[Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Reggeltől reggelig


Szombaton kilenc órakor mintegy százhúszan gyűltek össze a szombathelyi SZDSZ-küldöttgyűlés B szekciójában. E szekciónak kellett megvitatnia az alapszabály-tervezethez készült indítványokat. A küldöttgyűlés teljes ülése csak azokról a javaslatokról szavaz, immár vita nélkül, amelyeket a B szekció résztvevőinek legalább egyharmada támogatott. A B szekció résztvevőinek kellő számú szavazata híján nem kerül a küldöttgyűlés elé az ügyvivői testület tervezetének megfelelő szakasza sem.

Délelőtt még ártatlanok is odakeveredtek az alapszabály-készítés megszállottjai közé, naiv kíváncsiskodók, mit sem sejtő lézengők. Többségük idején elmenekült, némelyiküket azonban elkapta a szenvedély – lehet, hogy egy életre az alapszabály-készítés függőségébe kerültek. Vacsora után, amikor a higgadtak és mérsékeltek már Szombathely zsúfolt sörözőiben kerestek enyhületet az egész napos politikai vita fáradalmaira, vagy éppen nyugovóra tértek, a szenvedély megszállottjai visszaosontak a tetthelyre. Kihűlt, elfásult lelkek úgy vélnék, hajnali négykor már nincs akkora jelentősége, meghatározza-e a szabály, hogy mit tekint nagyobb településnek, a szenvedély igazi megszállottjai azonban ilyenkor tudják a legjobban megvitatni, hogy 3000 vagy 5000 lélek minősítse-e nagyobbnak a községet. Öt órára a húszórás pszichodráma mámoros tombolássá hevült. Reggel felé egy férfiú, aki mindaddig egyetlen szót sem szólt, néhány ellenállhatatlan érvvel bebizonyította, hogy az egész alapszabály-tervezet nem ér egy kievett tojáshéjat, az egész munkát elölről kell kezdeni; Romhalmaz Gyula vagyok – mondta komoran, és eltűnt a hajnali hóesésben.

Csomópontok

A viták már a tervezet előkészítése során is három főbb csomópont köré rendeződtek. Lehetnek-e az SZDSZ-nek szervezeti egységhez nem tartozó tagjai, beléphetnek-e a szabad demokraták közé volt munkásőrök, falurossza garázdák, és megmaradhatnak-e tagnak, akik egyáltalán nem vesznek részt a szervezeti életben. A liberálisok túlnyomó többsége igennel válaszolt. Az SZDSZ nem elitpárt és nem mozgalmi párt: az lép be, aki akar, és senki nem kötelezhető „mozgalmi munkára”. Ugyanakkor a csoportnak joga van, hogy ne fogadja be azt, akiről úgy véli, hogy szégyent hoz rá. Ezt a döntését azonban – a korábbi gyakorlattól eltérően – indokolnia kell.

Nagyobb falatnak bizonyult a következő probléma. Hogyan őrizhető meg az SZDSZ-en belül a szervezkedés szabadsága és a szövetség egysége. A taglétszám növekedésével tarthatatlanná és értelmetlenné vált, hogy a régi alapszabály szerint némely városnyi méretű budapesti kerületben vagy vidéki nagyvárosban éppúgy csak egy csoport létezhessen, mint egy kis faluban. A jelenlegi alapszabály-tervezet úgy intézkedik, hogy több csoport esetén biztosítani kell a csoportok közös képviseletét és – több csoportot érintő ügyekben – a közös döntési fórumot. A közös képviselet nem lehet létszámarányos – gondoskodni kell a kis csoportok jogairól is. Nehezen sikerült egységes álláspontra jutni a vidéki szervezeteket koordináló megyei egyeztető-testületek dolgában. Heves szócsata után a szekció úgy határozott, hogy a részletes szabályozást magukra a szervezetekre bízza.

A legélesebb vita azonban az országos tanács jogkörének megítélése körül zajlott. Már az SZDSZ ősalapszabálya úgy intézkedett, hogy az országos tanácsa a szövetség politikai döntéshozó szerve, tagjait részint a küldöttgyűlés választja országos jelölés alapján, részint a csoportok delegáljak. Az SZDSZ operatív irányító szervének tagjait, az ügyvivőket ugyancsak a küldöttgyűlés választja a már megválasztott tanácstagok közül. E szabályozással az alapító atyák a legmagasabb szintű legitimációt akarták biztosítani mindkét szervezetnek, és egyúttal el akarták kerülni, hogy a két testület szembekerüljön egymással.

Az idők folyamán azonban a tanács, amelynek a napirendjét is az ügyvivők állították össze, veszített súlyából, vitái formálissá váltak. Az ügyvivői testület tervezetében tanács a különböző szervezeti egységek képviseleti szerve csupán, következesképp nincsenek a küldöttgyűlés által választott tagjai. A tanács vitájának résztvevői ezt nem fogadták el, ragaszkodtak a politikai döntéshozó funkcióhoz és az országos listához. Néhány budapesti szervezet képviselői garanciákat kívántak teremteni arra, hogy a tanács működése közben is megőrzi jogait. Azt javasolták, válasszon a testület saját elnökséget, s így érvényesítse azt az elvben mindig is létezett jogot, hogy véleményezheti az ügyvivők munkáját, sőt kivételes esetben – minősített többséggel – megvétózhatja döntéseit.

Kár, hogy az időhiány és az időjárás lehetetlenné tette az alapszabály elfogadását – a nyitott kérdésekre így tavasz előtt aligha születik végleges megoldás. Ez pedig azoknak kedvez, akik nem nézik jó szemmel, hogy a tanács tekintélyes testületté válhat, és gyakorolja az alapszabályba kezdettől fogva meglévő ellenőrző funkcióját.

Tölgyessy Péter az ügyvivői testületet az SZDSZ „kormányának”, az országos tanácsot „a parlamentiének” nevezte (Magyar Hírlap, dec. 5.). Meglátjuk, hogy a most megválasztott tanácstagok élnek-e jogosítványaikkal.

• Beszélő