Skip to main content

Az „emberarcú fasizmus” felé

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Románia


A Romániai Információs Szolgálat (SRI) a Securitate utódja – ez közhely. De leegyszerűsítés. Lényegében az is igaz, hogy az SRI fő feladata az Iliescu-rendszer fenntartása, de a helyzet ennél bonyolultabb. A román titkosszolgálat és Iliescu (illetve a kormánypárt) viszonya szoros, de hogy ki kinek van alárendelve és milyen mértékben – homályos. Az viszont biztos, hogy az SRI nem csupán végrehajtó „szerv”, mint a Secu volt, hanem a politikai döntéseket meghatározó módon befolyásoló szervezet.

A Secu–SRI-kontinuitás evidens, de általában tagadják. Pedig vannak nyilvánvaló formális bizonyítékok: a Romania Mare egyik szeptemberi számában például megjelent egy SRI-jelentés fotókópiája egy megfigyelt újságíróról. A jelentés hosszan taglalja az újságíró és a Secu, illetve az SRI viszonyát, ám árulkodó módon mindvégig többes szám első személyt használ: 1975-ben beszerveztük, ’85-ig értékes információkat nyújtott nekünk, ’89 után megpróbáltuk befolyásolni stb. Mi. Hamisítvány lenne? De miért épp az SRI-barát lap tette volna ezt? És miért nem tiltakozik az SRI, ha netán „kompromittálják”? Egyetlen válasz lehetséges: a hatalom új taktikája. Ezt jelzi a Funar-párt hatalomra jutása, az SRI jelentése ’89 decemberéről (lásd első cikkünket), Pascu honvédelmi államtitkár kijelentése az esetleges kisebbségi mozgalom leverésére kidolgozott állítólagos haditervekről (amit egyébként cáfoltak), de erre utal az említett fotókópia is. Miben is áll ez a változás? Azt, amit eddig tagadtak – a szélsőségesekkel való szoros együttműködés, a Secu–SRI-kontinuitás, a Ceausescu-rendszer részleges rehabilitálása, a ’89-es forradalom mítoszának megnyirbálása – most nyíltan vállalják. Lemondtak a kétszínűségről - cinikussá váltak.

És mindez – a Nyugat hallgatólagos jóváhagyásával – a stabilitás jegyében, a „reálpolitika” jelszavával történik. Aminek következtében a jelenlegi román hatalom olyannyira szalonképessé vált, hogy többéves „előszobáztatás” után rövidesen sor kerül a Clinton–lliescu-találkozóra is. A Funar-párt hatalomra jutott, a nála még szélsőségesebb Nagy-Románia Párt (PRM) egyelőre – nem. De a háttérből, főként az SRI-n keresztül, az ő befolyásuk is rohamosan nő. Ráadásul ennek a pártnak régebbiek a gyökerei, mint a Funarénak, hajszálereivel évtizedek óta sokkal szorosabban kapcsolódik a hatalomhoz, képviselői ráadásul konzekvensebbek, tehetségesebbek, szervezettebbek. És veszélyesebbek. Ezért is tanulságosak az alább ismertetendő dokumentumok, melyek sokat elárulnak a Romania Mare-jelenség gyökereiről. A kérdés persze ismét csak az: valódiak-e? S ha valódiak, miképpen, kinek az érdekeit szolgálva hozták nyilvánosságra, hiszen mint köztudott, a Securitate teljes irattárát 50 évre zárolták…






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon