Nyomtatóbarát változat

Egyházpolitikánk célja olyan egységes, összefüggő és történelmi távlatokra szóló modell kialakítása, amely egyfelől jóváteszi az évtizedeken át tartó, egyházüldöző, bukott rendszer pusztításait, másfelől elkerüli azokat a zsákutcákat, amelyekbe néhány nyugati ország múlt századi szekularista mítoszoktól vezérelt egyházpolitikája jutott.

Egyházpolitikánk bölcseleti megalapozása három lényegi tételen nyugszik. Az első annak elismerése, hogy az egyház sui generis valóság. Következésképpen az egyház nem az állami intézményrendszer valamely alrendszere, hanem az állammal egyenrangú valóság. Ezért állam és egyház kapcsolatában nem fogadható el semmifajta alá- vagy fölérendeltség, csak a legszigorúbb mellérendeltség. A másik állításunk, hogy az egyház és az állam elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, hiszen egyszerre vagyunk tagjai egyházunknak és polgárai a magyar hazának. Nem a szembeállítás, hanem a harmonikus együttműködés a járható út. Harmadik fundamentális tételünk, hogy teljességében akarjuk elismerni az egyház szolgálatát. Teljességében, tehát mind szakrális valóságában, mind pedig közfeladatot átvállaló intézményrendszere tekintetében. Az egyház lényege a transzcendenciára irányultság. Ebben a tekintetben az immanens állam feladata a vallásszabadság biztosítása a maga teljességében. Az egyház a világban él, melyből az következik – éppen az egyház lényegét megadó transzcendentális küldetéséből eredően –, hogy az élet minden területét érintően közfeladatot vállal át. Ebben a vonatkozásban az állam nem mondhatja azt, hogy biztosítja a vallásszabadságot, de nem finanszírozza a közfeladat átvállalását. Hiszen az egyház közfeladat-átvállalása az állam válláról vesz le terhet, ezért az államnak – tiszteletben tartva az állampolgárok szabad intézményválasztását – biztosítania kell az egyház közfeladat-átvállalásának minden diszkriminációtól mentes állami finanszírozását. (…) Az elmúlt években megvalósított gyakorlati egyházpolitikánk egyetlen egységes ívet alkot, de három jól elkülöníthető nagy pilléren nyugszik.

Az első a korábbi diszkriminációk megszüntetése, az egyenlő finanszírozás minden területen való biztosítása. Idetartozik a hitoktatás is, melyet – az állampolgárok szabad döntését tiszteletben tartva – az állam ugyanúgy finanszíroz, mint bármely más fakultatív tárgyat. Természetesen nem arról van szó, hogy az állam tanítja a hittant, még csak arról sem, hogy az állam megbízza az egyházat a hitoktatással, hanem: a vallásszabadság alapján az egyház az általa alkalmasnak tartott személyek által szabadon tanítja a maga hit- és erkölcstanát, melyet az állam – tiszteletben tartva polgárai szabad döntését – ugyanúgy finanszíroz, mint bármely más tárgyat.

Második nagy pillér a történelmi egyházakkal kötött szerződések, mely szerződést a polgári kormány mindazon egyházakkal megkötött, amelyek arra jogosultak voltak, és amelyek azt óhajtották. Az előző kormány nagyon helyesen megkötötte a vatikáni megállapodást, azonban azt egyfelől nem tartotta be, másfelől pedig nem kötött hasonló szerződést a többi történelmi egyházzal. Mi mindkettőt pótoltuk. A Vatikáni–Magyar Vegyes Bizottság munkája alapján számos törvénymódosítást hajtottunk végre, hogy azok mindenben megfeleljenek az Apostoli Szentszékkel kötött szerződésben foglaltaknak. A többi történelmi egyházzal is hasonló szerződést kötöttünk, messzemenően figyelembe véve egyházszervezeti és tulajdonszerkezeti sajátosságaikat. Ezek a szerződések egységes értelmezési horizontot adnak, egységes jogi – nemzetközi jogi – és politikai garanciát jelentenek. Az élet minden területén biztosítják az egyház szabadságát, rendezik az egyházaknak járó örökjáradék mértékét és annak évről évre történő valorizációját, az egyházak jogát ahhoz, hogy minden állampolgár szabadon átutalhassa személyi jövedelemadójának 1 százalékát. Ehhez kapcsolódva törvényileg biztosítottuk, hogy az említett befizetéseket az össz-személyijövedelemadó 0,8 százalékáig az állam kiegészíti, mégpedig – a legszélesebb jogkiterjesztéssel élve, minden magyar állampolgár véleményét figyelembe véve – a népszámlálási tények alapján. Ezek a szerződések történelmi távlatokra szólnak, akár bírói úton is érvényesíthetők, és csak a felek együttes akaratával módosíthatók. Mivel minden szerződés és törvény annyit ér, amennyi belőle megvalósul, ezért arra kérjük az olvasót, hogy tanulmányozza ezeket, és megtartásukat kérje számon a mindenkori állami és önkormányzati politikától.

A harmadik nagy pillér: az ingatlanrendezés. Kormányhatározatokkal – jogi értelemben – minden egyház minden ingatlanügyét lezártuk. A költségvetési források évről évre történő emelésével azok anyagi fedezetét is biztosítottuk. Ezzel megteremtettük mind az egyházak, mind az önkormányzatok számára a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget. Fontos hangsúlyozni: az egyes esetek konkrét konstrukcióját az egyház javaslata határozza meg, hogy természetben kívánja-e visszakapni, vagy pénzbeli kártalanítást kér érte, vagy pedig a járadéklistára helyezte, örökjáradékra tart igényt. A polgári kormány az egyházi műemlékek rekonstrukciójára és a millenniumi évekhez köthető egyházi beruházásokkal kapcsolatban példátlanul magas összeget biztosított az egyházi épületek rekonstrukciójára és építésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy évtizedek egyházromboló pusztítását nem lehet néhány év alatt jóvátenni, mindazonáltal az eredmények mind a műemlék templomok rekonstrukciója, mind az újak építése tekintetében szembetűnők.

Az egyházalapítások szükséges szigorítása terén nem tudtuk a kormányprogramban kitűzött célt megvalósítani, noha a végsőkig kompromisszumkész törvényjavaslatunkat vallásszociológusok és alkotmányjogászok bevonásával elkészítettük, azonban a törvény módosításához szükséges kétharmados többséggel ebben a ciklusban a polgári koalíció nem rendelkezett. Így ennek megvalósítása a következő parlamenti ciklusra vár. Szeretnénk leszögezni, hogy a módosítás célja nem a vallásszabadság korlátozása, hanem éppen a vallásszabadság biztosítása a különböző visszaélésekkel szemben, hiszen a vallásszabadságot egyetlen dolog fenyegeti ma Magyarországon: a vallásszabadsággal való visszaélés irreálisan tág lehetősége. A kormányprogramon túlmenően a vidék életminőségének javítására és megtartó erejének növelésére megállapodást kötöttünk a történelmi egyházakkal, melynek nyomán a magyar kormány jövedelem-kiegészítést biztosít ezen egyházak kistelepülésen élő szolgálattevőinek. A kifizetések az egyház szabadságának és autonómiájának megfelelően az adott egyházak központi szervezetein keresztül történnek, mely összegek reálértéken tartását az állam garantálja.

A magyar egyházpolitikai modell szellemi értelemben hűséges Szent István királyunk örökségéhez, melynek tanulsága: ami jó az egyháznak, jó az országnak, és ami jó az országnak, jó az egyháznak. Isten szolgái tudják, hogy „a törvényekben lehet gyönyörködni”, ahogyan azt a zsoltáros írja (119. zsoltár 70. vers). Azok a törvények gyönyörködtetőek, melyekkel a törvényalkotó azonosítja magát, mintegy „önmagát adja bennük tovább”. Ilyen törvényeket egyedül a Mindenható tud alkotni, de a törvényeket komolyan venni, erre képesek lehetünk mi is. Legyen ez a törvényhozók és a törvénnyel élők közös szándéka!

Balog Zoltán, a miniszterelnök vallásügyi főtanácsadója

Semjén Zsolt, az egyházi kapcsolatok h. államtitkára

• Konferencia