Skip to main content

A miniszter szűkebb pátriája

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Jogállamot, joghurtot


Hogy Pécsett is megmozdultak az egyetemisták, az nem hír. A hír az lenne, ha itt valami más(képp) történt volna, mint a többi egyetemen. Mivel a miniszter innét indult, valószínűleg a diákok több hittel, bizalommal viseltettek Andrásfalvy iránt. Hír azonban nincs. A szándék megvolt, tényleg élt a remény az egyetemek diákönkormányzati vezetőiben, hogy Pécsre hazajön a miniszter. Hogy lehet vele beszélgetni mint tanárral, a mesterrel. De Andrásfalvy csak eljött ide miniszterként. Intimitást, más hangot, megértést vártak; merevséget, hivatalosságot, értetlenséget kaptak.

„Mi nem Andrásfalvyt, a kormányt támadtuk. Nem eszmékért, érdekekért küzdünk” – mondta Derényi András, a JPTE TK diákönkormányzatának vezetője, majd hozzátette: sajnálatos, hogy még mindig nincsen válságkezelő programja a kormányzatnak olyankor, mikor az MDF hangsúlyozottan húzóágazatként emlegette a felsőoktatást. Tájékoztatni akarták a közvéleményt, felhívni a figyelmét. Habár azt is elismerte, biztosan volt némi célzatosság az időpont megválasztásában. A többi egyetemmel ellentétben a pécsiek csak annyit akarnak kapni, mint tavaly. Nem kérik a létminimum összegét, mivel nem fizetést, hanem ösztöndíjat, szociális támogatást kell adni a diákoknak. Pécsett nem érték személyes támadások a minisztert, és nem is akarták távozását, mint másutt az országban.

Arra, hogy miért épp most tiltakoznak a diákok, mikor a katasztrofális helyzet jó pár éve létezik, a pénztelenség is tudott dolog, azt a választ kaptam, hogy az a két csepp most borította ki a poharat, ti. a kevesebb pénzt adó rendelet és a sértő hangnem: „megtoldjuk a zsebpénzt”. Szerinte, ha ez utóbbi nincs, a tiltakozási hullám is elmarad. Ha más a hangnem, a diákok is megértették volna, mennyire súlyos a helyzet. A múltban le nem zajlott tiltakozások magyarázata lehet az is, hogy Glatz Ferenc nagyon jól adta el magát, nagyszabású tervekkel, változásokkal, hihető ígéretekkel állt elő. S a nagy politikai változások közepette senki nem figyelt a háttérre, a megvalósításra. Bár a diákvezető hangsúlyozta, Glatz idején is küldtek beadványokat, tiltakoztak az egyre lehetetlenülő helyzet ellen.

Valóban több mint sajnálatos, hogy nincsen program, nincsenek célok, csupán még mindig a múlt öröksége feletti siránkozás. Hiába képviseli maximálisan az érdekeket Andrásfalvy, de mint állítja: ebben a helyzetben nem tud mit tenni. Sőt a négyszemközti megbeszéléseken azt is megemlítette, hogy talán még a jövő évi költségvetés is csökkenni fog 20 százalékkal. Vajon hogyan? És azt hogyan gondolta a Miniszter Úr, hogy épp a diákok előtt hangsúlyozta egy erős, anyagilag is megtámogatott hadsereg fontosságát?








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon