Varga Kristóf

Nyomtatóbarát változat

„ELŐSZÖR FELVERJÜK A PORT, AZUTÁN AZT MONDJUK, NEM LEHET LÁTNI.” – BERKELEY

Polgártársaink általában megnyugtatónak találják, ha a bűnelkövető börtönben csücsül, és nyugtalanítónak találják, ha szabadon flangál. Ez kézenfekvő. A tekervényes gondolkodású liberálisok számára pedig minden gyanús, ami kézenfekvő. A minap is arról beszélgettek a Magyar Kriminológiai Társaság és az angol British Association for Central and Eastern Europe liberális fertőzöttségű szakemberei a kies, határszéli Salgóbányán rendezett szemináriumukon, hogy milyen haszontalan, sőt kártékony dolog a börtönbüntetés a társadalom számára. Hogy miért és mit lehetne a zord bűnösökkel csinálni azon kívül, hogy összezárjuk őket, az kiderül az alábbi beszámolóból.

Idill

A szeminárium első három napjának a szlovák határ mentén fekvő Salgóbánya adott otthont. Elbűvölő, friss lombú erdő, dongó méhek, virágzó akácok, kristálytiszta levegő – odakünn. Lelkes szakemberek odabenn. A brit csoportban öt ügyvéd, két bíró, a BBC tudósítója, a pártfogói szolgálat és a kereskedelmi felügyelőség vezetői, valamint Alan Brooke Turner, a British Association for Central and Eastern Europe igazgatója. A delegáció elnöke Alex Carlile ügyvéd, liberális parlamenti képviselő. A magyar felet a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának osztályvezető-helyettese mellett ügyvédek, jogászprofesszorok, ügyészek képviselték, dr. Gönczöl Katalin, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára vezetésével.

Anyám, én nem lovat akartam!

A demokratikus átalakulás – egyebek között – a bűnözés gyors ütemű növekedését hozta. A rendszerváltó vigasságok elmúltával a polgár hajlamos ezt kiáltani: Anyám, én nem ilyen lovat akartam! A csalódottság bizonyos szempontból érthető, a felkiáltás mégsem helyeselhető.

A szeminárium egyik tanulsága az volt, hogy szembe kell nézni a ténnyel: a szabadság ára a gazdasági realizmus, annak velejárója a munkanélküliség. A munkanélküliség és a bűnözés növekedése között pedig angol tapasztalatok szerint is szoros összefüggés van. Az elszegényedés egyfelől óhatatlanul a bűnözés növekedéséhez vezet. Másfelől a piacgazdaság megjelenése és a polgári demokráciákhoz való közeledés az egyén jogainak erősödését és az állam jogosítványainak megnyirbálását eredményezi. Az egyén mozgástere megnő, a büntetőeljárás liberálisabbá válik. A nyomozás során egyre több a rendőrség munkáját „akadályozó” törvényes garancia az emberi jogok tiszteletben tartására. Érthető, ha a megyei rendőrkapitány a „régi szép idők” után sóvárog, amikor szinte korlátozás nélkül hallgathatta le bárki telefonbeszélgetését. Az így szerzett információ birtokában a gazdasági rendőrség is csinálhatott nagy fogásokat. Egy demokráciában nyilvánvalóan erősen korlátozott az ilyen eszközök használata, ami megnehezíti a bűncselekmények felderítését.

A demokrácia ellentmondásokkal jár, s aki ezt nem fogadja el, az panaszkodjon úgy, hogy Anyám, én nem lovat akartam!

A közbiztonság romlása megijeszti az embereket. Nő a nyomás a bűnözéssel szembeni „kemény harc” megindítására. Az „ugyanabból még többet” elv alapján a gyakoribb és keményebb börtönbüntetés kiszabása tűnik a legkézenfekvőbb módszernek. De nem mindig azt érdemes megragadni, ami a kezünkön fekszik.

Minden börtön tömve van

Magyarország az elsők között foglal helyet az európai országok között a 100 ezer lakosra jutó fogvatartottak számát illetően. Ha a bűnözési hullámot még szigorúbb büntetésekkel akarjuk letörni, börtönt kell építeni. Nagy-Britannia – bár jócskán lemaradva – de szintén az élbolyba tartozik. Alex Carlile ügyvédet, parlamenti képviselőt kérdeztem:

Beszélő: Mi a véleménye a demokratizálódás és a bűnözés növekedésének összefüggéséről?

A. C.: Vitathatatlan közöttük a kapcsolat. Ez az egyik ár, amit meg kell fizetni mindazért, amit egy demokratikus társadalom nyújtani tud. Azt hiszem, az önök problémája most az, hogy sok ember szerint az előző rendszert – ami az én megítélésem szerint nagyon rossz rendszer volt – most egy másik rendszer kell, hogy felváltsa. A demokrácia azonban nem „rendszer”. A demokrácia változó helyzetek sorozata, kísérletek láncolata, amelyek között vannak sikeresek és vannak sikertelenek is.

Beszélő: 100 ezer lakosra számítva önöknél is, nálunk is lényegesen több embert zárunk börtönbe, mint az európai átlag. Mivel magyarázza az Egyesült Királyság „előkelő” pozícióját ezen a listán?

A. C.: Nagy-Britanniában van egy elvárás, miszerint a növekvő bűnözést súlyos büntetésekkel kell letörni. Ez oda vezetett, hogy nagy számban küldtünk brit állampolgárokat nagyon kevéssé civilizált és a rabok számára nem biztonságos börtönökbe. Britanniában börtönválság van, amelyet bolondság volna leutánozni. Nálunk és Magyarországon is számos kriminológiai kutatás igazolta, hogy az egyetlen cél, amit a börtön valóban szolgál, az az, hogy a társadalom számára veszélyes vagy zavaró embereket zárlat alatt tartja. Ennek a problémának a kezelésére jobb megoldások is vannak. Jelenleg gyors ütemben fejlesztünk ki közösségi munkaprogramokat, melyek alternatívát nyújtanak a bebörtönzéssel szemben. Britanniában nagyon sok börtönlázadásunk volt, és ezek országos botrányt okoztak.

Többet ésszel…

Jack Holland a hampshire-i pártfogói szolgálat helyettes vezetője, gyakorlatból ismeri tehát a börtön alternatívájaként szolgáló, gyorsan terjedő pártfogói rendszert:

J. H.: A pártfogói szolgálatban Angliában, Walesben és Észak-Írországban 6–7 ezer ember dolgozik. Skóciában a szociálismunkás-hálózat látja el ezt a feladatot. A pártfogótisztek legfontosabb feladata a bírósággal való együttműködés. A felügyelőtiszt tájékoztatja a bírót az elkövető körülményeiről, azokról a tényezőkről, amik arra késztették, hogy elkövesse a törvényszegést, és tanácsot is ad a bíróságnak arra vonatkozóan, hogy milyen büntetéssel lehetne a legvalószínűbben megakadályozni, hogy a vádlott visszaesővé váljék. Az idén életbe lépő új büntetőtörvény jobban támaszkodik a pártfogói szolgálatra, mint az elődje. A bíróságnak nemcsak börtönbüntetés kiszabására van módja, hanem a pártfogói szolgálathoz is küldheti az elítéltet, hogy ott tanuljon, vagy kezelésen vegyen részt, tanácsadásban részesüljön, vagy közmunkát végezzen. A pártfogói szolgálat több részlegbe van szervezve. Vannak hivatásos pártfogók, akik közvetlenül az elkövető családjával dolgoznak. Igyekeznek megoldani azokat a problémákat, amelyek a bűncselekmény elkövetéséhez vezettek. Segítenek állást vagy továbbképzési formát találni. Ez most nagyon fontos része a tevékenységünknek, mivel a priusz hátrány a munkaerőpiacon. Ezért személyes kapcsolatot tartunk a munkaadókkal, hogy bizalommal vegyék fel azokat az elkövetőket, akiket mi ajánlunk.

Más tisztek a közösségben végzendő munkát szervezik. Az a tapasztalatom, hogy a közmunkát végzők közül sokan profitálnak ebből a büntetésből. Voltak olyan elkövetőink, akik tovább folytatták egy műemlék épület felújítását büntetésük lejárta után is. Ezek az emberek úgy érezték, hogy ártottak ugyan a társadalomnak, de van lehetőségük visszaadni valamit abból, amit elvettek. Az elkövetőket természetesen gondosan vizsgáljuk abból a szempontból is, hogy milyen munkát helyes végezniük. Végül vannak tisztjeink, akik a börtönben dolgoznak. Munkánkat külső szakemberek, pszichológusok, tanárok is segítik.

Beszélő: Ki fizeti a pártfogói szolgálatot?

J. H.: 80 százalékban a kormány, 20 százalékban a helyi önkormányzat.

Beszélő: Ki felügyeli a szolgálatot?

J. H.: A felügyeletünket 15 fős bizottságok látják el, melyek megyénként szerveződnek. A törvény szerint a tagok közül heten bírók, hatan pedig a közösség képviselői: üzletemberek, egyházi személyek, ifjúsági vezetők.

Beszélő: Esetleg egykori bűnözők is?

J. H.: Érdekes ötlet… A pártfogói szolgálatnál alkalmazunk egykori bűnözőket. Olyan emberek ezek, akikkel már évek óta nem volt baj, és megszerezték a megfelelő képzettséget. Ezekben a kollégákban igen erős motiváció van arra, hogy másokat megóvjanak a visszaeséstől.

Beszélő: Milyen képzettséggel kell rendelkeznie egy pártfogótisztnek?

J. H.: A pártfogótiszteknek szociális munkás képesítéssel kell rendelkezniük. Ezt két év alatt lehet megszerezni. Ezenkívül, ha már munkába álltak, akkor évente továbbképzéseken vesznek részt. Speciális képzést kapnak például a börtönben dolgozók.

Beszélő: Ennek a több ezer felsőfokú végzettségű embernek a megfizetése igen sokba kerülhet. Mennyire létjogosult a pártfogói szolgálat gazdasági szempontból?

J. H.: Azt hiszem, a kormány számára a szolgálat egyik legnagyobb vonzereje a gazdaságossága. Egyszerű összehasonlításként: ha valakit börtönbe zárunk, annak az ellátása és fogva tartása heti 400 fontba kerül. Ugyanez az összeg 25 font, ha az illető pártfogói felügyelet alatt van. Ha közmunkát végez, akkor több: 150 font. Különleges napközi otthonokban: 100 font. Mindenféle összehasonlításban a börtön a legdrágább. A pártfogói felügyelet a hatékonyság szempontjából is jobb megoldás. A felügyelet alá helyezettek visszaesési mutatója sokkal kisebb, mint a betörtönzötteké.

Beszélő: Hogyan szabályozzák az elkövető kötelezettségeit a pártfogói felügyelet alatt?

J. H.: A bíróság az ítélettel egy részletesen kidolgozott próbára bocsátási tervet ad az elítélt kezébe, mely kitér a közérdekű munka helyére, idejére, arra, hogy kell-e az elítéltnek a szolgálat által biztosított szálláson laknia, vagy csak be kell járnia valamelyik pártfogói központba. Mindezt a bíróság egy parancsba foglalja össze, aminek a végrehajtására az elítélt elkötelezi magát.

Beszélő: Az elítéltek hány százaléka teljesíti ezeket a kötelezettségeket?

J. H.: Nyolcvan százalékuk. Ha a próbára bocsátás ideje alatt az illető újabb kisebb bűncselekményt követ el, akkor a bíróság nem feltétlenül záratja be, hanem utasítja, hogy folytassa a szolgálattal való együttműködést.

Beszélő: Mi lesz a maradék 20 százalékkal?

J. H.: Az általános szabály az, hogy ha az elítélt három alkalommal nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, akkor a pártfogónak kötelessége visszavinni őt a bíróság elé. Ugyanez történik, ha az elítélt nem végzi el a közmunkáját. Ilyenkor a bíróság pénzbüntetést szabhat ki, elrendelheti a próbára bocsátás folytatását, és meg is hosszabbíthátja azt. A bíróságnak az ilyen újratárgyalásoknál ugyanolyan jogosítványai vannak, mint amikor az első ítéletet hozta. Az újratárgyalásoknál börtönbüntetést is kiszabnak.

Hogy állunk itthon?

A hazai helyzetről Gönczöl Katalin, az ELTE Jogi Karának kriminológiaprofesszora beszél:

G. K.: A demokrácia, a piaci társadalom és az üzleti kockázatvállalás összetartozik. A bűncselekmények 80 százaléka vagyon ellen irányul, és ebben van valami kvázi illegális üzleti kockázatvállalás. A bűnözés növekedése jelentős részben a piaci társadalom sugallta kockázatvállalás eredménye.

De ennél összetettebb a dolog. Nem egyszerűen növekvő, hanem fájdalmasabb bűnözésről van szó. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények egy jó része feljelentésre sem került, mert igazából nem fájt senkinek. Nemzeti, népi játék volt fosztogatni kicsit az állami tulajdont. Most nemcsak a még meglévő állami tulajdon őrzésére vagyunk jobban berendezkedve, hanem lassan minden vagyon elleni bűncselekménynek is meglesz a személyes sértettje, és természetesen ő följelentést fog tenni.

Végül pedig van egy abszolút értelemben lecsúszó réteg, amely azért választja a bűncselekményt mint szükségletkielégítő megoldást vagy konfliktusfeloldó viselkedést, mert már nincs vesztenivalója.

Beszélő: Mi a véleménye, miért ilyen nagy Magyarországon az egy főre jutó fogvatartottak száma?

G. K.: Hát egyelőre nem attól, hogy több elkövetőt lepleztünk le. Egyelőre ugyanis a statisztika azt jelzi, hogy ugyan több bűncselekményt derítettünk föl, de nem sokkal több elkövetőt, mint mondjuk öt éve. A nagy börtönnépesség több dolog következménye. Egyrészt a leleplezett bűnelkövetők közül arányosan többet zárunk börtönbe, mint például a hollandok vagy az angolok. De nem is ez a nagy baj. Az óriási különbség ott van, hogy ugyanazért a bűncselekményért Hollandiában körülbelül negyedannyit kap az illető, mint nálunk. A magyar törvények és az ítélkezés sokkal szigorúbb, mint az európai átlag.

Beszélő: Sokak szerint az ítélkezés szigorításának a növekvő bűnözés elleni harcban nincs alternatívája.

G. K.: Meggyőződésem szerint előbb következetesnek kell lenni, azután szigorúnak. Következetes akkor vagyok, ha megpróbálom a lehető legtöbb bűnelkövetőt eljárás alá vonni. Az a remény, hogy egy bűnelkövető megúszhatja a felelősségre vonást, ösztönzően hat a szükségben levőkre, hogy maguk is bűncselekményt kövessenek el. Én tehát elsősorban a bűnüldözés hatékonyságát növelném.

Másodszor jön a büntetés és annak szigorúsága. A börtön csak a végső megoldást jelenti. Csak azokat csuknám börtönbe, akik nagyon veszélyes bűncselekménnyel súlyos kárt okoznak. Ez a mostani börtönnépésségnek körülbelül 15–20 százaléka. A többi esetben a büntetés célja jobban elérhető a közösségben végrehajtandó alternatív büntetési formákkal.

• Belföld