Bada Györgyi, Gyurovszky, HL [Holka László]

Nyomtatóbarát változat

A kubai exodus

Fidel Castro, miként 1980-ban, augusztus elején ismét szabad folyást engedett a kubai menekültáradatnak: akkor 125 000 ember kelt át a 145 kilométeres Florida-öblön, a mostani adatok szerint csak augusztusban több mint 17 000 kubait halásztak ki a parti őrség hajói. A „Líder Máximo” (Legfőbb Vezér) mostani zajos „határnyitása” nem előzmény nélküli: a múlt év augusztusában az ideinél kevésbé látványos, de legalább ilyen jelentőségű „gazdasági nyitást” hajtott végre.

Első lépésként Castro – születésnapja alkalmából – legalizálta a dollár kubai jelenlétét. Ez persze önmagában nem oldotta meg a gazdasági válságot, de lehetővé tette egy szűkebb réteg számára, hogy immár törvény adta jogánál fogva éljen jobban az átlagnál, vagyis keressen többet a havi két dollárnak megfelelő átlagbérnél. Ők azok, akik mostanáig évi 300-400 millió dollár értékben kaptak havi juttatást a Miamiban élő rokonaiktól (őket sújtotta legfőképp Clinton azon intézkedése, mellyel először havi ötven dollárra csökkentette a küldhető pénzösszeget, majd meg is tiltotta, hogy a Miamiban élő kubai emigránsok hazautalhassák dollárjaikat), de vannak köztük olyanok is, akik a turizmusból vagy épp a frissen alapított vegyes vállalatok egyikéből profitálnak. Az állami tulajdon kizárólagossága és a belkereskedelem állami monopóliuma megszűnőben van; a külföldi befektetők számára főként a Spanyolországgal és Olaszországgal már aláírt, Angliával és Franciaországgal pedig előkészített kétoldalú befektetésvédelmi megállapodás nyújt védelmet.

A gazdasági nyitást követően 137 000 főre nőtt a „saját számlára” dolgozó hazai vállalkozóréteg, az előrejelzések szerint számuk ez év végére elérheti a 300 ezret. Vannak köztük korábban teljes illegalitásban tevékenykedő kisiparosok, vízvezeték-szerelők, asztalosok, varrónők, szerelők stb., akik ma már szabályosan, ellenőrizhető formában és adóztatva dolgoznak.

A gazdaság decentralizációjának másik nagy állomását az összes megművelhető földterület 80%-át kitevő állami földtulajdon helyén létrehozott kooperatíva-rendszer jelentette. A termés 40-50%-ának ugyan, még mielőtt az állami árusítóhelyre megérkezne, lába kél, hogy aztán a feketepiac választékát bővítse, de a változás így is a termelés növekedéséhez vezetett.

Mindennek következtében az elmúlt egy év alatt a politikai szólamok és a mindennapi gazdasági gyakorlat között hihetetlen szakadék nyílt: az ebből fakadó feszültség sokak szerint újabb reményforrás a rendszer belülről történő erodálására. Ennek jele volt az augusztus eleji, 35 éve nem tapasztalt nagyságrendű rendszerellenes tüntetés és halálos kimenetelű összecsapás, ám még figyelemreméltóbb az a határozottság, amivel Castro mindennek véget vetett: a kubai vezér és a biztonsági erők még mindig uralják a helyzetet.

Sokan fűznek reményeket a rezsim kívülről induló „megdöntéséhez”. A menekülthullám eltorlaszolására irányuló Clinton-intézkedéseket bíráló amerikai republikánusok például úgy vélik, hogy Kubát blokád alá kellene vonni: a még elviselhetetlenebb életkörülmények közé kerülő lakosság erőszakkal kényszerítené lemondásra Fidel Castrót, és vetne véget rendszerének. A tények ellentmondanak ennek a reménynek: a fokozatosan romló belső helyzet eddig sem a Castro-rezsim bukásához, hanem a mindenre elszánt kubaiak további tömeges emigrálásához vezetett.

Vannak aztán olyanok, akik a rezsim „természetes elhalásában” – Castro halálában – bíznak, a kételkedők viszont úgy vélik: az országot jellemző „pokoli káosz” ez esetben tovább fokozódna. Azt mondják: miután az országot már rég elhagyta az összes szakember, művész, alkotó értelmiség, egyszerűen nem tudni, ki lenne az, aki újra „kitalálná” Kubát.

Bada Györgyi

Svéd szociáldemokrata szigor


Vagyonadó kivetését, a személyi jövedelemadó emelését, a tőkenövekedésre és az osztalékokra kirótt adók visszaállítását hirdette meg választási hadjárata finisében az ellenzékben lévő svéd szociáldemokrata párt. A szeptember 18-án esedékes választások résztvevőit nem ijesztette el az adószigor fokozásának kilátása – ellenkezőleg: volt, ahol valóságos megnyugvást hozott.

Különösen elégedettek a skandináv ország pénzügyi körei. Egész Skandinávia legnagyobb biztosítótársaságának vezetője, Björn Wolrath például július 1-je óta sakkban tartja Carl Bildt középjobb koalíciós kormányát. A Skandia első embere ugyanis kijelentette: az általa vezetett intézmény addig fogja bojkottálni a kormány által kibocsátott kötvények vásárlását, amíg a politikai pártok nem produkálnak használható tervet a közpénzek felhasználására.

A szociáldemokraták javaslatával megismerkedve Wolrath kijelentette: hajlandó felülvizsgálni álláspontját. Általános politikai egyetértés született ugyanis arról, hogy a következő kormány megbízatásának lejártáig stabilizálni kell a hatalmasra duzzadt államadósságot, amelynek mértéke már eléri a bruttó nemzeti termék 100 százalékát, s egyre csak nő. A szociáldemokraták 61 milliárd koronás takarékossági csomagot állítottak össze (ennek része a fiskális szigor, amelytől 27,4 milliárd koronás bevételt várnak). A csomagterv másik tartópillére a költségvetés 200 milliárd koronás hiányának lefaragása – a jobbközép pártoktól eltérően a szociáldemokraták magasabb gazdasági növekedést, a munkanélküliség csökkentését tűzték ki célul –, ha ez mégsem sikerülne, az adószigor további fokozásában látják a kiutat.

Úgy tűnik, a svéd szociáldemokraták szakítanak a pénzügyi nehézségek kezelésében tőlük megszokott módszerrel, vagyis nem pörgetik fel az inflációt. A Skandia első embere örül, mert feltételezi, hogy a parlamentben olyan többség alakul ki, amely támogatja a szigorú intézkedéseket. Az Ericsson cég vezetője úgy véli, a tervezett adóemelés „tőrdöfés az ipar hátába”. A választópolgárok pedig talán azt számolgatják, valóban megtakarítható-e 15 milliárd korona az egészségügy finanszírozásának átalakításával.

HL

Szlovákia: Le a privatizációval?

A szlovákiai parlament döntése alapján Szlovákiában október 22-én megtartják az ország első népszavazását, melyben a választópolgároknak a következő kérdésre kell válaszolniuk: „Kívánja-e, hogy a parlament törvényt alkosson a privatizációban felhasznált pénzek eredetének felülvizsgálatáról?” A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a lakosok mintegy 70 százaléka részt kíván venni a referendumon, s közülük több mint 95 százalék igennel fog válaszolni a feltett kérdésre. Szinte biztos tehát, hogy a népszavazás sikeres lesz, és az új parlamentnek meg kell majd tárgyalnia egy olyan törvényt, amely alapján utólagosan felülvizsgálhatják a beruházások eredetét.

A helyzetet bonyolítja, hogy a szlovák alkotmány paragrafusai nem nyújtanak biztos támpontot az események további menetének kézben tartására. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy a népszavazás eredménye kötelező érvényű, s azt a törvénytárban kötelező érvényű jogszabályként kell kihirdetni. Ebből tehát az következne, hogy a parlamentnek kötelessége egy olyan törvény megalkotása, mely retroaktív jellegű, s mely érvénytelenítené azokat az adásvételi szerződéseket, melyekben nem sikerül teljesen tisztázni az ott felhasznált pénz eredetét. Az alkotmány ugyanakkor azt is kimondja, hogy a képviselőt szavazáskor semmi sem köti, csak a lelkiismeretére hallgat, s a képviselői tevékenységéért nem vonható felelősségre.

A kérdést megfogalmazó és a referendum kiírását kikényszerítő parlamenti pártok (az ellenzéki szélsőjobboldal és szélsőbaloldal, valamint a kormánykoalíció legerősebb pártja, a szocialisták) tehát olyan helyzetet hoztak létre, melyben az ország lakossága tevékenyen vesz részt Szlovákia jogrendjének megingatásában. Ha ugyanis a törvényt elfogadják, lehetővé válik egy jogi aktus törvényességének utólagos minősítése, ami rendkívül riasztóan hat a külföldi és belföldi beruházókra. Ha viszont a parlament olyan törvényt fogad majd el, amely megfelel a jogbiztonság alapvető elveinek, a választópolgárok azzal a ténnyel szembesülnek, hogy a képviselők nem tartják tiszteletben a népszavazás eredményét. Ez az ellentmondás aztán tovább mélyíti a szlovákiai parlamenti demokráciával szembeni bizalmatlanságot – és megint keménykezű vezér után kiált a többség.

A népszavazás kiírásáról folytatott parlamenti vita során olyan javaslatok is elhangzottak, hogy a gazdaság legjelentősebb területein öt évre függesszék fel a privatizációt. Szlovákiában ma már jelentős tömegbefolyással rendelkezik az a Munkáspárt, mely nyíltan a nyugati gazdasági rendszertől való elfordulást, a piaci mechanizmusok érvénytelenítését, az államosítást és az európai integráció megtagadását tűzte zászlajára. A szélsőbaloldali mozgalom populista demagógiája sokszor magával ragadja az etatista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat és a baloldali szocialistákat is, akik látva csökkenő népszerűségüket, hajlanak a jogilag ugyan kétes, ám szavazatokat hozó lépések megtételére. Ezek közé tartozik a szóban forgó népszavazás is, melynek kiíratását nem véletlenül sikerült a parlamenten keresztülpréselni. Szlovákiában még mindig az államszocializmus hívei vannak többségben.

Gyurovszky

• Extra Hungariam