Skip to main content

Még egy politikai helyzetelemzés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szabadmadár-gyülekező – Szombathely


A társadalom legkülönbözőbb területeiről érkező kihívások sokaságára a kormány az elmúlt hat hónapban nem tudott választ adni. A követeléslisták – bármennyire is indokoltnak látszanak önmagukban – összességükben aligha kielégíthetők. Az új hatalom súlyos örökségéhez tartozik az újraelosztó állami szerep, s így minden igény a közhatalommal szemben fogalmazódik meg. A szabad választások nyomán létrejött, elvileg legitim kormány eljátszotta azt a lehetőséget, hogy a követeléslisták közötti hiteles közvetítőként lépjen fel. De e kudarcban osztozott valamennyi politikai tényező. A válság nem csupán kormányválság, hanem általános legitimációs válság. A krízis nem a parlamentben keletkezett, így csupán a parlamentben nem is oldható meg. Egy átalakított kormánytól vagy netán a Nemzeti Egységkormánytól sem fogadnák el az emberek, hogy a zsebükben kotorásszon, ahogy nem fogadták el Grósz Károlytól, Németh Miklóstól és Antall Józseftől sem.

A társadalom követőkészségének újrateremtése új konstrukciókat kíván.

Az Országgyűlésben már folydogáló hatpárti egyeztetések csak a nyilvánosság elől tüntethetik el meglévő politikai intézményeink tehetetlenségét a válság kezelésében. A parlamenti stílusváltás megoldása reménye nélkül kiüresíti a parlamenti vitát. Hiába mosolyognak egymásra a frakciók, ha vitával vagy anélkül nem tudják a lakosság számára elfogadható módon elosztani a terheket.

Némi reményt jelentene, ha azok a társadalmi csoportok, amelyek konfliktusképesek, tudnak társadalmi feszültségeket kelteni, egy nagy tárgyalóasztal mellett lehetőség szerint megegyeznek a szükséges és elkerülhetetlen intézkedésekben. A nagy asztal vendégei persze változhatnak, új csoportok, új szervezetek jelentkezhetnek, és követelhetik a helyüket. Lényegében ugyanannak a processzusnak kell lejátszódnia, mint amikor tavaly összeállt – a semmiből – az Ellenzéki Kerekasztal, és ott valahogy a helyükre kerültek az új demokratikus politika szereplői.

Vajon a Szabad Demokraták Szövetsége képes-e ma egyértelmű alternatívát kínálni a kormánypártokkal szemben? Nem eléggé.

A „kék könyvben” lefektetett program politikai része megvalósultnak tekinthető, többi része pedig túl általános. Nem egyszerűen egy új, gazdaságközpontú cselekvési programra van szükség, hanem legalább ennyire fontos maga a programcsinálás. Olyan programnak kell kialakulnia, amely követhető, elfogadható legalább a szabad demokraták, de ha lehet, az ország nagyobbik fele számára, s nem pusztán logikailag, szakmailag hibátlan. Objektív, történelmi okokból az SZDSZ felülről szervezett párt, nagyon erős központtal, szellemi centrummal, ezernyi vidéki szervezettel, azonban a kettő között űr tátong. Ezt az űrt kellene betölteni mielőbb közvetítőkkel, így regionális központokkal. A szervezet országos tanácsának viszonylagos gyengesége ebből a távolságból következik. A helyi és regionális politikai élet csökkentené ezt a távolságot, és idővel megoldaná a nyilvános politizálásra alkalmas emberek kiválasztódását.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon