Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A bírói – illetve ami ezzel szorosan összefügg: a bírói szervezeti – függetlenség érdekében tettek már lépéseket Kulcsár Kálmán minisztersége idejében; kimondták a hivatásos bírák pártatlanságának követelményét, a parlament kizárólagos jogát a bíróság szervezése és átszervezése ügyében, és azt, hogy az igazságügy-miniszter – amellett hogy tiszte a bíróság működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása – csak igazgatási kérdésekben (de nem az ítélkezésben) ellenőrizheti a bíróságok tevékenységét. Hogy valóban sikerült ekképpen összhangba hozni a bírói törvényt az akkor kikiáltott köztársaság alkotmányával, arról épp a múlt héten hozott határozatot az Alkotmánybíróság. A bíróság eszerint már akkor is függetlennek tekinthető, ha most semmit sem csinál a parlament. Megnőtt tehát a kormány és koalíciója számára a mozgástér, azaz a tér a mozdulatlanságra; úgyhogy a múlt heti alkotmánybizottsági ülésen sorjában le is szavazták az ellenzék módosítványait.

A kormányjavaslat óvatosan továbblép a megkezdett úton. Most már a megyei bírósági elnökök sem „általánosan”, hanem csak igazgatásilag fogják ellenőrizni a területükön tevékenykedő bírákat. A Kulcsár Kálmán idejében körvonalazódó önkormányzati elképzelésből, amely a rendszer váltásának hevében országos és megyei bírói tanácsok igényében fejeződött ki, egyelőre most csak a megyei szintű testület megalakítását tartják szerencsésnek. Az új testületeket a megyei összbírói értekezlet fogja megválasztani. E testületek (a szakmai bírói testületekkel, a kollégiumokkal együtt) korlátozott jogkörre számíthatnak a kinevezés kérdéseiben. A bírói tanácsok egyetértése nélkül nem lehet bírákat felavatni. Az előmenetel dolgában viszont csak véleményezési és javaslattételi jog illeti meg a megfelelő testületeket: csak arról foglalnak állást, hogy a megyei bíróság elnökének, kollégiumvezetőjének, csoportvezetőjének stb. állására pályázó alkalmas-e a tisztség betöltésére. Ha nincs alkalmas pályázó, vagy ha a kinevező a javaslatot nem fogadja el, új pályázatot kell kiírni; ha pedig ez is eredménytelen, a kinevező maga dönthet három évre szólóan az állás betöltéséről. A kinevező pedig nem más, mint az igazságügy-miniszter (a legfelsőbb bírósági vezető állásoknál a Legfelsőbb Bíróság elnöke), mint ahogy az eddig is volt. Igaz, a kormánytervezet szerint a pályázott tisztségekre a kinevezés öt évre szól, és ez jelentős fejlemény a mostani szabályozáshoz képest, amely szerint az igazságügy-miniszter ki is nevezheti, de fel is mentheti a vezető bírókat. Ám továbbra is az igazságügyminiszter osztaná be a bírákat első munkakörükbe, és ami ennél is fontosabb: egyetértési (tehát vétó-) jogot gyakorolna akkor, amikor legfelsőbb bírósági bíró kinevezésére terjesztened fel javaslatot. Ezt az egy utóbbi kitételt Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke nehezményezte is parlamenti felszólalásakor: ezáltal ugyanis – mondotta – a kormány óhatatlanul politikai felelősséget vállalna a Legfelsőbb Bíróság működéséért.

A bírói függetlenség mellett dr. Balsai István igazságügy-miniszter és különösképp Solt Pál hangsúlyozta a négy héttel korábbi vitában a bírói legitimitás szempontjait. Igaz, Solt Pál nem egészen ugyanazt értette ezen, mint az igazságügy-miniszter, hogy tudniillik a pályázati rendszer kölcsönöz legitimitást a bírói karnak, inkább annak a puszta ténynek a fontosságát emelte ki, hogy törvény születik a bíróságról. A bíróságot nyomasztó klíma veszi körül, még a bírák is megkérdőjelezték saját vezetőik kompetenciáját a törvény előzetes vitái során, és még egy – meg nem nevezett, vélhetően kormánypárti – képviselő is oly levelet intézett az egyik másodfokú bírókollegának, melyben „a pártállam lelkes apollogetáinak” (így, két l-lel) titulálva az igazságszolgáltatás napszámosainak egy részét, „az elmúlt évtized szégyenteljes ítéleteit” emlegette föl. A törvény meghozatalának gesztusa tehát – hámozhatjuk ki a Legfelsőbb Bíróság elnökének hozzászólásából – nem jelent kevesebbet, mint hogy a bírói kar bizalmat kap az új rendszertől is.

Megvalljuk, felkeltette érdeklődésünket a legitimitáséhség, amit Solt Pál tolmácsolt a képviselőknek; felhívtuk ezért Berényi Margit bírónőt, aki ’83-ban a Budai Központi Kerületi Bíróságon a Demszky-perben hathavi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a későbbi főpolgármestert, és aki azóta a Legfelsőbb Bíróságig vitte: mi a véleménye a törvényről. A bírónő haladéktalanul kollégiumvezetőjéhez irányított. „Á, maga az az újságíró?” – kérdezett vissza a telefonba két perc múlva a kollégiumvezető titkárnője, majd a sajtóosztályhoz irányított. Nem jártunk különbül Bürky István dr.-ral, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökével, akinek tanácsa ’72-ben Szalay Miklóst és másokat tényleges börtönre ítélt a március 15-i nemhivatalos ünneplés miatt (Beszélő, 1991. március 19.). Tartózkodásuk persze messzemenőkig alkotmányos, ugyanis mindennemű megnyilatkozás vagy kormánypárti, vagy ellenzéki álláspontot jelent akarva-akaratlanul, márpedig a bírót csakis a meghozott törvény kötheti.

A Fővárosi Bíróságon (és nyilván másutt is) nagyarányú személyi lapcserékre került sor a rendszerváltás előtt. Ettől persze még borzasztóan káros és igazságtalan a kisgazda Kávássy Sándor a plénum és a tévényilvánosság előtt: „vérbírák ülnek vezetői pozíciókban!” Áder János Fidesz-képviselő statisztikai adatokat szegezett szembe e felfogással: a bíróknak csupán valamivel több mint egyharmada volt párttag ’89 elején, a vezető bírók harmada-negyede ’90–91-ben kapta megbízatását, az összbírói létszám 30 százaléka Fidesz-korú stb. Tehát folyik a vérátömlesztés szakmai és nemzedéki alapon is. Ám a statisztika nem ad ábrázolást arról, hogy a lojalitásnak, amely minden hivatali szervezet természetszerű sajátja, milyen mértékben volt vezérlő elve a rendszerhűség követelménye. Ez a most formálódó bírói függetlenség szempontjából sem közömbös; a felejtés a hála lojalitását ébresztheti azok iránt, akiknek módjukban és kegyükben áll felejteni.

A szabad demokraták ebben az irányban tapogatózva szorgalmazzák a bírói szervezet rendszerszerű, ám a kormányelképzelésnél jóval radikálisabb átalakítását. „A mi célunk nyilvánvalóan az, hogy megtörjük a folyamatosságot” – magyarázta Tölgyessy Péter a múlt heti alkotmánybizottsági ülésen. A bírói (igazságügyi) önkormányzatoknak jóval szélesebb körű jogosítványokat adnának, elvéve a kormánytól a kinevezési hatásköröket. Sőt, mondják, a szakmai testületek vezetőit ne kinevezzék, hanem válasszák, így erőteljesebb lesz a szakmai megmérettetés. A Hack Péter–Laborczi Géza-féle javaslat szerint a legfőbb önkormányzati szerv az Igazságügyi Tanács volna, amelynek 23-as tagsága nemcsak bírókból, hanem – kisebb részben – ügyvédekből, ügyészekből és jogászprofesszorokból is állna. E megoldás a szintén diktatúrából demokráciává vált Spanyolország és Portugália példáját tartja szem előtt; oly módon mozdítja elő a bírói szervezet függetlenségét, hogy közben a bírói belterjességnek, vagyis a bírói hatalom ellenőrizhetetlen növekedésének is elejét próbálja venni. Ezért akarja az SZDSZ az önkormányzati hierarchia alárendelt pozíciójában látni a bírói testületeket, amelyek viszont, a kormánytervezettel ellentétben, országos, megyei és legfelsőbb bírósági szinten egyaránt működnének. Az országos szintig felmenő önkormányzati elképzelés megtalálható Vastagh Pál MSZP-s képviselő indítványában is; Vastagh azonban csak a legfelsőbb bírósági elnökhelyettes és bírák kinevezése kérdésében fosztaná meg a kormányt egyetértői hatáskörétől.

Hogy elejét kell venni a bírói belterjesség veszélyének, a kormány érvelésében is szerepel. A kormány bírói szervezeti modellje, a maga igazságügy-miniszteri kontrolljával, a némethez áll közel. E modellt kétféleképpen védelmezik az ádáz szabad demokrata támadásokkal szemben. Az egyik érvrendszer lényégé, hogy ne változtassunk sokat, részint a fent említett legitimitási okok miatt, melyek a törvény mielőbbi meghozatalát sürgetik, részint mert távol vagyunk Portugáliától. Ezt hangoztatják az Igazságügy-minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság képviselői. „Nagyon relatív biztonságérzetet tulajdonítok ennek a bizonyos latin modellnek – mondta a múlt heti bizottsági ülésen Dr. Horeczki Károly, a Magyar Bírói Egyesület elnöke az SZDSZ-es javaslatról – azzal együtt, hogy tudjuk, hogy ennek sok előnye van. De most ezzel nem tudunk mit kezdeni… Tehát én nem mondom azt, hogy vegyük le a napirendről, de úgy vegyük le, hogy itt most valamit végre fogadjunk el, ami jobb, mint ami most van… Akkor gondolkozhat tisztelettel a törvényalkotó azon, hogy legyen-e… ilyen absztrakció, amiben akkor sem lesz boldog a bírói kar, ha most ebben egyetértene a két nagy politikai erő Magyarországon, hogy legyen, mert azt mondaná, hogy ez ugyan nekünk nem kell, de ha adják, akkor adják.”

De miért kell látszat-önkormányzati testületeket fölállítani? Talán azért, mert a koalíció valódi kormánybefolyást akar. A koalíció meg van sértve, amikor az ellenzék garanciákat követel (okulva a tévéalelnökök példáján). Ez már nem kommunista rendszer – hangoztatja Kónya – és „az igazságügy-miniszternek a beleszólása… nemcsak megengedhető, hanem, meggyőződésem szerint, egyfajta biztosítékot is jelent.” Továbbá – az MDF-frakcióvezető szerint – „a bírói szervezet vezetésében nem következett be a szükséges változás!” A koalíció – kontrázott rá Füzessy Tibor (KDNP) két szarvashibát követett el eddig: egyszer, amikor a vállalati igazgatóválasztást a vállalati tanácsokra, másodszor meg, amikor a kórházi igazgatók választását a kórházi kollektívákra bízta. Hát, persze, hogy újraválasztották őket! A rendszerváltást csak kívülről lehet megcsinálni.

Egyszóval, a múlt héten magabiztos volt a koalíció. „Magatokra fogtok maradni!” – mondta Hack Péternek négyszemközt az igazságügy-miniszter. Csakugyan magukra maradtak, mert az ellenzéki pártok még kétharmados törvény esetében sem képesek összehangolni álláspontjukat. Lapzártakor mégis kompromisszumot ígért Balsai, megint négy szem között: belemennének az országos bírói tanács felállításába; a testületnek egyetértési joga volna a bíróságokra vonatkozó költségvetés és más törvények előkészítésekor, de csak véleményt nyilváníthatna személyi ügyekben.

Végül egy beosztott (helyi) bírói vélemény: nincs szükség erre az egész szervezeti módosításra. Előbb az anyagi feltételeket kell megjavítani, mert még ha akarják sem tudják elérni a főnökök, hogy a bíró bent, a munka helyén dolgozzon, ott még egy vagyonkimutatást se lehet kihajtogatni; ugyanaz a szoba az iroda és a tárgyaló. Egyébként is: a volt főnökök vagy helyetteseik újrakinevezésére számíthatunk. És vajon Balsai úr miért nem maga akarja kinevezni őket? Át óhajtja tolni a bírói karra a felelősséget?

• Beszélő