Skip to main content

Orosz István

Orosz István: Kedves barátaim,


meglepve értesültem a Beszélő március 24-i számából, hogy a Dunabogdány, Táncsics u. 37. sz. ház falára az SZDSZ helyi csoportja jóvoltából 1990. március 15-én emléktábla került. Ezúton szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akiknek anyagi, fizikai és erkölcsi támogatása lehetővé tette, hogy 1981 és ’85 között ebben a házban készíthessük a Beszélőt.

Kertész Évának és Kertész Györgynek, akiknek nagylelkű baráti kölcsönei nélkül képtelenek lettünk volna megvásárolni 1980-ban a dunabogdányi házat.


Orosz István: „A szocializmus megroppant gerince”

Gulyás Gyula és Gulyás János: Törvénysértés nélkül


A hortobágyi puszta szikes, terméketlen talajában idestova négy évtizede vágott sebek lassan behegednek. A fű, a gaz benövi az értelmetlen művelés nyomait, az egykori gyapotföldek, rizsföldek, öntözőcsatornák helyén ismét legelők nyúlnak el végestelen-végig. Egy-egy düledező birkahodály, semmibe vezető lépcsősor őrzi csupán a magyarországi szocializmus legsötétebb esztendeinek nyomait. A természet évszázados rendje helyreállni látszik Hortobágyon.

De helyre tud-e állni a lélek nyugalma?


Orosz István: Az „idegenbe szakadt” demokratikus hagyomány

Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem kiadása, Bern, 1985


Akik azonban úgy találják, hogy a kommunista kormányzat iránti lojalitás talán mégsem lehet a megítélés alapja, azok haszonnal forgathatják Borbándi Gyula „A magyar emigráció életrajza 1945–1985” c. munkáját. A szerző, a fülszöveg tanúsága szerint, „1919. szeptember 24-én született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot és államtudományt tanult. 1942-ben államtudományi doktorátust szerzett. Egyetemi hallgatóként faluvizsgálattal foglalkozott, és szellemileg a népi irányzat befolyása alá került.

Orosz István: Sorsunk a Párt?

Szilágyi Sándor könyvismertetéséről (Beszélő 11)


Tudvalévő, a bolsevik ideológia feltétlen engedelmességet, a Vezérbe és a Pártba vetett megingathatatlan hitet követelt az egyéntől.

Orosz István: Beszélő-beszélgetés Szász Bélával,

a Minden kényszer nélkül c. könyv írójával


Az alábbi beszélgetésre 1985. október 31. és november 3. között került sor Szász Béla halesworthi otthonában. Szász Béla idén ünnepelte 75. születésnapját. Felkérésére az indított, hogy személyesen is szerettem volna kifejezni megbecsülésemet és tiszteletemet egy olyan ember iránt, aki az életét fenyegető kegyetlen kínzások dacára sem volt hajlandó együttműködni a Rajk-per elképesztő színjátékát kiagyaló és gumibottal dirigáló szovjet és magyar kommunistákkal, NKVD-s és ÁVH-s tisztekkel.

Orosz István: Tantervutasításos oktatásirányítás helyett korlátozott autonómiájú iskolát


A tantervutasításos oktatás funkciója: a társadalmi egyenlőtlenségek elfogadtatása


Kétségtelen, hogy a mai társadalmak jórészt az iskola intézményére ruházták a felnövekvő állampolgárok „kommunikációs felszerelésének” funkcióját Sőt, biztosan állítható (gondoljunk csak pl.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon