Skip to main content

A magyar nők nem akarnak szülni?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egy totális válságban levő, a válság megoldásábantehetetlen, tenni nem tudó, nem akaró hatalom a problémák elfeledésére igyekszik megtalálni – és meg is találja! – társadalmának legvédtelenebb rétegét, és ez ellen a réteg ellen indít támadást. Ez a legkülönfélébb diszkriminációktól a tömeges lehetetlenné tételig fokozódhat, mely a szülőföld elhagyására, menekülésre készteti az érintetteket.

Az ilyen módszereket alkalmazó kormányt már a hasonszőrű „testvéri” kormányok is kénytelenek elítélni.

De miként kell vélekedni arról a kormányról, amelyik a válságmegoldásra alkalmatlan voltát a menekülni is képtelen rétegek ellen indított akcióval kívánja elfedni?

A művi vetélésekről beszélünk! Azok az okok, melyek a nőt erre a döntésre kényszerítik, szóba sem kerülnek. Egy testileg-lelkileg egészséges, megfelelő biológiai, egészségügyi kultúrával rendelkező nő nem, vagy csak kis valószínűséggel kerül abba a krízishelyzetbe,hogy megfogant gyermekét elvetesse.

Amiről a kormányzat nem szól, az a társadalmi tudatlanság és a megoldatlan szociálpolitikai helyzet.

A hatalom számára főleg a szociális kérdések kilátástalanok, olyannyira, hogy nem átallják a gyerekeket (a meg nem született gyerekeket) a nyugdíjasokkal szembeállítani. Ezt tette a Nők Lapjában (1988/13) a KSH elnökhelyettese.

A nyugdíjasok és a gyerekek még a menekülésre is képtelenek. „De ki bántja őket? Hogyhogy nem törődünk velük?” – hangzik az álszent kérdés.

Az elnökhelyettes „elvtárs” a kiutat is megmutatja: ha nem születik feleslegesen (!) sok gyerek, akkor a nyugdíjasok fokozott jólétnek fognak örvendeni. Ezzel a nyugdíjasokat „felbéreli”, hogy megjegyzéseikkel, tanácsaikkal, rosszallásaikkal tereljék az asszonyokat a műtőbe. Ezt a rájuk kiosztott feladatot – öntudatlanul ugyan – de végrehajtják.

Végrehajtják! Az abortusz kérdését nem elég a társadalom és a nők oldaláról vizsgálni. Az orvos (az egészségügyi személyzet) a mai rendelet értelmében kötelezett a műtét végrehajtására. Holott az egészségügyi dolgozó joga, hogy lelkiismereti okokból megtagadhassa a műtétben való részvételt! Ez a jog természetesen azokat is megilletné, akik – ugyancsak lelkiismereti okokból – a katonai szolgálat helyett kerülnének átmenetileg erre a területre. Jogos követelés: jöhessenek létre olyan intézmények, kórházak, melyek az ott dolgozók lelkiismereti álláspontja alapján kizárólag egészségügyi okokból vállalják az abortusz végrehajtását.

Ez a minimális feltétele annak, hogy az abortuszban részt vevők (nők és egészségügyiek) a választás azonos lehetőségével rendelkezzenek.

Jelentős változás azonban a művi vetélések számában ettől nem jön létre.

A magyarországi abortuszok roppant számadatai csak töredékesen magyarázhatók a nők szabadságjogaival. A meg nem születettek nagyobbik hányada egy a hatalmát mindenáron megőrizni akaró, lehetetlen, a jövővel szemben közönyös kormány áldozata.

A mai romániai rendszer sok millió – köztük több mint kétmillió magyar – állampolgárát veszélyezteti. Sokukat menekülésre kényszeríti.

Amit a román vezetés tesz, az nem tehető titokban. Az olyan, hogy mindenki érzékeli, látja, csak legfeljebb nem vagy csak későn vesz róla tudomást.

Magyarországon azonban: „a nők döntöttek így.” A kormány semmiről sem tehet; azaz a felelősséget is azok nyakába varrja, akik az ő tehetetlenségétől fulladoznak.

Addig, míg az abortuszok jelentős hányada a vezetés alkalmatlanságának egyenes következménye, addig senki ne merészelje a krízishelyzetben lévő nők nyakába varrni a felelősséget.
































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon