Skip to main content

Az SRI nézőpontja az 1989-es sajnálatos eseményekről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Az „emberarcú fasizmus” felé


Ezzel a fölöttébb eredeti címmel tárták a nyilvánosság elé nemrég az SRI „nézőpontját” a román forradalom még mindig feltáratlan körülményeiről. Nem véletlenül nevezik így: szó sincs itt a valóságról, netán újonnan felbukkant tényekről, csupán az események aktuálisan érvényes „olvasatát”, magyarázatát kapja kézhez az olvasó. Ami még nagyon újnak sem nevezhető: lényegileg a Secu-barát Nagy-Románia Párt (PRM) és hívei százszor elismételt elméletét sulykolják megint – az 1989. decemberi „fordulat” nem forradalom, nem népfelkelés volt, hanem a nagyhatalmak (főleg a Szovjetunió) és Magyarország, illetve ezek titkosszolgálatai által szervezett összeesküvés. Ez viszont úgymond olyan profi módon volt megszervezve, hogy nyom, bizonyíték nem maradt…

A jelentés szövegezői – első látásra érthetetlen – pancsermunkát végeztek: mit sem törődnek azzal, hogy gondolatmenetüknek számos nyilvánvaló „szépséghibája” van. Például az, hogy a történelemben olyasmi még nem fordult elő, hogy több nagyhatalom közös akcióval megbuktat egy diktátort, de meg sem próbálja a saját kiválasztott emberével vagy csoportjával helyettesíteni. Márpedig a jelentés szerint itt ez történt: a „külföld” megszervezte Ceausescu megbuktatását, de az már nem foglalkoztatta, kit ültessen a helyére. Iliescu pedig olyannyira nem kerül szóba, hogy neve még csak el sem hangzik. Az egész jelentésben egyetlenegyszer sem. Mintha ott sem lett volna. Tehát a „gonosz külföldiek” felfordulást idéztek elő, elkergették Ceausescut, de ettől a perctől kezdve semmibe se próbáltak beleavatkozni. A következő vezetőgarnitúra teljesen spontánul, a nép támogatásával vette át a hatalmat…

Szép és egyszerű. Túlságosan is. Kérdés csak az, miért volt épp most szükség arra, hogy beadják ezt a gyermekmesét, amely ugyan alátámasztja az „idegen puccs” elméletét a spontán forradalommal szemben (amely Iliescunak kedvezőbb lenne, hisz nem kérdőjelezi meg legitimitását), de nyitva hagy számos kérdést, amire bármi legyen is a válasz, Iliescunak mindenképpen kínos lehet. Ennek az a legvalószínűbb magyarázata, hogy a jelentést Iliescu ellen irányuló, nagyon diszkrét fenyegetésnek vagy legalábbis „nyomásnak” szánták: a „Nézőpont” a többségi koalíció új politikai taktikájának egyik eszköze.

De lássuk, hogy néz ki ez az „idegen puccs” az SRI legendagyártói szerint. A szöveg a szervezők, a külföldi „ügynökök” közül néhányat megnevez. Például M. Atanatkovicsot, a volt temesvári jugoszláv konzult, aki az SRI információi szerint a magyar titkosszolgálatnak dolgozott. Atanatkovics persze, aki ma az ellenzéki Szerb Liberális Párt egyik vezetője és üzletember, nem hagyta válasz nélkül az alaptalan vádakat. Sajtókonferenciát tartott Temesváron, ahol részletesen beszámolt 1989-es tevékenységéről: a konzulátust afféle nemzetközi sajtóközponttá változtatta, támogatta, bújtatta a külföldi újságírókat – ezért az amerikai külügyminisztérium hivatalosan is kifejezte elismerését. Ha az SRI-jelentés végső, hivatalos formája is fenn fogja tartani ezeket a rágalmakat, törvényes úton fogja cáfolatát előadni – jelentette ki Atanatkovics.

De még több van a rovásán a „Nézőpont” szerint a magyaroknak: „December 22. délutánján erőszakos támadások kezdődtek, főleg magyar nemzetiségűek felbujtására, a következő jelszavakkal: Halál az oláhokra! Horthy–Horthy! Erdély Magyarországé! Ekkorra már sok Magyarországra emigrált személy visszatért, sajnos nem sikerült megállapítani számukat, vagy azonosítani őket. Az erőszakos események kitörésében, illetve a felbujtásban nagy szerepük volt a külföldi (elsősorban magyarországi) állampolgároknak, például Oltványi Ottónak, az MTI bukaresti tudósítójának” – emeli ki a jelentés, majd hozzáfűzi, hogy különben is, „Arad megyében 1989 őszén sok magyar »turista« járkált.”

A magyar mellett a szovjet jelenlét motívuma „konkretizálja” leginkább az „idegen puccs” fogalmát: „Egyesek szerint a katonai repülőtereken esetleges szovjet katonai jelenlét lehetséges.” Mi több: „A Kogalniceanu repülőtéren olyan tisztek jelentkeztek szolgálatra, akik ismerték az orosz nyelvet. Az aradi hotelekben ekkoriban több szovjet turistacsoport lakott. Nincs bizonyíték arra, hogy az eseményekben szerepet játszottak volna.” Máshol: „sokan mesélik, hogy X helységben gyanúsan sok orosz »turista« járkált a válságos periódusban, bár számukat nem ismerik, és egy nevet sem sikerült azonosítani.” „Egy ügynök több szovjetbarát temesvári értelmiségivel vette fel a kapcsolatot, és erről december 21-én jelentést tett a szovjet követségen” – igaz, sem az ügynök, sem az állítólagos szovjetbarát értelmiségiek nincsenek megnevezve. De ha nincs bizonyíték, miért is tesznek róluk említést egy titkosszolgálati jelentésben? Propagandacélból. Tudják, hogy a lakosság nagy része oroszgyűlölő, és összeesküvés-, illetve kémmániában szenved. Így aztán nyilván azt fogja gondolni, hogy: „lám, ebben is az oroszok meg a magyarok keze van, de hát diplomáciai okokból az SRI nem tárhatja fel a teljes igazságot…”












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon