Skip to main content

A második figyelmeztetés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(október 27-én este)


Magyarországon az elmúlt két napban nagyszabású és erőszakmentes polgári engedetlenségi akció történt. Tiltakozás az elszegényedés és egy fensőbbséges kormányzati stílus ellen. A fuvarosok és a velük rokonszenvezők sokan voltak, az államhatalmat két nap alatt engedményre és egyezségre tudták bírni.

A Kádár-korszak modorában végrehajtott áremelés kész tények elé állította az érdekelteket. A kormány elmulasztotta intézkedését előzetesen egyeztetni velük.

Kitűnt, hogy a lakosság nagy része a koncentrált benzináremelést további lakossági fogyasztói áremelésnek, gerjesztőjének tekintette. Akik a fuvarosoknak teát és meleg ételt vittek, inkább szegények voltak, mint jómódúak. Nem Mercedeseket láttam a hídfőkön, hanem Ladákat és Daciákat.

A katonáknak és a rendőröknek semmi kedvük nem volt a fuvarosok ellen támadni, alighanem azért mert nem haragudtak rájuk.

A kormány nem tudott érvényt szerezi határozatának. A rendelet kész tényével a fuvarosok az útelzárás kész tényét állították szembe.

Minden szereplőt dicséret illet meg azért, mert senkinek semmi bántódása nem esett. Fenntartottuk bajnoki helyezésünket az erőszakkerülésben. Tegnap este az Erzsébet hídnál Sinkovits Imrét láttam, vitatkozott a taxisokkal és a híveikkel. A beszélgetés udvarias volt. Ma én a Parlament előtt kormánypárti tüntetőkkel vitatkoztam. Bár ketten is azt sajnálták, hogy a hatóságok nem mennek rá vízágyúkkal és buldózerekkel a fuvarosokra, a többség azonban itt is leintette az ilyen hangot: hallgassuk meg a másik felet is – mondták, parlamentáris szokásokra hivatkoztak és igyekeztek nem megbántani egymást. Bár a csoportok csúf szavakat is váltottak, bennem az egész mégis inkább népszínház benyomását keltette. Teljesen felesleges volt a két tömeg között a kettős rendőrsorfal. A teret egy idő után ellepték kisebb, vitatkozó csoportok.

Tudunk egymással beszélni. Tudjunk egymással beszélni!

Most, hogy a másik fél erőt mutatott, a kormány késznek mutatkozott az egyezkedésre. Jobban járt volna, ha erre korábban önként, sőt kezdeményezően készen állt volna. Komoly politikai tőkeveszteséget kerülhetett volna el, ha nem úgy viselkedik, mint minden elbizakodott elődje, amely a saját akaratát összetévesztette a lehetőségeivel.

A demokratikus átalakulás logikája itt és most parancsoló kötelességévé teszi minden kormánynak, hogy feltárja a tényállást és terveit a lakosság előtt, és lehetőség szerint egyeztesse lépéseit minden olyan csoporttal, amelynek a kérdéses ügyben nyomatékos szava van.

A fuvarosok vállalkozó munkások, tudják, hogy mi van a városban, realisták. Nem szeretik, ha parancsolnak nekik, és nem nyolc órát dolgoznak azért, hogy megéljenek. Sokszor bebizonyították, hogy tudnak egymással szolidárisak lenni. Különleges erejüket az adja, hogy folyamatosan rádiókapcsolatban vannak egymással. Új, mozgékony erő a politikai színpadon, amely valamelyest emlékeztet az ’56-os Munkástanácsokra. Épp annyira valóságosak és törvényesek, mint az eddig föllépett csoportok. Érdeküket és igazukat védő polgártársaink, akiket nem bölcs törpe kisebbségnek, vagy éppen terroristának nevezni, mert megsértődnek. Joggal, mert nem törpe kisebbség és nem terroristák.

Nem szégyen, ha a kormány gyakorlatlan. Mindannyian kezdők vagyunk mind a demokráciában, mind a piacgazdaságban. Semmilyen kormánynak nincsen joga semmiféle hatalmi gőgre. Nem kapott rá felhatalmazást. A kész tények politikája: a végül mindig pórul járó hatalmi gőgé. A többség ilyen változékony időben hamar kisebbséggé olvadhat. Nincsenek stabil szavazói táborok. Senki sem érezheti magát fölényes biztonságban. S ha mégis, akkor megleckéztetik.

Olyan szakértő kormány kell, amelyben van elég tudás és erő az őszinteséghez és mások meghallgatásához.

A helyhatósági választás, majd ez a két nap súlyos figyelmeztetés volt.

A parlamentáris demokrácia érdeke, hogy a kormányzat tanuljon a történtekből, és ne váltsa ki a harmadik figyelmeztetést.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon