Nyomtatóbarát változat

(Háy Áginak)
Szóval, fel a fejjel, ha komplikáció van, akkor engem már nem kell sajnálni, túl vagyok rajta.
Maguk azok, akiknek még nagyon nehéz lesz. Nem is akarok gondolni rá, mert teljesen kétségbeesem.
Mert azt tudja persze, hogy mennyire szeretem.
Gyurika – a túlvilágról.





Csurka István: Mi már ismertük egymást ’56-ban a forradalomban. Sokszor összefutottunk azokban a napokban az utcán, és akkor ő mindig éppolyan lázasan, mint most az utolsó óráiban is, magyarázott valamit, tele volt tervekkel, ötletekkel, hogy lehet az oroszokat kikergetni, hogy lehet változtatni, megjegyzem, ő akkor mondjuk egy kicsit még talán szocialista gondolkodású volt, de hát természetesen a tisztességes szocialista gondolkodás volt az övé, mint ahogy a miénk is, akkor a forradalom alatt.

Hegedűs B. András: Őt is váratlanul érte a forradalom kitörése, ám teljesen másképpen reagált rá, mint rétege, csoportja, az értelmiségiek, és ő valóban fölment egy ház tetejére, fegyvert szerzett, és lőtt. Nagyon hamar le is tartóztatták.

Nagy W. András: Az a fajta, merem mondani, forradalmár volt, aki közben megőrizte – ez talán egy kicsit szentségtörés – a hülyegyerek és garabonciás diák voltát is. Krassó egy tulajdonképpen reménytelennek, de ugyanakkor hősiesnek nevezhető vállalkozásnak volt az ösztönzője és a bonyolítója, nevezetesen, hogy egy más történelmi időszakból, de azért logikus és ésszerű módon átmentsen a későbbi korokba egy olyan morált, amit nemcsak elfogadott, hanem ami láthatóan le is nyűgözte, vagyis az utcai harcosok morálját.

Hegedűs B. András: Súlyosan ítélték el, tíz évet kapott, megjárta az ország nagyon sok börtönét. Az „ismerd meg hazánk börtöneit” mozgalomnak is aranycsillagos lovagja lehetne. De a börtönben sem tartotta be azokat a minimális szabályokat sem, ami egy rabnak alapvető érdeke volt, hogy ne bántalmazzák állandóan.

Krassó György: 1957. október 23-án, vagyis az elsőéves évforduló előtt Márianosztrán voltam, és valami nagy nehézségekkel vécépapíron meg házimunkásokkal üzenve egymásnak, meg a sétán megpróbálva szót váltani, megbeszéltük, hogy a sétán, mert feltételeztük, hogy meg fogják tartani a napi sétát, azért, hogy úgy mutassák, mintha ez olyan nap lenne, mint a többi, hiszen vasárnap nem volt séta, hogy akkor a reggeli torna után, ami öt vagy tíz perc volt a séta elején, amikor felállunk és azt mondják, hogy menet indul, akkor elkezdjük énekelni a Himnuszt. Na most ez meg volt beszélve sokakkal, és azért nagyon emlékezetes nekem, és soha nem is fogom elfelejteni életemben, azért, mert nem tettük meg. Nagyon sok őr volt, és fegyverrel voltak, amivel különben nem szoktak lenni, megláttuk, hogy a háztetőn is vannak fegyveresek, és egyszerűen senki nem merte elkezdeni. És én azóta is úgy érzem, hogy akármi történt volna, ezt meg kellett volna csinálni, ha közénk lőnek, akkor is. Persze lehet, hogy hülyeség, és ez volt a helyes.

Hegedűs B. András: Krassó csak politikával foglalkozott egész életében, természetesen a szebbik nemet nem számítva. Akármennyire is közhely ez a szabadság, Szerelem, ez teljesen jellemző volt rá.

Háy Ágnes: Nagyon elbűvölt az ő stílusa, nagyon fantasztikusan tudott beszélni. Állandóan udvarolt mindenkinek, és az nagyon emlékezetes, amikor egy mellékapcsolásnak addig udvarolt, amíg randevút beszélt meg vele. Szóval bűvésze volt a beszédnek, és mindig vicceket mondott, most is azt mondta az új rendszerről, hogy az olyan, mint amikor a madám mindig átfesti a cégért, és csodálkozik, hogy mégsem jönnek a vendégek, lehet, hogy a lányokat kéne kicserélni. Szóval ez volt a beszédstílusa. Én mindig kértem őt, hogy írjon nekem egy viccgyűjteményt, aminek ő neki is kezdett. Fantasztikus vicckészletet használt, nagyon jól beleszőve a folyamatos beszédbe. Egyfajta szabadságot képviselt, akkor ez inkább szexuális szabadság volt, akkor volt a Lenon meg a Yoko Ono, hát ez is akkor úgy a levegőben volt.

Solt Ottilia: Krassót akkor láttuk először a Szetában, amikor a lengyel Szolidaritás megalakulása után, tehát ’80 kora őszén elkezdtük fontolgatni, hogy hogyan fejezhetnénk ki a szolidaritásunkat a Szolidaritással és a lengyel szabadságmozgalommal, hát ez volt az a pillanat, ahol a Krassó szükségesnek érezte, hogy bekapcsolódjon a Szeta munkájába, és igen vitézül végig is csinálta azokat a hónapokat, amikor az ún. első lengyel akció előkészületei folytak. Ez különböző átformálások után végül is egy gyereknyaraltató akció lett, aminek az utolsó szervezési simításait Demszky Gábor végezte el, de Krassó indította útjára. Nagyon sikeres volt minden szempontból ez a nyaraltatás, ’81 nyarán. Gyuri azonkívül, hogy hihetetlenül sok pénzt hajtott fel erre a célra, hiszen ez is közadakozásból születhetett meg, ezenkívül óriási gyerekszórakoztatónak bizonyult a barátnőjével, Háy Ágival együtt. Háy Ági végig lent volt velünk a táborban, a Balaton-felvidéki házban. A gyerekeket kisebb csoportokban kirándultattuk Pestre is. Mivel nagyobbrészt vidéki, sőt, tanyasi gyerekekről volt szó, azt gondoltuk, hogy a városi örömök legalább annyira izgatják őket, mint a balatonmelléki örömök. Ötös-hatos csoportokban jöttek a gyerekek Pestre, ahol az itt tanyázó segítők gondoskodtak egyrészt az elhelyezésükről, bőséges etetésükről, másrészt a szórakoztatásukról. Hát ebben a Krassó egyszerűen utolérhetetlen volt. Újabb és újabb ötös csoportokat hurcolt a Vidámparkba, és hullámvasutazott velük, valamint kishajókáztak a Dunán, és soha egyetlen fityinget nem kért ezekre a különutakra a törzskari pénztárból, mert ezeket külön megszerezte igen rámenősen.

Hegedűs B. András: ’84-ben bátyját, Miklóst súlyos baleset érte lakásában, fölrobbant a gázkályhája, és megégett, és akkor Gyuri útlevelet kapott, kiment Miklóshoz Londonba, és halála után kint is maradt. Biztos vagyok abban, hogy haza akart jönni, de hát a természetére jellemző módon pillanatok alatt olyan politikai akciókba keveredett, kergette magát, hergelte magát, olyan nyilatkozatokat tett, hogy nem jöhetett haza.

Krassó György: A Magyar Október Tájékoztató Szolgálat néven egy kétnyelvű, magyar–angol nyelvű tájékoztató jelentésszolgálatot szerveztem, ami szinte naponta jelent meg. A barátaim, nem utolsósorban az Inconnu tagjai révén pillanatokon belül megtudtam, hogy mi történik Pesten. Volt olyan, hogy még tartott a házkutatás, amikor már sikerült a Szabad Európába és a BBC-be bemondani, hogy a rendőrök ott vannak a Solt Ottilia és a Nagy András lakásán, és abba is hagyták. Több ilyen hőstettel dicsekedhetnék. Ezeket a jelentéseket részben előfizetők kapták, mind a magyar emigráció, mind angolok, részben pedig a BBC és a Szabad Európa.

Sulyok Miklós: Amikor hazajött Londonból, a Szent Jupátban vártuk a Krassót, aki tele energiával érkezett, hogy most akkor beleveti magát a politikába, és végre megcsinálja az igazi politikai pártot, az MDF-be vagy az SZDSZ-be politizálni, az mindenképpen sok-sok megalkuvást jelent, és azt gondolom, hogy pontosan arról van szó, hogy a Krassó ezekre a megalkuvásokra nem volt képes, és inkább megcsinálta a maga pártját, ami pontosan az volt, ami ő.

Nagy W. András: Őneki elsősorban az utca jelentette az ’56-ot, és az igazi ’56-osok, a kis fiatal proligyerekek, akiknek közismerten igen nagy szerepük volt a forradalomban és a szabadságharcban, és bizony az áldozatok között is sokan voltak közülük. Most Krassó úgy tartotta, és ehhez, azt kell mondanom, elméletet is kerített, hogy pontosan ezeket a gyerekeket, akik a magyar nép spontán szabadságvágyának a megtestesítői voltak, és akik a legnagyobb áldozatot hozták, ezeket különböző politikai meg egyéb érdekcsoportok folyamatosan kijátszottak, sőt, még bizonyos értelemben az emléküket is kijátsszák. Én úgy éreztem a vele való beszélgetések után, hogy Krassó tevékenységében évtizedek múltán is ennek a bizonyos fegyveres pesti srácnak a képe munkál, és neki szeretne valami történelmi igazságot szolgáltam, de olyan formában, hogy a késői leszármazottait megfelelő szerephez juttatja a magyar politikában.

Krassó György: Nagyon hamar, még júniusban megalakult a Magyar Október Párt, aminek alapító tagja vagyok, és amelynek deklarált célkitűzése a forradalom eszményeinek maradéktalan vagy minél nagyobb mértékben való, lehetőleg békés megvalósítása. Persze ez a politikai vonal Magyarországon nem tud megélni, ezt minden módon igyekeztek és igyekeznek felmorzsolni. Evvel kapcsolatos nyilatkozatainkat, az akcióinkat vagy nem közlik, vagy eltorzítják, és meg kell mondani, ez nagyon látszik is sajnos a párt eredményén. Nem tudunk meglenni. Hiszen még egy irodát sem kaptunk, még egy szobát sem kaptunk, pedig azt hiszem, hogy ezen a téren a legtöbbet tettük, hiszen a pártközpontot elfoglaltuk tavaly december végén. Magyarországon énszerintem nem olyan irányban haladtak és haladnak a politikai fejlemények, hogy azt az ’56-os tradíciók folytatásának lehessen nevezni. Vannak természetesen változások, sokan úgy gondolják, hogy nincsenek, én evvel nem értek egyet. Előjelet nem teszek hozzá, hogy pozitív vagy negatív. Azok az emberek éhen fognak halni az elkövetkező egy-két évben, bizonyára nem pozitívnak fogják tekinteni a változásokat. Akik viszont most a parlamenti padsorokban ülnek vagy más funkcióhoz jutottak, azok nyilván egy pozitív rendszerváltásnak tekintik. Én csak azt mondanám, hogy változás van, a korábbi kommunista politikai elit a helyén maradt, de mellé odakerült egy új politikai elit, amely nagyon sok szempontból nem azokat az eszményeket követi, mint amelyeket korábban mondott, és főképpen nem az ’56-os eszményeket. Nagyon gyorsan hozzá kell tennem, hogy nem az MDF-re gondolok. Éppúgy gondolok az SZDSZ-re, az egész politikai elitre. Ebből a szempontból minden ellentétük ellenére nem látok különbséget köztük. Gondold azt át, ha kitörne egy felkelés, egy forradalom, úgy, mint ’56-ban, nem fojtanák-e vérbe, azt hiszem, nem kétséges, hogy ez történne, és hát ezért az ellenforradalmi jelzőt nem ok nélkül használtam. Arra is gondolj, hogy soha a jövőre vonatkozóan a forradalom szót pozitív értelemben nem használják, csak a múltra vonatkozólag beszélnek egy dicsőséges forradalomról, a jövőre vonatkozóan csak mint a katasztrófa lehetőségéről beszélnek, így viszonyulnak ők a forradalomhoz.

Göncz Árpád (Krassó György temetésén): Mert mint mondtad, fogadni csak a hatalom ellen szabad, akkor az ember sohasem veszíthet. Igen, azt hiszem, csalódás odabent nemigen ért soha, pedig neked nehezebb lehetett elviselni a börtön végső soron befelé forduló társas magányát, hiszen te magad voltál, vagy legalábbis kifelé azt mutattad, a két lábon járó extraverzió. Majd szétvetett az energia, vitába bocsátkoztál boldoggal-boldogtalannal, legyen az őr vagy rab, olvasmány vagy beszélgetőpartner, és amint sikerült meggyőznöd a magad igazáról, azon nyomban ugyanolyan hévvel vetted védelmedbe az ő uraságtól levetett igazát.

Molnár Tamás: Nem csodálkoznék, ha egyszer meglátnánk ismét lobogó fürtjeivel a budapesti utcán, mert Gyuri tempóját elviselni valószínűleg még a mennyországban sem lehet.

Az összeállításban közölt szövegeket az Oral History Archívum Széll Jenővel készített interjújából, valamint Pálinkás Róbert és Bátonyi Csaba Fekete Doboz számára készített filmjéből (Krassó, az ellenzék ellenzéke – Tv2, Napzárta, március 11.) vettük.

• Befejezetlen múlt