Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Két évvel ezelőtt, amikor a nagy népboldogítás kezdődött, senki sem mondta, hogy ez a Medgyessy meg van őrülve. Most meg mindenki mondja, hogy meg volt. Azért lett volna ő megőrülve, mert nem a ciklus végén boldogította a népet, hanem az elején. Logikusnak tűnik valóban, hogy az okos miniszterelnök először kopaszt, aztán töm, a hülye meg fordítva. És mire jönnek a választások, az okosnak elfelejtik a szűkmarkúságát, a hülyének meg a bőkezűségét. A gyakorlatnak azonban még sose volt rá alkalma, hogy ezt a logikát igazolja. Medgyessy előtt egy miniszterelnök se volt ebben az értelemben hülye, mégis mindegyik megbukott.

Az első ciklusban osztogatnivaló híján csak a sokkhatások mérséklésével és késleltetésével lehetett próbálkozni. Ezeknek a próbálkozásoknak a böjtje megvolt, az eredménye nem. Nem is lehetett. Ha a népet kevésbé boldogtalanítják, mint ahogy kellene, még akkor is éppen eléggé boldogtalan lesz ahhoz, hogy elzavarja a kormányt. Pláne, ha sok egyéb oka is van rá. Az Antall–Boross-kormány eléggé kamikaze volt ahhoz, hogy fölrobbantsa magát, de nem volt eléggé kamikaze ahhoz, hogy célra tartson.

A Horn-kormány sem a gyógynyúzással kezdte, hanem a halasztgatással. Az inflációs csúcs, a nagy jövedelemcsökkenés sokkja a ciklus közepén érte az embereket, az árnyéka elnyúlt a választásokig, a választók számára érzékelhető eredmények pedig inkább csak a választások után mutatkoztak. Horn hiába akart okos lenni, hiába akarta Nagy Sándorral, a szakszervezetekkel és a mezei (hajósi) hadakkal elherdálni, egy ciklusért eladni a jövőt, nem engedték neki. A liberálisok meg az okosoknál bölcsebb szocik. Meg a hülye Medgyessy. Valamit szórtak a nép közé, de nem sokat. Inkább csak hitelbe kérték a szavazatokat, az meg nem volt elég. Meglepően sok volt, de még éppen nem elég.

Az Orbán-kormány volt az első, mely igazán okos tudott lenni. Nem voltak külső és belső akadályok. Nem gátolták válságok, nem gátolták gátlások. Az Orbán-kormányt a győzelemben az gátolta, ami nem gátolta. A választók jelentős része érzékelte a hatalmi okosság érvényesítésében a gátlástalanságot, és nem szerette. Félt tőle. Azt ellenben elhitte Orbánéknak, hogy az életszínvonal emelkedésének külső korlátai úgyszólván nincsenek, ez csak komcsi mese. Ezért aztán a „komcsiknak” is elhitte, hogy többé nincs mese. Mindenki megkapja a magáét. Orbánék gátlástalan és fáradhatatlan gazdaságpolitikai tudattorzító munkássága hitelesítette a szocik irreális ígéreteit. A szocik csak átvették Orbánéktól azt a hazugságot, hogy folytatható és fokozható, amit ők elkezdtek.

A gátlástalan ígérgetők közül az nyert, amelyik kevésbé tűnt gátlástalannak. És konkrétabb ígéretekkel nyert, mint amilyeneket a korábbi győztesek tettek. Ha a kormány ezeket az ígéreteket sokkal kisebb mértékben teljesíti, mint ahogy teljesítette, akkor az előny nyomban hátrányba fordul át, akkor a győztesek azonnal átveszik a gátlástalanság bélyegét, s nagyon hosszú időre összeomlik a hitelük. De ennek a hosszú időnek nem is lett volna jelentősége, mert az MSZP a választókat megelőzve elsöpörte volna a kormányt és annak pártbéli helytartóit, hogy a hitelvesztésből kihúzza magát.

A választóknak 2002-ben már sokkal több volt a vesztenivalójuk, mint korábban. Nem annyi, hogy nem kapnak meg valamit (azonnal), hanem hogy elvesznek tőlük valamit – azonnal! Ez nagyon hangsúlyos, nagyon gyakori és nagyon harsány állítás volt. A Fidesz mindent arra tett fel, hogy elhitesse az emberekkel: a szocik majd eltörlik a családi adókedvezményeket, a kedvezményes lakáshitelt, magasba emeli az energiaárakat, bevezetik a tandíjat a felsőoktatásban stb. Mert ilyenek! Ez a lényegük! Az MSZP pedig az összes hitelét, ami volt neki, arra tette fel, hogy nem fog megtörténni, amivel a Fidesz fenyeget. Hogy a Fidesz rágalmaz! Mert ilyen! Márpedig a rágalmakat be kellett volna teljesíteni, a Fideszt látványosan és egyértelműen igazolni kellett volna ahhoz, hogy a kormány az „okosság” követelményei szerint járjon el, s tartalékot képezhessen a ciklus második felére. Ehhez nem elsősorban passzivitás, hanem aktivitás kellett volna. Megtenni azt, amiről azt mondták, nem teszik meg. S nem csupán nem megtenni azt, amiről azt mondták, megteszik. Nagy különbség!

És az sem egészen úgy van, hogy az okos kormány a választások után elejti az ígéreteit, a ciklus vége felé meg fölveszi. Még a legokosabb kormány ígéretei között is vannak olyanok, amelyeket – az elejtettek helyett is – teljesíteni kell, amelyek szimbolikus jelentőségűek, nagyon konkrétak, egyszerűek, egyszeriek és azonnaliak. Az Orbán-kormány esetében ilyen volt például a tandíj azonnali eltörlése és a tb-önkormányzati vircsaft fölszámolása. A Medgyessy-kormány esetében ilyen volt a közalkalmazottak béremelése. Ha a pedagógusok fizetését nem emelik föl a 2002–2003-as tanév elejére, az éppen olyan lett volna, mintha a diákok tandíját nem törlik el az 1998–1999-es tanév elejére. (Illetve nem egészen, mert a pedagógusok bérének emelése pontosan annyira indokolt volt, mint amennyire indokolatlan a tandíj eltörlése.)

Az ígéreteket nem lehetett büntetlenül teljesíteni, és nem lehetett büntetlenül nem teljesíteni. Kérdés, hogy akkor mégis miként akarta megúszni Medgyessy a büntetést. Az egyik lehetséges válasz az, hogy ezt ő maga sem tudta, nem foglalkozott vele. Tehát tényleg hülye volt. De szerintem nem ez a helyes válasz. Hanem az, hogy Medgyessy nem 2006-ban akarta megnyerni a választásokat, hanem 2004-ben. Érdekes, hogy most mindenki csak értetlenkedik, és senkinek nem jut eszébe ez a lehetőség, pedig Medgyessy nem tartotta titokban. Többször is elmondta, hogy az EU-ba való belépéssel „új korszak” kezdődik az ország életében, és akkor újra „fölhatalmazást kell kérni a néptől” az ország kormányzására. Medgyessy azt nem remélhette, hogy 2006-ig nem lesz meg az osztogatás böjtje, de azt remélhette, hogy 2004-ig kihúzza böjt nélkül. Hogy addig kitart a győzelemből, a teljesített ígéretekből és az új kormányzási stílusból kovácsolt tőke. Ez nem volt irreális elképzelés. Ehhez tényleg elég lehetett volna, ha a világgazdasági konjunktúra úgy alakul, ahogy 2002-ben remélni lehetett, s ha a Magyar Nemzeti Bankot racionálisan irányítják, és Járai nem állít elő forintválságot a semmiből. Nem biztos, hogy elég lett volna, de egyáltalán nem lehetetlen.

Medgyessy alighanem úgy számolt, hogy a populista félciklusra 2004 és 2008 között rátehet egy fölhalmozó ciklust, melynek vége már belelóg az EU 2007-ben kezdődő költségvetési ciklusába, melyben a fölhalmozás eredményeit meg lehet sokszorozni, és ezzel a távlattal 2008-ban is nyerni lehet. Aztán pedig 2012-ben tízéves kormányzás után hetvenévesen a harmadik Magyar Köztársaság első tartós, korszak-meghatározó, közmegbecsülésnek örvendő miniszterelnökeként vissza lehet vonulni. És hol lett volna akkor már Orbán Viktor?! Sikertelen félisten sokáig nem áll el.

Lehet, hogy Medgyessy egyáltalán nem volt olyan rövidlátó politikus, mint amilyennek most tűnik. Csupán egy évet tévedett. Az egyéves tévedést másfél év alatt látta be, fokozatosan és vonakodva. Ezért fokozatosan fordított a politikáján és vonakodva, és mindenféle ostoba pótcselekvésbe bonyolódott. Nem kell sok hozzá, hogy egy hosszú és dicsőséges miniszterelnökségből rövid és dicstelen legyen.

Könnyen lehet, hogy az országnak így jobb. Lehet, hogy nem. Majd meglátjuk.

• Folyamatos jelen