–solt

Nyomtatóbarát változat

Új szokás van kialakulóban, ha nem tévedek. Szabályai sehol sincsenek leírva, ahogy ez már egy szokáshoz illik: valaki(k) csinálnak valamit, mások utánozzák, s egy idő múltán hasonló alkalom esetén megint mások ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy ugyanígy tegyenek. Senki nem tud, és nem is akar válaszolni, hogy miért csinálja. Azért, mert így kell, mert ez a szokás. (Felidézek egy szokást, amelynek kialakulása a szemünk előtt történt: a Ceausescu bukásához vezető nagy bukaresti tüntetésen kivágott közepű román nemzeti lobogókat lengetett a tömeg. Az ’56-os magyar zászlók nyomán a lukas nemzeti zászló lett a szovjet rendszerek elleni forradalom jelképe, a lukas zászló szokássá vált.)

A kőbánya-kispesti metróállomáson szombat vagy vasárnap óta gyertya ég, felirat és friss virágok emlékeznek egy ott megölt tinédzserre. Az első ilyen alkalmi kegyhelyet a kőbányai Pataki téri aluljáróban állították fel és ápolták 1990 augusztusában „Aranykezű” Horváth Gyula erőszakos halálának színhelyén az áldozat barátai. Horváth Gyulát egy rendőrjárőr lőtte agyon. A másodikat Balmazújvárosban láttam, ott, ahol Simon Imre halt meg, szintén rendőrgolyó által. Ez a harmadik. A 16 éves Schönauer Pétert a szemtanúk szerint egy afrikai fekete férfi szúrta szíven január 11-én, szombaton délután. A gyilkosság körülményeiről keveset tudunk még, de tudjuk, hogy a támadók ketten voltak, s tudjuk, hogy aznap délután még legalább két helyen csaptak össze színes bőrű fiatalok és hazaiak. A halálos szúrás aligha lehet független a szaporodó támadásoktól, melyek a nálunk élő afrikai és keleti lányokat és fiúkat érik.

Miért pont ennek a három fiúnak állított gyertyát haláluk helyén, a köztéren a közösség?

Mi a közös, ami a többi erőszakos haláltól megkülönbözteti ezt a hármat? Miért éreznek valakik, személyes ismerősök és ismeretlenek ellenállhatatlan késztetést, hogy odavigyenek emlékükre egy szál virágot?

Értelmetlen, törvényszerű és mégis véletlen halál mindhárom fiúé. Nem Káin emelt fegyvert Ábelre. Egymást kölcsönösen káinokként és ábelekként gyűlölők ütköztek össze, s akarnak emlékezni e gyertyák lángjánál az elkerülhetetlen halálos találkozásra. Kisebbségek. Kisebbségek tragikus képviselői, véletlen gyilkosok véletlen áldozatokkal. Cigányok, rendbontó fiatalok és rendőrök, színesek és a színesekkel szemben ellenséges fehér bőrűek; csoportok, melyek kölcsönösen úgy tartják, hogy a másik puszta létezésével az ő létükre tör, a másik merő fenyegetés. Ki támadt először? A kisebbséghez tartozás azt jelenti, hogy arra eszmél az ember: ő támadottnak született. Tehát visszaüt, vagyis támad. (Rendőrállamban a rendőr: kisebbség, s a kisebbségi létet a többi rendőrtől örökli az újonc, tőlük tanulja, amit ehhez érezni-tudni kell. Maga ez a lelkiállapot újraéleszti a rendőrállamot.)

Ezek a gyertyalángok nem az engesztelés, hanem a gyűlölet lángjai, a bosszú égő áldozata. Ne adja az isten, hogy felszálljon az égig!

• Belföld