Csörög az emilem, vállalnám-e egy szerb dokumentumfilm fordítását. Menjek a volt filmgyárba. Megadják a címet, buszmegállóstul, onnét vissza a benzinkútig. Bizonyára nem ismeri a várost, mondja a nő. Igaza van, nem vagyok belhoni. Alig ismerem, bizonyos ismeret különben sincs, és összesen eddig még csak tíz évet éltem Budapesten.
A nem is oly rég jobboldalivá, nemzetivé, konzervatívvá, egyszóval oldalassá vált tévéből kaptam e-mailt. A meghívót elég pongyolán fogalmazták meg. Nem derült ki, engem hívnak-e be. Vagy én keressek valakit, aki szintén aláírta a tiltakozó nyílt levelet a debreceni Wass Albert-szobor ügyében. Pedig nem sok közöm van az egészhez. Én csak aláírtam.
D. szegény vajdasági fiatalember, édesapjával él rogyadozó, verett falú házukban. Összvagyona a számítógépe, motorbiciklije és II. világháborús német katonai sisakja. Ebben jár munkára, pincér a falu egyik kocsmájában. Kedvence a Kárpátia Zenekar. Utálja a szerbeket. Meg a cigányokat.
Sok minden nincs még megírva. Így például Massimo Montanari Éhség és bőség – A táplálkozás európai kultúrtörténete című könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy „a tészta története még nincs megírva”. A marosvásárhelyi Lorand Gaspar Boldog Arábia című művében pedig arra, hogy „tudtommal mindmáig senki sem foglalkozott a kecskék szerepével a közel-keleti civilizáció történetében”. Minthogy sem a tésztához, sem a kecskékhez nem értek, így inkább a párttörténettel foglalkoznék alant, annál is inkább, mert a szóban forgó párt, az UPP, illetve utódja, az NPP történetét én ismerhetem a legjobban.
(Jól élünk) Ti aztán tudtok jól élni – sommázza a pesti kolléga a látottakat, az életünket.
Persze, hogy tudunk. Ki az, aki rosszul akar élni? És ki az, aki, ha szarul él, nagy élvezettel tárja mindenki elé, hogy de jó szarul él?
Persze, hogy jól élünk. Vagy legalábbis jól akarunk élni. Az már majdnem ugyanaz. Igaz, csak majdnem.
Amikor e sorokat írom – december legelején – a szakértők szerint Ukrajna a polgárháború, illetve a kettészakadás szélén áll: az oroszbarát, tízmillió orosz által is lakott Kelet-Ukrajna feszül a nyugatos Nyugat-Ukrajnának (az Ukrajna szó határvidéket jelent, ha jól tudom – innentől kezdve én „otthon” vagyok). Hogy mi fog történni, megjósolhatatlan, és főképpen én nem tudok hozzászólni – Ukrajna innen nézve messze van, Ukrajna engem nem érdekel, mondhatnám.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét