Skip to main content

Nyilatkozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Állam, egyház – államegyház?


A Beszélő című folyóirat nemzetközi konferenciát rendezett „Állam, egyház, vallásszabadság” címmel. Mi, a konferencia külföldi résztvevői – oroszországi, örményországi és üzbegisztáni civil szervezetek képviselői – és magyar szervezői folytatni kívánjuk a közös munkát a vallási tolerancia érvényesítéséért, a harmonikus állam-egyház viszony, illetve a szabad vallásgyakorlás feltételeinek megteremtéséért térségünkben. Mint civil szervezetek tagjai, különösen fontosnak tartjuk, hogy hatékonyan és megalapozott érvekkel szegüljünk szembe azokkal a gyűlöletkeltő csoportokkal, amelyek ellenségességet szítanak a felekezetek között, és politikai feszültséget keltenek a társadalomban.

Mindezek után különösen nagy megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a konferenciát követően Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes államtitkár-helyettese a magyar közszolgálati televízióban megalapozatlanul és sértő hangnemben bírálta a konferencia résztvevőit, köztük Szent-Iványi Ilona unitárius lelkészt, a Nemzetközi Társaság a Vallásszabadságért európai és közel-keleti ügyvivőjét. Ürügyül számára a lelkésznő egy, a Beszélő sajtótájékoztatóján elhangzott megállapítása szolgált, mely szerint „ha az állam bármely egyházzal szövetségre lép, sérül a vallásszabadság elve”. A közhivatalnok nyilatkozatát követően Pázmány Csaba, az unitárius egyház püspöke MTI-közleményben határolódott el a lelkésznő szavaitól, „magánvéleménynek” minősítve azt – annak ellenére, hogy az állam és egyház szétválasztásának elve általánosan elfogadott alkotmányos normának minősül az egész régióban, így, tudomásunk szerint Magyarországon is. Mindezzel egy időben a Magyar Nemzet című napilap több cikkében durva hangnemben támadta Szent-Iványi Ilonát, egyebek között „ál-papnőnek” nevezve vonta kétségbe jogát a lelkipásztori szolgálathoz.

Mi, a konferencia résztvevői, a szóban forgó akciósorozatot megengedhetetlennek tartjuk, és úgy véljük, nem egyeztethető össze az állam, az egyház és a civil szervezetek közötti kapcsolattartás nemzetközileg elfogadott etikai normáival.

Jereván – Moszkva – Taskent, 2002. május 13.

Aláírások: Anatolij Pcselincev (1955) ügyvéd, egyházjogász, a „Vallás és Jog” c. folyóirat főszerkesztője, a „Vallás és Jog Intézete” igazgatója. Vlagyimir Rjahovszkij (1957) ügyvéd, a Szláv Jogi Központ Társ-igazgatója. Veronika Kravcsuk (1964) az Orosz Államigazgatási Akadémia vallástudományi tanszékének docense. Tatjána Tomajeva (1973) a „Vallás és Jog Intézete” kiadói vezetője. Avetik Ishkhanyan (1955) az örmény Helsinki Bizottság elnöke. Stepan Danielyan (1963) az örményországi „Szövetség a Demokráciáért” civil szervezet elnöke. Vahram Soghomonyan (1977) az Örményországban kiadott „Vallási tolerancia” c. periodika szerkesztője. Robert Almeev (1947) történész, muzeológus, judaisztika-kutató, a buharai Történelmi Múzeum igazgatója. Aliser Takszanov (1966) történész, közgazdász, a taskenti S-Monitor elemző csoport főmunkatársa. Marina Pikulina (1962) orientalista, az S-Monitor elemző csoport vezetője.










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon