Iványi Gábor

Nyomtatóbarát változat

Amennyiben a léleknek bal oldalon is lenne tükre, az operáció nem is torkollna végzetes tragédiába. Némelyek azonban küklopszszemet emlegetnek, mely eddig a suta felső végtag irányában pislogott, s olykor sebészeti beavatkozásra ingerelt. Most, mintha a horizont ellenkező pólusa felé siklana. De mit rejtélyeskedem? A nagy nemzeti üvegszem egyik apró pillogásáról, a vallásos műsorok tervének ügyéről szemlélődöm.

Január 23-án Czigány György vendégeként hét felekezet képviselői gyűltek össze a Televízió Zenei és Kulturális Főszerkesztőségében, hogy az idén május 1-jétől indítandó vallásos műsorok tervét megbeszéljék. Az örvendetes eseményt bizonyára afféle névnapi meglepetésnek szánták Az is lehet persze, hogy a választásokkal elfoglalt országot tapintatból nem akarták egy ilyen kevésbé jelentős üggyel még megterhelni. „Az illetékes felekezetekkel történt részletes megbeszélés”-ről készült feljegyzés Czigány György és Nemeskürty István aláírásával ellátott egyik példányát utamba sodorta valami kósza szél, s bár – mint a felsorolásból kiderült – az én egyházam nem tartozik az „illetékes felekezetek” közé, nem tudtam megállni, hogy március 7-én, az SZDSZ Vallási és Etikai Tagozatának megalakulása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón az örömhírt el ne kotyogjam. Másnap – persze „külön cikkben – Vallásos műsorok a tévében címmel a Magyar Nemzet sietve pótolta a mulasztást. Megtudhattuk így, hogy „Háromezer-háromszáznegyven percnyi vallásos adást terveznek egy esztendő műsorrendjébe”; „Házon belül – zárja cikkét (l. g.) – egyelőre, szerencsére azt elképzelhetetlennek tartják, hogy miként a pártok, az egyes felekezetek is harcolnak majd egymással a tévépercekért. A legtöbb hívet számláló történelmi egyháznak, a katolikusnak van egyelőre a legtöbb műsorperce, heti harminc perc, kis egységekre elosztva. A hívek számának arányában következnek a többiek. Nem a választási műsorokhoz hasonlatos programokra készülnek, hanem olyan látványos és érdekes adásokra, amelyek vallásos jellegük mellett az egyetemes kultúrát képviselik a képernyőn.” A különféle műsorok többségét a katolikusok „találták ki” és „vállalták”. Maga az ötlet – a vallásos műsorok terve – azonban nem tőlük származik. Biztosan nem emlékeznek már rá, a Beszélő régi folyamának 27. számában idéztem Berecz János egyik, nagyon eredeti nyilatkozatából: „…az agit-prop. bizottság …úgy foglalt állást, hogy minden egyháznak, minden bejegyzett egyháznak, kivéve a szabadegyházakat, évente egyszer lehetővé teszi, hogy a televízióban megnyilvánuljon. Nem kegy, nem ajándék, hanem politika: évente egyszer a bejegyzett egyházak, ha tisztességesen viselkednek, akkor meg is nyilvánulhatnak. A katolikus egyház mindig karácsonykor, a református mindig húsvétkor, az evangélikus mindig… van valami evang… valami prote… reformáció napja így október végén; és december elején pedig valami olyan zsidó ünnep, ahol érdemes és lehetséges megnyilvánulni… ennyit kell hátrálnunk azért, hogy ne toljanak minket hátrább… egy kis tisztelettel irányukba is kell lenni az együttműködés érdekében.” A tisztelet volt túl kicsire méretezve, vagy más ügyetlenség is közrejátszott abban, hogy az egyházügyet az MSZMP-ben legmagasabb szinten felügyelő kb-titkár ötletének első bizonytalan lépéseit mások voltak kénytelenek ösvényre igazítani? Azért én mégis örülök, hogy május első hétfőjén, 17.50-kor végre láthatjuk az első Katolikus magazint. Dicséretes a gyorsaság. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt január 24-én fogadta el az Országgyűlés. „Az illetékes felekezetek” pedig már az ezt megelőző napon megállapodtak a vallásos műsorok tervében.

Talán éppen a sietség okozta azt a kis hibát – ami azért még bizonyosan orvosolható –, hogy az említett törvény 2. § (2) bekezdését és 3. §-ának (1) bekezdését („A vallás… terjesztése a tömegtájékoztatási eszközök útján is történhet. Ebben az esetben e tevékenységre a tájékoztatásra vonatkozó törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Vallása… gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg.”), a fejüket összehajtó felek kicsit nagyvonalúan kezelték. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, izraeliták, görögkeletiek és baptisták (a jegyzőkönyv szerint „babtisták”) voltak együtt. A felekezetek különböznek egymástól abban, hogy mely korban keletkeztek, illetve, hogy milyen új vagy újra felfedezett nézetet „nyilvánítanak ki”, avagy milyen szertartás szerint „gyakorolják” mindezt. Miután itt magánügyükről van szó, ezért őket semmiféle hátrány vagy előny egymással szemben nem illetheti. A magam egyszerű értelmével azt képzelem, hogy akinek erre anyagi lehetősége van, az hadd élhessen a magamutatás törvényadta jogával. Ha pedig erre valamennyiünk televíziója a saját költségvetéséből elkülönített ötmillió forintot, akkor ebből a lehetőségből jusson mindannyiunknak. Szerintem nemcsak az ötmillió katolikus adófizetőtől kellene elfogadni egy-egy forintot. Mi is például néhány ezret átirányítanánk – mondjuk a Minisztertanács mellé szervezett Egyházpolitikai Tanácsadó Testület számára lefoglalt költségvetési keretből –, és máris összejönne az a kis pénz, amellyel sokszínűbbé lehetne tenni ezeket a tévéműsorokat.

• Belföld