Glauziusz Tamás

Nyomtatóbarát változat

„Kidolgozott érettségi tétel puskával” – hirdetik a szerkesztők, és hamar rádöbben az olvasó, hogy ez bizony nem vicc. Ha valaki csak ezt az egyetlen könyvet ismeri, ismeri a fél magyar és fél világirodalmat. A másik felét csak azért nem, mert nincs benne az Így írtok ti első kiadásában.

Nem én írom le először, hogy Karinthy paródiagyűjteménye a leghasznosabb és legkiválóbb irodalomtörténeti könyv. Erről a „Matúra-kiadásról” az Akadémiai kékeslila kritikai Jókai-sorozata jut eszembe, melynek jegyzetanyaga általában nagyobb terjedelmű, mint maga a Jókai-könyv. Dicsérőleg mondom, hiszen épp a lexikonértékű jegyzetapparátusért gyűjtöm is e kékeslila Jókaikat. Reményi és Tarján hatalmas apparátussal, könnyedén dolgozik. Mint a legjobb erőművészek, az olvasó azt hiszi, papírsúlyzókat emelgetnek, olyan könnyed a lélegzetvételük. Holott nem létező vaskos lexikonokat pótolnak. Könyvük észrevétlenül beavat, jegyzeteiből mindent megtudunk. Nemcsak a kísérő tanulmányokról szólok: gazdagok, tágas horizontúak, széles távlatúak. A Fidibusz című századeleji vicclapról, melyben az Így írtok ti darabjainak java része először megjelent, külön fejezet szól. Nem egyszerűen a Karinthy-remekmű első kiadásának kritikai edíciója ez a Matúra-kötet, de a magyar paródia történetét nagy távlatban, gazdagon elemző irodalomtörténeti opusz. A ritkák közül: ugyanis – még egyszer rácsodálkozom – kiváló olvasmány. A szerzők jól írnak, pontosan és szellemesen, Osvát és Karinthy most bizonyára nem forog a sírjában, hanem tán barátainkon nevetnek.

Magam nem is a nagy távlatokon és elemző igényességen lelkesedem. Akkor emeltem le hüledezve a kalapom, amikor az egyik lábjegyzet mellékes félmondatából (Babits Dana Idákja kapcsán) azt is megtudtam, hogy a „danaida a vízmérnökök hasznos eszköze, alul nyílásokkal ellátott edény a vízhozam-mérésre.” Elképesztő. A lábjegyzetek minden hasonló tankönyv rémei, itt nem. Holott a szerzőknek nincs könnyű dolguk: 1912 utalásainak hátországa, az egész akkor irodalmi „köztudat” elég messze került tőlünk. Henry Bernstein vagy Arcübasev, vagy Szász Zoltán? Nem érettségizők, de irodalomtörténészek sem biztos, hogy sokat tudnak róluk. Arról meg biztosan nem, hogy „a BTC labdarúgócsapata nyerte az első két magyar bajnokságot”. (Az utolsó futballhoz nagyon értő nagy irodalomtörténész Gerézdi Rabán volt.) A diákok és a magam nevében köszönöm.

Ez a könyv párhuzamos olvasmányokat kínál. Bal oldalon az „eredeti”, a parodizált író szövege, jobb oldalon a Karinthyé. Néha, nem is ritkán, mai szemmel az eredeti látszik paródiának. A két szerkesztő is érzi ezt: talán ezért, hogy életrajzi vázlatukban olykor finoman, éles szeretettel gúnyolják az „eredeti” írót. „Kis ideig középiskolai tanár volt, élete javát azonban önmegfigyeléssel és a lét fürkészésével töltötte. Ennek érdekében sokat utazott, erősen próbára téve útitársai idegzetét.” Füst Milánról ezt nem Karinthy írta, hanem Reményi és Tarján Tamás… Ha a taps mellett kötözködnöm is kellene, megjegyezném, hogy sajátos módon mind Gábor Andor, mind Balázs Béla rövid bemutatásakor kihagyták azt a nem lényegtelen tényt, hogy nemcsak német nyelvterületen éltek emigrációban, hanem a Szovjetunióban is. (Igazán bosszantó hiba csak a francia kifejezések és kiejtés téves közlésekor található ebben a könyvben: itt sajnos figyelmetlenek voltak.) S ha kiigazíthatok még valamit: Darvas Szilárd nem az ötvenes évek közepetájt, hanem már 1947-ben publikálta A csodálatos papagáj címen az érzésem szerint Karinthy óta máig legmagasabb színvonalú paródiagyűjteményét. De mindez csak „poloniusi fontoskodás”: a kötet szerkesztői az igényességnek valami hökkentő, a mai könyvkiadásban szokatlan példáját nyújtják. Pontosság és hibátlanság, ráadásul a tanár uras unalom teljes száműzése. Szabadon futnak előre napjaink irodalmába, egy Karinthy-novella mellé Örkény rokon novelláját mellékelik, másutt egy Várady Szabolcs-verssel lepnek meg.

Mai könyv. Mindentudó könyv. Nem is állom meg, hogy egy Karinthy képzeletére méltó rejtélyt ajánljak a szerzőknek kinyomozásra. A Magyar Géniuszban, Osvát egyik, a Nyugatot előlegező folyóiratában, az 1902-tól Gellért Oszkárral szerkesztett, nemrég Knut Hamsun Quisling című írására bukkantam. Mi ez? Tudjuk, negyven év múlva az akkor már Nobel-díjas agg Knut Hamsun a nácibarát norvég bábkormány miniszterelnökének, Quislingnek lett támogatója. Nekem gyanús, hogy a váteszpózt és vajákosságot megvető, de maga is jövőlátó Karinthy írta azt az 1902-es Hamsun-novellát. Igaz, hogy akkor még csak tizenöt éves volt, de mit számít ez: húsz évvel halála előtt a naplójában már leírta, hogy agydaganata van, s halálának pontos körülményeit Cipőfűző című egyik nagyon fekete humorú korai novellájában lidérces élességgel megrajzolta. A Fidibuszról sem tudtunk eddig többet, mint a Magyar Géniuszról. A Karinthy-életmű eddigi gondozói, Ungvári Tamás, Szalay Károly, Fráter Zoltán, és főként Reményi József Tamás meg Tarján Tamás bizonyára felderíti majd ezt a rejtélyt is.

Tanár urak, kérem! Csillagos ötös, de nekem mégis fáj valami e könyvet becsukva. Nemcsak az, hogy az én diákkoromban ilyesmi nem létezett, de bánt egy nagy hiány. Verne Gyula mellőzése. A Verne-paródia, A Csömöri úttól a Filatori gátig hiánya. Fejből idézem: „A gróf megmarkolta toledói körömpucolóját, és sápadtan mondta: Elvesztünk. Jönnek a Rossz-Írók.” Tudom, nem szerepel az első kiadásban, Karinthy csak később írta. Mégis, talán függelékként, ajándékként be kellett volna venni, kárpótlásul a sok iskolai szenvedésért. Nincs az a szigorú könyvkiadó, vagy főszerkesztő, vagy tanügyi bácsi, aki megtagadta volna ezt. Ha van, pukkadjon meg, s hogy javuljon a humorérzéke, olvassa sokszor az Így írtok ti-t, Karinthyt.

Megbolondulhattam, mert bizarr vágyak motoszkálnak bennem. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki utáltam az érettségit, s még évtizedekkel később is rémálmomban jön elő. Ezt az érettségizők számára készült s a legjobb, csak képzeletben létező akadémiák színvonalát elérő könyvet olvasván most mégis újból szeretnék érettségizni magyar irodalomból.

• Kultúra