Skip to main content

Török Monika

Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (IV.)


Gratulálok a diplomádhoz!

Kedves vagy, de nem biztos, hogy diplomát kaptunk.

Mire jogosít ez a papír?

Tudtommal semmire. Talán a miénk az egyetlen szakma, amelyhez nem kell semmiféle bizonyítvány, csak valamiféle képesség vagy tehetség.

Végül is mit végeztél?

Tanfolyamot? Továbbképzést? Szakosítót? Talán viccnek tűnik, de ez nem derült ki. A hivatalos neve posztgraduális szaktanfolyam.










Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (III.)


Várhegyi György (az iskola igazgatója), Szeszler Anna (az elemi tagozat vezetője) és Nagy Sz. Péter (a középiskolai tagozat megbízott vezetője) beszél arról, ők hogyan csinálnak iskolát.

Szeszler Anna: Rengetegen jelentkeznek a közvetkező tanévre az elemi tagozatra is. Kénytelenek leszünk válogatni, de minőségi szelekciót nem akarunk. Elsősorban a saját óvodánkból érkezőket veszünk majd fel, aztán azokat, akiknek a testvére már idejár, és azokat, akik egy évet vártak a bekerülésre.


Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (II.)


Beszélő: Igazgató úr, hogyan tudnak ilyen körülmények között dolgozni?

Vujity István iskolaigazgató: Most már elviselhetőbb a helyzet, tavaly ősszel megnyílt az új kollégiumunk, így legalább a zsúfoltság csökkent egy kicsit. Abban bízunk, hogy a nehéz anyagi körülmények miatt sem fogunk kimaradni az állami rekonstrukcióból, ami legalább húsz éve aktuális. Szeretnénk egy emeletráépítést és egy tornatermet. Némelyik tantermünk olyan szűk, hogy 12-14 gyerek is alig fér bele.

Beszélő: Hány gyerek jár ide?

V.






Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (I.)


Így estefelé az „alvóváros” tízemeletes szörnyszülötteibe szállingóznak haza az itt lakók. Ezrével lépnek be a szürke arcú, fáradt emberek a szürke házak ezreibe.

A Kontyfa utcai iskolában este hat óra felé is égnek a villanyok, és – hogy igazán adekvát legyek – harsány röhögés szűrődik ki. Bár a hivatalos tanítási időnek rég vége, az aulában lakli srácok pingpongoznak, kisebbek aranyhörcsögöket etetnek, mások gitároznak vagy számítógépeznek. Nincs itt egy tanár?


Török Monika: Hidegen fújnak a szelek…

Szentendrén


Csatanyerés – feltételekkel

Mint a legnagyobb létszámú frakció listavezetője, az SZDSZ–Fidesz polgármesterjelöltje indult jó eséllyel az első összecsapásban. Két eredménytelen menet után azonban már kezdett világossá válni, hogy a relatív liberális többség bizony kisebbség. Már-már úgy tűnt, az országban utolsóként lesz első emberünk, amikor az SZDSZ–Fidesz előrukkolt az adujával: nem hajlandó megalkudni, nem hajlandó belemenni a kufárkodásba.


Török Monika: „Oktass, hogy megőrizzem a törvényedet!”


Gálity Vojiszláv, a szerb ortodox egyház lelkésze:

Talán hihetetlennek tűnik, de Szentendrén felekezetünk nem oktatja a hittant. Ez azért meglepő, mert városunk úgy él a köztudatban, mint ahol jelentős számú szerb kisebbség él. Valaha ez tényleg így volt, Szentendre most is egyházmegyei és nemzetiségi központ, a szerb lakosság száma azonban 80 körül van. Akik rendszeresen járnak istentiszteletre, azok zömmel idősek, talán ha 50 főről van szó. Nagyon kevés a fiatal, azok is Budapestre járnak a szerbhorvát nyelvű iskolába.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon