Skip to main content

A szabadelvű üzenet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kis János előadása
Centrumpárti zászlóbontás


„Nagyon jó érzés most itt, ebben a teremben lenni – kezdte előadását Kis János –, mert az ember úgy érzi, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ismét emelkedőben van. Azt gondolom, hogy ez az esemény nemcsak a párt egy szűk szeletének öröm, hanem az egész párt életében is jelentős esemény.”

„Magyarországon nincs olyan társadalmi csoport, mely ne volna elégedetlen a helyzetével – folytatta az előadó. – Egyszerű volna, ha mindenkinek mindent megígérnénk, amit kíván, abban a biztos tudatban, hogy ígéreteinket ugyanúgy nem fogjuk betartani, mint ahogy a koalíció sem tartotta be az ígéreteit. Vannak pártok, amelyeknek az ilyenfajta demagógia esetleg jól áll, mondjuk ilyen a Kisgazdapárt, de nekünk ez nem áll jól. Nekünk el sem hinnék, ha hazudoznánk. És ez jól van így.”

A következő választások esélyeivel kapcsolatban Kis János a választópolgárok ellentmondásos várakozásairól, kívánságairól szólt:

„A választók igen nagy többsége szemére veti a jelenlegi kurzusnak (és ezen nemcsak a jelenlegi kormányt értik, hanem kiterjesztik a jelenlegi parlamentre is), hogy a rendszerváltás elsikkadt, hogy az igazi fordulat az emberek életében nem valósult meg. Azok, akik korábban középszinten a hatalmat gyakorolták, most is ott vannak, s ugyanolyan módon élnek a hatalommal, mint korábban. Az élet csak a parlament felhőrégióiban változott. A rendszerváltás megakadt, a csúcspozíciókban mások ülnek ugyan, de egyébként minden maradt a régiben.

A másik dolog viszont, amit a kormány szemére vetnek, hogy a rendszerváltás felborította a mindennapi élet biztonságát. Senki nem tud kalkulálni a saját mindennapi életében. Ha vannak megtakarításai, érdemes-e befektetnie, ha kapott valamit a rendszerváltástól, nem fogja-e elveszíteni, és egyáltalán, nem fogja-e őt is elérni az a nyugtalanító politikai hisztéria, amely föntről, a parlamentből, a kormány székhelyéről lefelé terjeszkedik az országban. Ha munkavállaló, akkor attól fél, hogy el fogja veszíteni az állását. Esetleg még akkor is, ha a munkahelye gazdaságilag sikeres, mert ha megszólal, vagy független szakszervezet alapításába kezd, elbocsátják, vagy – ahogy az a legutóbb történt a vasutassztrájk esetében – rendőrökkel vitetik el.

Mit lehet ebben az ellentmondásos helyzetben tenni? Tanulni kell a kormánytól. A kormánykoalíciótól ugyanis megtanulhatjuk, hogy hogyan nem szabad erre a helyzetre reagálni. A koalíció minél inkább érezte, hogy a társadalom kudarcnak ítéli a teljesítményét, és elégedetlen vele, annál inkább megpróbált a jobboldali radikalizmus felé menekülni, visszatérve a választások idején alkalmazott retorikához. Meg akarta határozni azokat az ellenségeket, akiktől meg kell szabadulni ahhoz, hogy Magyarországon a rendszerváltás végre végbemenjen, és a magyar ember ura legyen sorsának. Az a baj ezzel a retorikával, hogy az ellenségek száma egyre nő, s hovatovább a kormányzat hatalmának meghosszabbítása érdekében nemcsak a bankvezetőket kell leváltani, hanem az egész népet is. Ezt mutatják az időközi választások eredményei.”

Mit kell a szabad demokratáknak mondaniuk ebben a helyzetben? Azt kell megüzennünk – folytatta a szónok –, „hogy a nagy politikai megrázkódtatásokkal együtt járó rendszerváltozás véget ért, és ami most következik, az a rendszerváltás által megteremtett lehetőség nyugodt kihasználása. Visszatérés a folyamatos fejlődés útjára, amely meghozza az embereknek azt, amit kívánnak, de nem fenyegeti őket hisztérikus tisztogatási kampányokkal és ezek következményeivel. Ha megnézzük az elmúlt időszak közvélemény-kutatásait, azt látjuk, hogy a választók ezt a magatartást már megelőlegezték nekünk. Döntő többségük úgy jellemzett bennünket, mint akik 1990 és ’91 között a centrum felé mozdultak el, míg a kormánypártokat a szélsőjobb felé elmozdulónak mutatták.”

Hack Péterhez csatlakozva Kis János kijelentette: az, hogy az SZDSZ a koalíció által beterjesztett törvények nagy részét ellenezte, nem jelenti azt, hogy kormányra kerülve a törvények többségét meg akarná változtatni. Ezután a koalíció klientúrájáról beszélt: „Valamennyien tudjuk, milyen nagy baj az, hogy a kormány minden lehetséges pozíció fölött igyekszik az ellenőrzését megtartani, betöltve azokat a maga klienseivel, akik aztán a Magyar Fórum különkiadásához hasonló pártvállalkozásokat támogatnak pénzügyileg. Ez nagyon rossz dolog. Mégis azt mondom, hogy semmivel sem tudnánk jobban megijeszteni az ezzel elégedetlen embereket, de önmagunkat is, mintha megígérjük, hogy a következő választások után ki fogjuk söpörni azt, aki ilyen módokon került állásba, és majd más, tisztességes, egyáltalán nem MDF-szerű, hanem az ország, a haza sorsát szem előtt tartó SZDSZ-szerű kádereket fogunk odaültetni. Azt kell világossá tenni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége liberális álláspontjához híven nem a személyeket akarja üldözni, hanem a struktúrákat megváltoztatni. Olyan szabályokat hozni, amelyek korlátozzák, sőt a lehetőségekhez képest kizárják a klientúraképzés lehetőségét.”

Kis János megerősítette: „Az SZDSZ nem mondhat le arról a feladatáról, amelynek teljesítése ez ideig talán a legnagyobb politikai érdeme volt, nevezetesen, hogy mi szegültünk szembe legkövetkezetesebben a kormányzat antidemokratikus és gazdaságilag ésszerűtlen törekvéseivel. Azok mellett kell állnunk, akik védik a sajtó szabadságát, akik független, a kormánynak nem alárendelt gazdálkodó szervezeteket akarnak, azok mellett, akik védik az önkormányzatok függetlenségét a köztársasági megbízotti hivatalokkal szemben. Ugyanakkor nem szabad, hogy bennünket az egyre inkább lefelé csúszó kormánykoalíció belső ügyei megbabonázzanak, nem szabad, hogy mi semmi mással ne foglalkozzunk, mint velük. Nekünk a jövő Magyarországával kell foglalkoznunk, és azt kell üzennünk ennek a társadalomnak, hogy a jövő Magyarországa a közelünkben van.”


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon