Kemény István

Nyomtatóbarát változat

A földeket és telkeket azonban most is birtokolják valakik, és nem kívánnak lemondani birtokukról. Ezeken a földeken és telkeken most is dolgoznak emberek, akik nem birtokosok. A földeken mezőgazdasági termékeket állítanak elő, a telkeken építkeznek vagy ipari termékeket hoznak létre, szolgáltatásokat nyújtanak vagy gyógyítanak és tanítanak, mert ne felejtsük, hogy a kórházak és az iskolák is telkeken vannak. Ahhoz, hogy csinálhasson valamit, mindenkinek helyre van szüksége, és ahhoz is, hogy élhessen. A birtokban lévők száma véges, a tulajdonukat visszakövetelők számát egyelőre nem ismerjük, és azokét sem, akik majd ezután jelentkeznek tulajdonukért.

Érvényes jogszabályra nem hivatkozhatnak azok, akiknek azelőtt sem volt ingatlanuk, és még azt sem mondhatják, hogy őseiknek legalább volt. Arra azonban hivatkozhatnak, hogy hely nekik is kell, hely, ahol lakhatnak, és hely, ahol dolgozhatnak. Hogyan lehet itt igazságot tenni? A már folyó vitában sokan hangoztatják, hogy konszenzusra, megegyezésre, kiegyezésre, kompromisszumra van szükség. Az a kérdés azonban, hogy milyen alapon szülessék meg az egyetértés.

A vitázó feleknek figyelembe kellene venniük egy régi és máig érvényes felismerést. Úgy szól, hogy az embereknek egyenlő joguk van a Földön való tartózkodásra és ott megélhetésük biztosítására. A Biblia ezt így fogalmazza: „Isten mondja népének: ne adjátok el a földet örökáron, mert a föld az enyém, és ti csak zsellérek és jövevények vagytok a földön.” Mai nyelvre úgy fogalmazom át ezt a mondatot, hogy az ország földjeinek és telkeinek összességét nemzeti vagyonnak kell tekintenünk. Ezt a nemzeti vagyont kell a lehető legjobban hasznosítanunk, mert a hasznosítás minőségétől függ egész jövőnk.

Tudjuk jól, hogy erre csak akkor van remény, ha egyének, csoportok, társaságok, szövetkezések használják a telkeket és a földeket. De arra kell törekednünk, hogy a lehető legjobban hasznosítsák. Hogy a nemzeti vagyon eltékozlásának útjáról a nemzeti vagyon gyarapításának útjára térjünk át. Ennek eszköze a földek és telkek értékére kivetett félszázalékos adó lenne, ami annyi jelent, hogy ha valakinek a tulajdonában olyan földdarab van, amelyet 1 millió forintért lehetne eladni, akkor ezért évi 5 ezer forint értékadót fizessen, de úgy, hogy ezzel párhuzamosan ugyanolyan mértékben csökkentsék a földet terhelő többi adót, a földadót vagy a vállalati nyereségadót. A tulajdonosok adóterhei ezzel nem változnának, de változnék az adók megoszlása. Azért javaslom ezt, mert ezzel megszűnnék a föld- és telekspekuláció, csökkennének olyan adók, amelyek akadályozzák a jobb művelést, és helyükbe olyan adó lépne, amely ösztönzi a föld jobb hasznosítását, és megnyitja az utat azok előtt, akik a földet a legjobban tudják megművelni.

• Belföld