Skip to main content

„Én is engedek, a másik fél is enged…”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kónya Imre és Orbán Viktor az MDF–SZDSZ-megállapodásról


Beszélő: Mi késztette a Magyar Demokrata Fórumot arra, hogy beleegyezzen: az SZDSZ-es Göncz Árpád legyen a köztársaság ideiglenes elnöke, holott a parlamenti mandátumok száma alapján a maga jelöltjének is megszerezhette volna ezt a posztot?

Kónya Imre: A felelősségtudat, amely a Fórum eddigi politikájában is megnyilvánult. Az MDF úgy értékelte, hogy az ország érdekében meg kell kötni bizonyos megállapodásokat. A megállapodásoknak többnyire az a lényege, hogy engedni kell olyankor is, amikor ez látszólag nem közvetlen érdeke a megállapodáskötőnek. Mint ügyvéd is mondhatom: az az egyezség, hogy én is engedek, a másik fél is enged. Nyugodt körülmények között elvileg lehetséges, természetes lett volna, hogy a Magyar Demokrata Fórum a választásokon megszerzett pozíciót maximálisan kihasználja. Ennek azonban valószínűleg az lett volna a következménye, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is maximálisan kihasználja az ellenzéki pozícióját. Ezt a kiélezett politikai harcot, úgy érzem, nem engedheti meg magának az ország.

Beszélő: De mi volt az a – mondjuk így: közvetett – érdek, amely a Fórumot arra késztette, hogy bármiféle megállapodást kössön, amikor nem volt kényszer alatt?

K. I.: Remélem, hogy ugyanaz az érdek, amely az SZDSZ-t is erre késztette: nevezetesen az ország érdeke. Tehát az, hogy most már valóban minden energiát arra lehessen fordítani, hogy megteremtsük egyrészt a parlamenti demokrácia alapjait, és működtetni tudjuk a parlamenti rendszert, másrészt pedig, hogy kikerüljünk a válságból. Együtt és közös erővel.

Beszélő: A kampány során kiélesedett a viszony a két nagy párt között. Vajon ennek a „visszavételeként”, bizalomerősítő döntésként lehet értékelni az engedményt?

K. I.: Nem gondolom, hogy a kettő összefüggésben van. Még azt sem gondolom, hogy a normálisnál jobban kiéleződött a viszony. Lehet, hogy csak nekünk szokatlan a választási harc, és sokan úgy érezték, az egyik és a másik fél is, hogy méltánytalanságok történtek. Azt is természetesnek tartom, hogy ezt az SZDSZ sérelmezi jobban, de elárulhatom, hogy az MDF-en belül ugyanilyen sérelmek voltak. Csak hát miután az MDF megnyerte a választást, ezek nem kerültek előtérbe. Egy szó, mint száz, én nem érzem, hogy különösképpen kiélesedett volna a viszony a két párt között. De annyi tanulsággal biztosan szolgált a kampány, hogy megerősítette: nem szabad most belemenni a közvetlen elnökválasztásba, semmilyen körülmények között sem, mert a kampányhelyzet újra elvonja az energiákat, és ez nem segít abban, hogy hosszú távú együttműködés alakuljon ki a két szervezet között. Pedig ez feltétlenül szükséges, nemcsak a két szervezet, hanem általában kormánykoalíció és ellenzék között.

Beszélő: A megállapodás szűkíti az alkotmány kétharmados szabályának a hatályát. Ez nyilván kényelmesebbé teszi a kormányzást. Milyenek az esélyek arra – azoknak a törvényeknek a kérdésében, amelyeknek a meghozatalához továbbra is kétharmados többség kell –, hogy létrejön a konszenzus?

K. I.: Jók, mert az SZDSZ és az MDF között nincs alapvető nézeteltérés ezekben a kérdésekben. Tehát ha a jóakarat megvan – és úgy érzem, hogy ez a megállapodás biztosítja a jóakaratot –, meg lehet teremteni a konszenzust is, méghozzá egészen hamar.

Beszélő: A parlamenti frakció nem érzett csalódottságot a megállapodás miatt? Hiszen az MDF lemondott egy pozícióról…

K. I.: Nem. Semmiféle csalódottság nem volt. Azt hiszem, az összes képviselő ugyanúgy gondolkodik erről a kérdésről, hogy nem az egyik vagy a másik pártnak a megszerzett, megszerzendő előnyéről van itt szó, hanem sokkal-sokkal fontosabb dologról. Ami viszont együttműködést kíván, és az együttműködés feltételezi, hogy közvetlen előnyökről vagy előnyös pozícióról is lemondjon az egyik fél.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon