A Beszélő című folyóirat nemzetközi konferenciát rendezett „Állam, egyház, vallásszabadság” címmel. Mi, a konferencia külföldi résztvevői – oroszországi, örményországi és üzbegisztáni civil szervezetek képviselői – és magyar szervezői folytatni kívánjuk a közös munkát a vallási tolerancia érvényesítéséért, a harmonikus állam-egyház viszony, illetve a szabad vallásgyakorlás feltételeinek megteremtéséért térségünkben.
Az utóbbi hónapokban egyre erősebb, szervezett kampány folyik Oroszországban a katolikus egyház ellen, amelyben államigazgatási szervek és állambiztonsági szervek is intenzíven részt vesznek. Az ürügy: a Szentszék hivatalosan nyilvánosságra hozta, hogy az ideiglenes egyházi irányítószerveket (apostoli adminisztratúrák) egyházmegyei rangra emeli.
Április 26. A Beszélő sajtótájékoztatót tart az Állam, egyház, vallásszabadság című nemzetközi tanácskozás kapcsán, amelynek legfontosabb megállapításait a szerkesztőség felkérésére Orbókné Szent-Iványi Ilona, a Nemzetközi Szövetség a Vallásszabadságért (IARF) európai és közel-keleti koordinátora és Halmai Gábor alkotmányjogász foglalta össze, Anatolij Pcselincev pedig a katolikusok közelmúltbeli oroszországi jogsérelmeiről számolt be (lásd a 161. oldalon).
Április 29.
Főbejárat
Műsorvezető: Halmai Gábor alkotmányjogász szerint sajnálatos, hogy az egyes egyházak az országgyűlési választások során megpróbáltak nyomást gyakorolni a választókra, és megkísérelték befolyásolni akaratukat. Ez tegnap az állam-egyház vallásszabadság-konferenciának egyik sajtótájékoztatóján hangzott el.
Egyházpolitikánk célja olyan egységes, összefüggő és történelmi távlatokra szóló modell kialakítása, amely egyfelől jóváteszi az évtizedeken át tartó, egyházüldöző, bukott rendszer pusztításait, másfelől elkerüli azokat a zsákutcákat, amelyekbe néhány nyugati ország múlt századi szekularista mítoszoktól vezérelt egyházpolitikája jutott.
Egyházpolitikánk bölcseleti megalapozása három lényegi tételen nyugszik. Az első annak elismerése, hogy az egyház sui generis valóság.
Résztvevők: Donáth László evangélikus lelkész, parlamenti képviselő; Iványi Gábor metodista lelkész, a Wesley Lelkészképző Főiskola főigazgatója; Pásztor János református lelkész, a debreceni Hittudományi Akadémia professzora; Raj Tamás főrabbi, a Makkabi Kiadó igazgatója; Tasi István Krisna-hívő lelkész (brahmana), főiskolai tanár; Vankó Zsuzsa lelkész, a Sola Scriptura Lelkészképző és Teológiai Főiskola főigazgatója.
Kérdez: Kisbali László
Minden vendégünk „kettős identitással” érkezett erre a beszélgetésre: amellett, hogy
„Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz; ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyőződésnek, mind egyénileg, mind közösségben, mind nyilvánosan, mind a magánéletben, tanítás, életmód, istentisztelet és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”
(ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata, 18.
A modern liberális alkotmányok három elvet érvényesítenek a vallásszabadság terén: a semlegesség, a tolerancia és a multikulturalizmus elveit. Ezen elvek mindegyike bizonyos fokú alkotmányos önkorlátozást igényel részben az államtól, részben az egyéntől – de ez az önkorlátozás más és más jellegű mindhárom elv esetében. A semlegesség azt jelenti, hogy az állam nem foglalhat állást a vallási hittételek tartalma, igazsága, helyessége vagy helytelensége tekintetében.
„Nézze, kedves püspök úr, most újra az 1936-os, első magyarországi utamra kell gondolnom. Akkor elcsodálkoztam azon, milyen mértéktelenül készek voltak az akkori reformátusok Szent István koronájában és a trianoni béke ellen – a csehek és románok ellen folytatott küzdelemben – saját történeti küldetésüket a keresztyén »Nyugat« előőrseiként a causa Dei et ecclesia ügyével azonosítani.
Midőn újra és újra kísérletet tesznek arra, hogy az 1990-es törvény módosítása ürügyén megbélyegezzék polgártársaim egy részét (akármilyen kis részét is), mint „destruktív” szekta hívét vagy nem törzsökösen magyar felekezet fanatikusát, óhatatlanul a nantes-i ediktum visszavonása jut az eszembe.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét