mihály, Révész Sándor: [Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]


Kedves Beszélő, kedvenc lapom!

Révész Sándor Aczél Kádár Jánosról szóló visszaemlékezéseit – vagy annak bőséges számú töredékét? – tette közzé az 1999. októberi számban.

Nem itt kellett volna nyilvánosság elé lépnie ezzel a többféle értelemben is obskúrus szöveggel. Akárhol, csak itt nem. Ha mégis, akkor viszont nem lett volna szabad megkerülnie a lehetőséget, hogy ebben a lapban, lényegében a saját lapjában, mondatról mondatra vitába szállhat Aczél György vastagon hazug Kádár-apológiájával.




Kornis Mihály: Szemelvények a Kutykuruttyból



...a társaság kinyomja lelkének alfeléből a történelmi nagyságú zabszemet…

(…)

Én másnap felültem a varsói gépre.

Ferihegy egy ágytál alakját vette fel. Úgy tudom, azelőtt szájtál volt: vezérhányásokra tervezték. A trolivörös gyomormérlegek még a várócsarnok falánál sorakoznak, de már nem muszáj kitárulkozni senkinek. Valaha a díszszázad, így tartják azok, akik emlékeznek, kivonulás előtt a hangárok mögé rejtett vödörkaszárnyában könnyíthetett magán, kényszer nélkül hánytak egymás tenyerébe, parancsnokok a tiszti zubbonyról legombolható rókazsebbe.







Kornis Mihály: Civilségem a pályán 1973–1978


Mögöttem a zsaruk.

Vagy kicsodák. Olyan volt, mint egy álom. Én igazán szórakozott alak vagyok, a gondolataimba merülve gyaloglok általában, és közben rendszerint még olvasok is valamit, de 1978 kora tavaszán már nekem is feltűnt, hogy különböző figurák felváltva követnek.

Vagy micsoda.

Nyomban tudtam, ha ezt elmondanám Petrinek, csak rám mosolyogna, és azt mondaná: „Aber, papa! Ki követne téged, és miért? Te nem csinálsz semmit. Hogy Kenedit néha követik, hát az meglehet.






Kornis Mihály: Orbán a máglyán


Orbán Ottó új verseit (1995–96) böngészem hetek óta. Már a cím is! Hallod-e te sötét árnyék. Se felkiáltójel a végén, se vessző a te előtt, semmi, csak így, kopáran és engesztelhetetlenül: a megszólítás. Annak megszólítása, akit én a leghevesebben rettegek, akivel még mindig úgy bújócskázom, mintha nem is volna… Orbán meg odaszól neki, csak úgy leinti, mint valami rossz nőt, mert már mért is ne ő szóljon előbb, csakazértis ő kezdi az alkut – vagyis megelőzi azt – szíven ragadja a Halált, szíven bizony – nem képzavar!

Kornis Mihály: Kádár (magyar dráma)

Előhang: a beszéd


Az MSZMP KB tanácskozóterme, 1989. április 12-én. Balra hozzászólói pulpitus fából, rajta mikrofon, a szegélyen kínos muskátlibokor, hátul jobbra akasztófa. Kádár János a nézőtér első sorában ül.

IVÁNYI PÁL: Kedves elvtársak! Folytatjuk a munkát. Mindenkinek kedves egészségére az ebédet. Mindannyiunk nevében szeretettel köszöntöm Kádár János elvtársat, az MSZMP elnökét. Átadom a szót Varga László elvtársnak.

VARGA: Tisztelt Központi Bizottság! A szavazatszámláló bizottság elvégezte munkáját. 105 szavazólapot kaptunk.




Kornis Mihály: Volna-e zene, ha nem volna fül?

Fischer Ivánnal beszélget Kornis Mihály


Úgy tudom, belőled az édesapád csellistát akart faragni.

Nem akart ő igazán semmit faragni belőlem, én hegedülni tanultam, de nem ment jól, ezért meghívtuk Rados Dezsőt, a hatvanas évek nagy hegedűguru professzorát, hogy hallgasson meg, és mondja meg, mi a baj a testtartásommal, kezemmel, karommal.


Kornis Mihály: „Most már értem, mire megy a játék”

Csákányi Eszterrel beszélget Kornis Mihály


Tizenhét-tizenhárom éves korodban láttalak először, én se voltam sokkal idősebb, nagyon helyes voltál, és hát a Csákányi László lánya, az is tetszett. Egy Kertész utcai lakásban szteppeltél nekem a barátnőddel, bemutattad a tánctudományodat. Valami tánciskolába jártál akkor.

Mindenfélét tanultam, a szüleim beírattak németre meg zongorázni, de én egyetlenegyet szerettem csak az egészből, a táncot, alig vártam a keddet és a csütörtököt, akkor mentem a tánciskolába.


Kornis Mihály: Vannak-e a szeretetnek határai?

„Költő vagy, csupa szeretet szereted-e a legyeket?” (Babits Mihály)


Ez ugyanúgy metafizikai probléma, mint az istenprobléma. Azt hiszem, azt kérdezi Babits, hogy szeretek-e egyáltalán, vagy szerethetem-e Istent, hogyha még a legyeket sem tudom szeretni. Csak hát a kérdésben kissé el van koszolva a szeretetprobléma. Attól ugyanis én még csupa szeretet lehetek, hogy idegesítenek a legyek. Abszolúte idegesítenek, és csak abban különbözik a reakcióm egy megátalkodott ateistáétól vagy egy XIX. századi humanista öntudattal rendelkező polgárétól, hogy ők kapásból és gondolkodás nélkül csapják agyon a legyeket, meg rakják ki a légypapírt.

Kornis Mihály: Személy szerint


A Demokratikus Charta ’91 működési feltételeinek létrehozásáért felelős szóvivők e hét végén ülnek le először, hogy a rendkívül sikeres és derűsen szelíd városházi találkozó után megvitassák az előttük álló feladatokat.

Az (egyelőre még csak) mintegy ötezer szóvivő egyikeként ezen a megbeszélésen a következő álláspontot képviselem majd:

1. A DC ’91 független állampolgári kezdeményezés. Egyetlen pártnak vagy hatalmi csoportosulásnak sem szabad megengedni, hogy a hátunk mögé bújva közvetett propagandát folytasson saját politikai céljai megvalósítása érdekében.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon