„Krassó Gyuri klasszikus fekhelye”

Vissza a főcikkhez →

Átmentünk a Gyűjtőbe…

Itt találkoztam Krassóval, mégpedig úgy, hogy egy zárkába kerültünk. Nagyon nehéz periódus volt. Nagyon. Ez nagyon próbára tette az embert, nehéz ügy volt. Először kettesben voltunk egy zárkában, de később volt olyan is, amikor többedmagammal voltam együtt Krassóval. És ott történt az a csodálatos eset, amikor bejött a „jóságos”, a jóságos felügyeletes úr, aki időnként rendre és illemre oktassa (sic!) aztat az elítéltet. Akkor történt, hogy felügyeletes uraink a továbbképzésük során esztétikai nevelést is kaptak. Ez aztán a következőképpen zajlott le. Kinyitja a felügyeletes a zárkaajtót, körülnéz, és megakad a szeme az egyik ágyon. „Ki fekszik ezen az ágyon?” – kérdi a jóságos. Hát ez történetesen én voltam. Jelentkezem. „Bassza meg, Széll! Van magának esztétikai érzéke? Hát olyan ez az ágy, mint az anyám picsája!” Másikra mutat. „Azon ki alszik?” Fölcsillan a Krassó szeme, mert Krassó abból élt, hogy mindig konfliktust keresett. „Én” – mondja boldogan Krassó. Mire a jóságos felügyeletes úr: „Na, bassza meg Széll! Ez egy ágy! Egy percet adok! Egy perc múlva legalább olyan legyen a maga ágya is!” Krassó összeomlott. Megsemmisült. Hát én rúgtam az ágyamon kettőt, meghuzigáltam, visszajön a jóságos, megnézi és azt mondja: „Na most ez már megfelel a valóságnak!” Igen ám, de én nem nyugodtam, és akkor szereztem a csasztuskát, amelyik úgy szólt, hogy:

Szart ér a te ágyad, madame Recamié,
Klasszikusabb fekhely a Krassó Gyurié.

És ezt, ha elmondtam, Krassó kék és zöld volt. Mérges volt nagyon, mert hogy őt egyáltalán pozitív példaként állítják oda…

• Befejezetlen múlt