Skip to main content

Petri György

Petri György: …a vákuumról


amibe költőként (de emberként is) kerültem a koalíció létrejöttével. Antall doktor regnálása számomra a Kádár-rezsim meghosszabbítása volt. Erőszakos, ideologikus, etatista. Rendszer. A Vörös Csillag helyére a Szent Korona került. Ki nem állhatom az engedélyezett, sőt rám erőszakolt jelképek kultuszát. Az antall józsefi akarnokság és kormányzati arrogancia lehetővé tette, sőt kikényszerítette a szabadságharcosi attitűd prolongálását. Szembe kellett szállnom a Horthy újratemetésével tetőző kártékony és ócska nacionalista retorikával.

Most a helyzet merőben megváltozott.


Petri György: „…végül is mindenki, akárki akárhova téved, ezt írja: saját utazását az életben”

Tar Sándorral beszélget Petri György


Lassan húsz éve publikálsz, de mintha ma sem ereznéd magad otthon az irodalmi életben. Az írásaidból az derül ki, hogy otthonosan abban a gyárban érezted magad, ahol dolgoztál, és amikor néhány éve ez a gyár megszűnt, és munkanélküli lettél, ez nemcsak egzisztenciális gondokat jelentett, ennél sokkal mélyebben érintett a munkahelyed elvesztése.

Egy válás lehet ilyen. Csak gondolom, mert még nem váltam. Fontos volt a munkahely, nemcsak azért, mert van egy szakmám, gyerekkoromtól arra készítettek fel, hanem mert egy közösséget, családot is jelentett.


Petri György: …a II. parancsolatról


Nem hívő létemre is mindig úgy gondoltam, hogy a Tízparancsolat a lehető legtalálóbb és -tömörebb összefoglalása annak, amit mai szekularizált világunkban a társadalmi együttélés normáinak vagy közerkölcsnek szoktunk nevezni. E normák többsége még a normák megszegői számára is magától értetődően érvényes, ha nem szenvednek morális debilitásban, tehát a bűnözők túlnyomó része sem gondolja, hogy lopni vagy pláne gyilkolni dicséretes vagy akár megengedhető dolog. Az I., de főleg a II. parancsolattal azonban más a helyzet.

Petri György:

Az istenek szerettek? Vagy nem szerettek? (Tóth Árpád)


A költő – költőhöz illő határozottsággal – rögtön meg is válaszolja az önmagának feltett költői kérdést: „– nem tudom”. Mit lehet ehhez hozzátenni, mondjuk azon túl, hogy én még azt sem tudom, vannak-e istenek. Ebben esetleg überolhatnám a rímek halhatatlan mesterét. De nem teszem. Sőt! Megengedve létezésüket, egyenesen köszönetet mondok nekik, hogy most, a Beszélő megszűntével (és ez egyben az én hattyúdalom is), életemben először munkanélkülivé avanzsálhatok. Persze, ez nem olyan komoly munkanélküliség, mint mondjuk a Tar Sanyié, akinek élete volt a Gyár, nagy Gyével.

Petri György:

„Minek nevezzelek?” (Petőfi Sándor)


Költői kérdés ez a javából. Olyannyira, hogy Petőfinek, aki pedig mindig feltalálta magát, eszébe sem jut, hogy nevezhetné imádottját – az egyszerűség kedvéért – Petőfi Sándorné, szül. Szendrey Júliának. De nem teheti, mert a költő par excellence feladata éppen a megnevezhetetlen megnevezése. Nomen est omen. Vagyis a név: végzet, sors. Léda elképzelhetetlen, mint Dióssyné, Brüll Adél. Ady a név anagrammatikus átalakításával mitológiát teremt, ahol is ő szükségszerűen Zeusz, aki hattyú képében csak tizennyolc éven felülieknek.

Petri György: „Valami herceg, igen”

Tandori Dezsővel beszélget Petri György


Amikor a filológusok egyszer majd nekilátnak, hogy repertóriumot készítsenek a műveidből, hát az rohadt munka lesz. Mert nagyon sokat írtál, kapásból a könyveid számát se tudnám megmondani, és akkor hozzá a lapok… még a Népsportban, a Nők Lapjában, a Magyar Konyhában is publikáltál. Sokat gondolkoztam ezen a termékenységen, mert ez nem olyan, mint Jókaié – aki lazán, könnyedén írt meg száz kötetet –, de nem is olyan, mint Balzacé, aki enciklopédikus igénnyel, meghatározott program szerint írta a regényeit.

Petri György:


„Mért legyek én tisztességes?

Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes?

Kiterítenek úgyis.”

(József Attila)

Belső kényszer munkál az emberben… (Álljon meg a toll! Az emberben? Vagyis mindenkiben, nemcsak a kiválasztott kevesekben…), hogy értelmet adjon életének. Majd minden tapasztalatunk kapálódzik az ellen, hogy embertársaink túlnyomó többségét erkölcsi lénynek tekintsük.


Petri György: Olvasói levél


Az SZDSZ-nek beírtam az első banyát. De ez nálam az utolsót is jelenti. A képviselő-polgármester funkciók összeférhetőségének elfogadásával ugyanis az SZDSZ lemondott a liberális minimumról: ti. a hatalmi ágak szétválasztásának sarkalatos elvéről. Tudom, hogy nálam sokkal okosabb, tájékozottabb és körültekintőbb barátaim ülnek a parlamentben. Tudják, mit miért tesznek. Én viszont tudom, hogy mi az önazonosság (magyarán: identitás), kifejtve: az önmagammal való erkölcsi békesség. Így hát, életemben másodszor, elejtem képzelt fegyverem.

Petri György: „Ilyen becsvággyal ilyen kopár terepen mihez lehet kezdeni?”

Kornis Mihállyal beszélget Petri György


Azt hiszem, a barátságunk a legklasszikusabb íróbarátságnak indult: te, még rendező-hallgató korodban, most már nem emlékszem, hogy elküldtél-e vagy elhoztál-e nekem egy kéziratot, amit az én első kötetemről egy magánlevél, egy kritika és egy verses vallomás furcsa elegyítésével írtál. Rendkívül eruptív írás volt…

A te memóriád természetesen kevésbé precízen őrzi ennek a számomra végtelenül fontos találkozásnak az emlékét, mint az enyém.


Petri György: „Elejtem képzelt fegyverem”


Ez a vigasztalan reggel elég alkalmasnak látszik arra, hogy József Attiláról írjak, másfelől viszont kiváltja a „mécontent de tous et mécontent de moi” egocentrikus baudelaire-i állapotát, amelyben kényszert érzek arra, hogy magamról beszéljek, amit pedig csak versben tartok úgy-ahogy illendőnek és elviselhetőnek. Már maga a vallomás szó is, ami itt áll a műsorfüzetben, roppantul feszélyező: nőnek is, négyszemközt is elég nehéz kinyögnöm valami szeretlek-szerűséget. A gyűlöllekről nem is beszélve.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon