Varga Kristóf

Nyomtatóbarát változat

A mosdóvíz

1990. október 8-án az országos rendőrfőkapitány, a BM közigazgatási államtitkára és a határőrség parancsnoka közreműködésével országos idegenrendészeti akció kezdődött, amely a mai napig tart. Ennek az akciónak a megkezdésével egyszerre kezdte meg működését a kerepestarcsai tábor is. 1991. november 28-ig 32 837 külföldit állítottak elő, akik közül 3998-at elengedtek, a többinek el kellett hagynia az országot. Közülük mintegy 25 ezer volt román állampolgár, körülbelül ezren voltak a lengyelek, szovjetek és törökök, ötszázan a pakisztániak. 1991. október 4-én újabb szigorítások léptek életbe, elsősorban a határátlépésre vonatkozóan. (Uram, én is ki voltam szolgáltatva…! Beszélő, ’91/42.) A szigorítások eredményeképpen közel 240 000 embert fordítottak vissza határainkról. A több mint 70 országból érkezett tömeg java, körülbelül 200 000 személy román állampolgár volt. Az orosz zsidók ellen elkövetett merénylet nyomán még inkább előtérbe került az idegenrendészet működése. Jellemző, hogy Bodrácska János, Budapest frissiben kinevezett főkapitánya három fő gondot jelölt meg, melyek megoldásában mint új seprő gyors és meggyőző eredményeket akar elérni: a tilosban parkoló autókat, az engedély nélküli utcai árusokat és az illegálisan itt-tartózkodó külföldieket. Mindeközben az idegenrendészet munkáját szabályozó törvényerejű rendeletek nem változtak, csupán a Külföldieket Ellenőrző Osztály belső normáit fogalmazták újra. Mint Suha Györgytől az ORFK sajtószóvivőjétől megtudtuk, mostanában „jobban odafigyelnek” az ügyek elbírálásánál. Az eddigi gyakorlattal szakítva a bűncselekményt elkövető külföldit már a vizsgálat ideje alatt is a kerepestarcsai táborban őrzik. Ez megszünteti azt a lehetőséget, hogy a külföldi apróbb szabálysértések elkövetésével hosszadalmas rendőri eljárások alanyává tegye magát, és azok lezárulásáig szabadlábon várja az így elodázott kiutasítást. A tartózkodási engedélyek kiadásánál és megújításánál alaposabban ellenőrzik, hogy egy kft. ügyvezető igazgatója valóban ügyvezet-e, hogy a házastárs valóban szerelemmel fizet-e szerelemért, vagy névházasságról van szó. Tartózkodási engedélyeket bizonyos csoportokhoz tartozóknak csak rendkívüli esetekben adnak ki, illetve hosszabbítanak meg.

Mindezen intézkedések következményének „sűrűje” a kerepestarcsai ideiglenes szálláson csapódik le, ahol 1990 októbere óta 7044 külföldi fordult meg. Közülük 1383-at a Magyar Köztársaság költségén szállítottunk hazájába, s ez került 154 millió forintba.

A lavór

A kerepestarcsai tábor az ORFK felügyelete alatt működik. A II. világháború alatt deportáltakat, később, 1953-ig internáltakat őriztek itt. Jelenleg a tábor létszáma 250-300 fő. A kényszerintézkedésekkel sújtott külföldiek harmincad-, negyvenedmagukkal fekszenek a zsúfolt körletekben. Mivel a tábort az utóbbi két hétben lezárták a nyilvánosság elől, várható volt, hogy a sajtótájékoztatóra való tekintettel most majd „szebbik arcát” mutatja. Becsületére legyen mondva Kluiber Imre alezredes úrnak, a tábor parancsnokának, hogy kozmetikázásnak nyoma sem látszott. A mellékhelyiségekből kiömlő szennyes lének csak a küszöb szab gátat, a folyosón rohadó szemétkupacok. A táborban nők és gyerekek is vannak, akik a férfiakkal egy teremben laknak. Dívik a prostitúció, gyakoriak a verekedések. A táborban feszült a hangulat. Mint Túrós vezérőrnagytól megtudtuk, szinte kétnaponta vannak rendzavarások. Júliusban románok barikádozták el magukat, és az épület fölgyújtásával fenyegetőztek. Szeptemberben törökök lázadtak föl, a rendcsinálás során 6 török és három rendőr könnyebben megsérült. Októberben a tornateremből törtek ki a törökök. Decemberben a kínaiakon volt a sor, akik 200 000 Ft kárt okoztak a tornaterem szétverésével. Ugyancsak decemberben afrikaiak törtek-zúztak, és két polgári személyt túszul fogtak. Komoly sérüléssel egyik eset sem végződött. Az étkezés a táborlakók szerint csak arra elegendő, hogy ne éhezzenek. A hívő muzulmánoknak még nehezebb, ők ugyanis nem esznek disznóhúst. A táborban körülbelül egyenlő arányban vannak albánok, kínaiak és arabok. Többségük csak anyanyelvén beszél, melynek hetente egyszer veszi hasznát, amikor tolmács érkezik a táborba.

Bár a tábor elvileg nem zárt intézmény, a kényszerintézkedés alatt állók nemcsak a tábor területét, de az épületeiket sem hagyhatják el. Nincs módjuk szabadon használni a telefont. Előfordul, hogy 3-4 napot is kell várni, amíg fel tudják hívni az ismerősöket, hogy hírt adjanak magukról, hol is vannak egyáltalán.

Hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa 26 ízben látogatott el Kerepestarcsára, egy ízben sem emelve kifogást, inkább jellemző a főbiztosra, mint a táborra.

A táborban tartózkodás hossza átlag három hét, de ez éppúgy lehet 3 nap mint hat hónap. Bár a hatályos jogszabályok szerint a fogva tartás időtartama nem lehet több 6 napnál, ennyi idő alatt az esetek egy részében meg a személyazonosságot sem sikerül megállapítani. Mint Borsányi ezredes asszony elmondta, a 6 napon túl fogva tartottak jogi státusa kiutasításra váró külföldi. A kiutasítás ellen van mód fellebbezésre, de ennek nincs halasztó hatálya, következésképp már csak az illető saját hazájából, ami feltehetőleg nem könnyíti az eljárást. Amire helyben van lehetőség, az a politikai menekültté nyilvánítás kérelmezése. Ezt eddig 78 személy kérte, akik közül 11 kapta meg a menekült státust.

A gyerek

– „Inkább ne írja le a nevemet, amíg itt vagyok” – kéri a másodéves orvos-egyetemista. Kiutasításra vár ő is, harmadik napja van itt. A debreceni rendőrségről hozták be, ahová lejárt tartózkodási engedélyét ment meghosszabbítani. Még váltás ruháért sem mehetett haza. Kezében szorongatja a Debreceni Orvosegyetem igazolását, miszerint ő ott diák. A bankban 2000 dollárja, lakásában az összes holmija és a főbérlő várja, akinek ki szeretné fizetni a lakbért. Érvényes útlevele van, valamint egy repülőjegye hazájába, amit saját maga vásárolt, hogy meglátogassa a családját a második félév kezdete előtt. Fogalma sincs, mi fog történni vele, de akárhogyan is lesz, abban biztos, hogy Magyarországra nem jön vissza többet.

Egyes afrikai országokból érkező diákoknak nemcsak a jóindulatán múlik, hogy időben meghosszabbíttassák a tartózkodási engedélyüket. Az eddigi gyakorlat szerint ehhez elég volt, ha az egyetem adott egy igazolást arról, hogy az illető a tanintézet diákja. A „nagyobb odafigyelés” keretében ez most már nem elég. Arról kell bizonyíték, hogy a tandíj megérkezett az egyetem számlájára. Hogy ezt megszerezze egy szudáni diák például január végén, mikor befejezi az első félévet, kér egy igazolást az egyetemtől, hogy beiratkozhat a másodikra. Ezt az igazolást elküldi Bécsbe, mert ott van a legközelebbi szudáni követség. Ott tesznek rá egy pecsétet, azután visszaküldik. Innen megy a papír a szülőknek, amivel igényelhetik a valutát odahaza (a szudáni font nem konvertibilis). Ha nagy nehezen elindul a pénz Szudánból, akkor Londonon keresztül érkezik a Magyar Nemzeti Bankba, ahonnan már csak ahhoz a pénzintézethez kell átutalni, ahol az egyetem a számláját vezeti. Ekkor lehet kérni egy igazolást arról, hogy a diák valóban befizette a tandíjat. Ha mindez nem zajlik le szeptember 1-jéig, akkor nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyt. A fenti nehézségekre való tekintettel például a Budapesti Műszaki Egyetem eltörölte egyes afrikai országok diákjainak késedelmidíj-fizetési kötelezettségét.

Wen úr magyarul tanul

Tavaly 24 987 kínai állampolgár látogatott hozzánk, kihasználva a lehetőséget, hogy 30 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Magyarországon. Közülük mindössze 644-en kaptak tartózkodási engedélyt. Ezeket az engedélyeket is sorra vonja vissza a hatóság. Wen úr a Kínai Központ Kft. ügyvezetője. Az ő tartózkodásiengedély-hosszabbítási kérelmét decemberben utasították el. A határozat indoklása szerint itt-tartózkodásának anyagi fedezetét az általa alapított Aranysárkány Kft. biztosítja, de ennek jövedelmezősége még nem megítélhető. „Körülményeiből, itt-tartózkodásának rövid időtartamából következik, különös tekintettel a magyar nyelv és a magyar szokások ismeretének hiányára, hogy beilleszkedése a magyar társadalomba nem várható.” Wen úr valóban töri a magyart, és talán soha nem fognak könnyek szökni a szemébe, ha a 6:3 ismétlését nézi. Van viszont egy nagybátyja, aki Szingapúrban él, és be szeretne fektetni itt néhány milliót, ha hagynák.

Poprádi Katalin tolmács a Kínai Központban: „Aki befektetési szándékkal jön ide, az először a letelepedést akarja megszerezni, aztán meri lekötni itt a pénzét. Nagyon sok a jól képzett ember közöttük. Természetgyógyászok, orvosok, egyetemisták. Vannak közöttük olyanok is, akik politikai okokból jönnek ide, de nem mernek nyilatkozni, mert a családjuk Kínában maradt, és féltik őket. A követségen is bizonyára olvassák a magyar újságokat, ezért nem nyilatkoznak. Csak privát beszélgetésekben mernek az otthoni rendszerről beszélni.”

Wen úr egyike azoknak akik már-már befektettek: „Múlt év januárjában kibéreltem egy üzletet Budapesten, ki is fizettem a bérleti díjat két évre előre, és most nem hosszabbítják meg a tartózkodásomat. Először azt mondták a rendőrségen, hogy számlát kell hogy nyissak. Betettem a bankba 10 000 dollárt. Aztán azt mondták, ez nem jó, váltsam át forintra. Átváltottam. Aztán most mégis elutasítottak. Úgy gondolom, hogy vannak Magyarországon olyan kínaiak, akik nem az üzleti lehetőség miatt jöttek ide. De a döntő többség tényleg semmi mást nem akar, mint vállalkozni. Sokuknak van rokonsága Tajvanon, Szingapúrban, Hongkongban vagy nyugat-európai országokban, de ők mégis idejöttek, mert új, ígéretes területnek tartják Magyarországot. A baj az, hogy a magyar kormány nem tud dönteni, melyik kínai az „igazi” és melyik a „hamis”. Ezért aztán most mindenkit kirúgnak.

• Belföld