Papp Emília

Nyomtatóbarát változat

A monetáris restrikcióra annak idején azért volt szükség, mert az ország fizetőképessége rossz volt, a folyó fizetési mérleg nagy hiányt mutatott. Ma azért, mert az ország fizetőképessége javul, és a folyó fizetési mérleg kiegyensúlyozott, sőt többletet mutat. Ez a szarkasztikus megállapítás azon az egyeztető tárgyaláson hangzott el, amelyen a bankok és az MNB minden egyes százalékért megküzdve alakította ki a közös álláspontot a negyedik negyedévi pénzszűkítésről. Persze a megállapítást inkább tréfának szánták, hiszen mindkét fél hamar belátta: pénzbőség van. A gazdaság ugyanis nem tudja olyan ütemben felszívni a pénzt, mint ahogy az keletkezik.

Arról viszont már nagy viták folytak, hogy a pénzbőséget miként kezeljék. Az MNB eredeti elképzeléseinek csak töredékét érvényesítette. Mégsem ő hozta a legnagyobb áldozatot, hanem a Pénzügyminisztérium. A PM ugyanis lemondott azokról az intézkedésekről, amelyek 3 milliárd forinttal javították volna az MNB csökkenő nyereségét, s ugyanennyivel növelték volna a költségvetésnek egy az egyben átutalandó összeget.

Az MNB az első menetben olyan intézkedéscsomagot tett az asztalra, amely a bankok megítélése szerint vészesen rontotta volna jövedelmezőségüket. A jegybank ugyanis miközben több százalékkal megemelte volna a kötelező tartalékráta nagyságát, eredetileg egyáltalán nem akart kamatot fizetni a tartalék után. Nem csoda, hiszen július óta jócskán megnövelte költségeit az a kamat, amelyet a bankok devizabetétei után képzett tartalékra fizetett. Jegybanki vélemények szerint nagyrészt ez vezetett az MNB nyereségének csökkenéséhez is.

A bankok erre ellenjavaslatot dolgoztak ki, amely abból indult ki, hogy az eredeti javaslat többmilliárdos pozíciórontásával szemben minimális jövedelmezőségromlást kelljen csak elviselniük. Természetesen a jegybank kárára. Nem járható út, hangoztatták, hogy a tartalék utáni kamatfizetés megszüntetésével megdrágítják a bankok forrásait, miközben az infláció mérséklését szem előtt tartva kamatcsökkentésre akarják rábírni őket. Ez ugyanis egyet jelentene az árrés szűkítésével s végső soron az eredményesség csökkenésével. Ezt pedig ma a bankok nem hajlandók elfogadni. Arra hivatkoznak, hogy ez az – egyébként elég nagy – árrés ad lehetőséget arra, hogy a kockázatos kinnlevőségekhez kellő tartalékot képezzenek. A kockázatos hitelek pedig a mai helyzetben végeláthatatlanul nőnek, és a bankok kétes hitelállománya egyre súlyosabb gondot okoz. A Pénzügyminisztérium, úgy látszik, meghajolt bankok érvelése előtt. A jegybank csak kisebb mértékben emelte a kötelező tartalék nagyságát, s mégis fizet kamatot utána. S elsőként lépve csökkenti egyes refinanszírozási hitelek kamatát, valamint a diszkont kincstárjegyek ajánlati árát, igaz, csak egy százalékkal. A diszkont kincstárjegy magas ára egyébként már jó ideje a bankok bögyében van, mert szerintük nagyon kiélezte a kamatversenyt. (A jegybank ezzel a nyíltpiaci művelettel, azaz a kincstárjegyek aukciójával befolyásolja a betéti kamatok alakulását.) Cserébe a bankok vállalták, hogy 20 milliárd forint értékben lejegyeznek állami értékpapírt a piacitól valamivel elmaradó kamatozással.

Hogy valóban korszakalkotó lesz-e ez az egyeztetéses módja a monetáris politika irányításának, még nem tudni, hiszen elképzelhető az is, megjön a bankok étvágya, s legközelebb még szilárdabban ellenállnak a jegybank tervezett intézkedéseinek. Egyelőre azon lehet majd lemérni a beharangozott együttes pénzszűkítés és kamatpolitika hatékonyságát, hogy valóban követi-e majd október közepe után a jegybanki kamatcsökkentést a bankok betéti kamatának egy százalékos mérséklése, majd később a hitelkamatok lassú lefaragása. Ebben ugyanis szintén megállapodtak a felek.

• gazdaság